Társaságra vágyom, de nincsen senkim?

Március óta itthon vagyok és azóta szinte alig hagytam el a házat, alig találkoztam vagy beszéltem emberekkel. A szüleimmel élek, de ők is csak esténként vannak itthon és nem nagyon szoktunk még tartalmasabban beszélgetni sem, nemhogy valami programot szervezzünk. Ők nem kaphatóak az ilyen dolgokra, nem nagyon foglalkoznak velem, nincs kedvük semmihez, fáradtak. A barátaim pedig már mind eltűntek vagy talán sosem voltak. Egy darabig online tartottuk a kapcsolatot, de ez a legtöbbekkel abbamaradt. Én is próbáltam keresni őket, írtam nekik és hívtam őket ide-oda, de semmi. Két lánnyal szoktam “beszélgetni” messengeren (ami azt jelenti, hogy egyikünk küld valamit és a másik órákkal/napokkal később reagál rá), de őket sem tudtam rávenni semmi többre. Az egyikükkel találkoztam csak, egyetlen egyszer. Próbálom magam lefoglalni egyedül, de vannak napok, amikor konkrétan egy szót sem tudok hozzászólni senkihez és csak úgy vagyok, ülök a négy fal között. Már egyáltalán nem élvezem az itthoni, egyedül is végezhető programokat sem (pl. házimunka, tanulás, olvasás, kézműves, film stb.), nem kötnek le és ugyanúgy csak magányosnak érzem magam. Ráadásul olyan helyen lakunk, ahol alapból nincsenek lehetőségek (most pedig pláne) és nem tudok kimenni pl. egy látogatottabb parkba vagy hasonló, mert nincsen ilyen. Nem is nagyon ismerek itt senkit, most pedig nincs is rá lehetőség, hogy új embereket ismerjek meg.