Csak szerintem tesz rá arra az amúgy is nagy szakadékra, ami mai napig van cigány és "fehér" ember között, hogy a ciganyok nem engedik el a lovári nyelvet és az elavult hagyományokat?
Kérdező ráérzett valamire.
Itt van például az a tény, hogy a lányok már egészen korán férjhez mennek, és egészen korán szülnek. Nos, ez bizony a cigány hagyományokból ered. Indiában is ugyanez a helyzet. Ott is szokás korán férjhez menni és szülni. Onnan örököltük. De mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy pl. egy 14 éves kislány nem fogja tudni "rendesen" megnevelni a gyerekét, hiszen még ő maga is nevelésre szorul. Korából adódóan nem képes, és nem is alkalmas arra, hogy gyereket neveljen. Mi lesz az ilyen gyerekből? Börtöntöltelék. Öntörvényű, neveletlen, barbár, a többségi társadalom kultúrájából semmit sem felfogó ember. A megoldás - cigány emberként mondom ezt - az lenne, ha ezeket a gyerekeket állami gondozásba helyeznék, és ott szocializálódnának. Az esetek nyomós többségében a körülményeket tekintve is preferáltabb az intézményi körülmény. Nem várhatjuk el egy gyermektől, hogy gyermeket neveljen. Ez teljesen abszurd. Sőt, a gyermek sem okolható azért, amiért olyan deviáns viselkedésű, mert nem tehet arról, hogy nem volt aki elmondja neki, mit szabad és mit nem.
Én is beszélek cigányul, bár én a cerhari dialektust beszélem. Magában az "alkalmazkodásban" ez nem folyásol be semmit, hiszen a nyelvnek az a szerepe, hogy közöljem a gondolatom a másik ember felé. Viszont ha már cigányság és nyelv: több nyelvész is felfigyelt arra a problémára, hogy vannak olyan cigány közösségek, ahonnan a gyerek úgy kerül be az iskolába, hogy konkrétan nem tud magyarul. Vagy ha tud is valamennyire, akkor sem érti meg pl. azt, amit tanítónéni/-bácsi mond. Na ezt a magyar oktatási rendszer nem veszi figyelembe, és ezeket a gyerekeket pusztán butának titulálják, miközben nem képességbeli problémákról van szó, hanem nyelvi hátrányról. Van már néhány iskola, ahol elkezdték az ún. transzlingvális oktatást, ahol a gyerekek az órán cigányul is beszélhetnek, ill. válaszolhatnak a tanár kérdéseire.
#13
És mégis mivel éred el azt, hogy ne szülessenek meg? Meg egyébként is az a cél, hogy növekedjen az ország népessége (lásd CSOK). Semmi baj nincs azzal, ha sok gyerek születik. Azzal van baj, ha olyan körülmények közé születik, ahol esélye sincs a normális életre.
#14:
"Semmi baj nincs azzal, ha sok gyerek születik." Dehogynem, óriási probléma, de más lapra tartozik.
"Azzal van baj, ha olyan körülmények közé születik, ahol esélye sincs a normális életre."
És pont ezekről a gyerekekről van szó. Ezeknek nem kellene megszületni. Nem pedig támogatni a felelőtlen szülést a következmények átvállalásával. Mivel embereket nem lehet ivartalanítani. Ezért a megfelelő oktatás, megelőzés kellene legyen a cél. Felszámolni azokat a nyomornegyedeket, ahol ezek a dolgok mindennaposak, ahogy te is írtad.
#13
"Ezért a megfelelő oktatás, megelőzés kellene legyen a cél."
Kérdés, hogy ennek lenne-e bármilyen eredménye. Olyan megoldás kell, ami 100%-os.
"Felszámolni azokat a nyomornegyedeket, ahol ezek a dolgok mindennaposak, ahogy te is írtad."
Mit értesz az alatt, hogy felszámolni? Mármint hogyan?
Szerintem azzal nincs baj, ha sok gyerek van, feltéve ha normális neveltetésben részesül.
#16:
100% megoldás, a kényszerabortusz? Vagy mire gondolsz? Olyan megoldás kell, ami eltántorítja, akár még el is rettenti ezt a réteget a gyerekvállalástól és a nem kívánt terhességtől.
A felszámolás első lépése, hogy nem termeljük újra ezt a réteget. Számtalan ötletet tudnék mondani, onnantól, hogy kiemelni azokat akikben a hajlandóság megvan, és kényszerintézkedni azokkal szemben, akikben nincs. De egyik ötletben sincs benne, hogy pusztán alanyi jogon, meg bármi elltételezés fejében segélyekkel, támogatásokkal és hasonlókkal tömni őket.
Az megvan, hogy túlnépesedik a Föld, globális felmelegedés van, nyakunkon a klímakatasztrófa, a környezetszennyezés az egekben és így tovább? Ezen nem segít a növekvő népesség
"100% megoldás, a kényszerabortusz? Vagy mire gondolsz?"
Leírtam, hogy mire gondoltam. Ki kell emelni ezeket a gyerekeket abból a közösségből, ahol nem tudnának normális körülmények között, normális neveltetésben részesülni, nem esznek naponta x3, nincs rajtuk minden nap tiszta ruha, nincs saját szobájuk, fürdőszoba, fűtés stb.
"kiemelni azokat akikben a hajlandóság megvan, és kényszerintézkedni azokkal szemben, akikben nincs."
Kényszerintézkedni? És mivel kényszeríted ki bárkinél is, hogy gyereke lehessen? Milyen jogon tiltod meg bárkinek is azt, hogy gyermeke születhessen? Ehhez az égadta világon senkinek nincs joga.
"De egyik ötletben sincs benne, hogy pusztán alanyi jogon, meg bármi elltételezés fejében segélyekkel, támogatásokkal és hasonlókkal tömni őket."
Én sem mondtam, hogy segélyezzük ezt, sőt.
"Az megvan, hogy túlnépesedik a Föld, globális felmelegedés van, nyakunkon a klímakatasztrófa, a környezetszennyezés az egekben és így tovább?"
-Túlnépesedik a Föld: nagyon régóta ezt mondják. Évszázadok óta.
-Klímakatasztrófa: a lavina elindult, mindannyian tudjuk, hogy ezt már nem lehet visszafordítani.
- Környezetszennyezés: mindig is volt, mindig is lesz. Nem lehet kiiktatni, bármennyire is küzdenek ellene.
"Ehhez az égadta világon senkinek nincs joga."
Persze, a modern világ egyik csodája ez a helyzet. Joga nincs, de azért kötelessége gondoskodni róla az van.
Amíg az ilyen alja réteg nincs rákényszerülve valamilyen formában, hogy más irányt vegyen, addig nem fog változni. És az, hogy a következményeket átvállalja helyettük más (jelen esetben a szükségtelen gyerekről gondoskodást), addig nem is fog változni.
A kényszerintézkedést a felszámolásra gondoltam, nem a gyerekvállalásra. Tehát azokat akik ilyen lecsúszott réteg tagjai, vagy támogassuk a szaporodás helyett, a kitörésben, ki pedig nem hajlandó együttműködni és inkább ezt az életvitelt folytatná, azzal szemben kellene kényszerintézkedni. Igen prózai dolgokra is lehet gondolni. Pl. sokkal szigorúbban ténylegesen letöltendő börtönbüntetések és hasonlók akár.
Ja persze, lehet, hogy nem veszünk tudomást a globális problémákról, mert mi még nagyjából normálisan le fogjuk tudni élni az életünket. De akkor meg minek egyetlen gyerek is.
"Persze, a modern világ egyik csodája ez a helyzet. Joga nincs, de azért kötelessége gondoskodni róla az van."
Ez a rendszer hibája, senki másé.
"Amíg az ilyen alja réteg nincs rákényszerülve valamilyen formában, hogy más irányt vegyen, addig nem fog változni."
Attól, hogy valakinek sok gyereke van, szegény, vagy fiatalon szül, még nem lesz aljas. A kényszerítés pedig olyan lázadásokat váltana ki, ami méginkább rontana a helyzeten.
"És az, hogy a következményeket átvállalja helyettük más (jelen esetben a szükségtelen gyerekről gondoskodást"
Miért szükségtelen egy gyerek? Mi alapján lehet embereket szükségesnek vagy szükségtelennek besorolni? Nem tárgyakról, hanem emberi életekről van szó.
"sokkal szigorúbban ténylegesen letöltendő börtönbüntetések"
Aki bűnös, azt el kell ítélni származásától függetlenül. A mai magyar igazságszolgáltatás viszont a béka feneke alatt van. Felháborító a büntetések mértéke mostanában.
"Ja persze, lehet, hogy nem veszünk tudomást a globális problémákról, mert mi még nagyjából normálisan le fogjuk tudni élni az életünket. De akkor meg minek egyetlen gyerek is."
Én azt nevezem tudomásulvételnek, amikor az ember szembenéz az igazsággal, akár riasztó az a valóság, akár nem. Az nem tudomásulvétel, hogy azért nem szülök több gyereket, mert úgyis csak szennyezné a környezetet. Ez a felfogás nem normális, legalábbis szerintem semmiképp.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!