Szerintetek az ok, hogy felhívtam a lelkisegély szolgálatot és ordibáltak velem, meg bunkóztak?
Elég durva probléma (válás, rendőrségi ügy), de nem szeretném itt kibeszélni és nincs is, akivel megbeszéljem. Illetve egyik fele el sem hiszi, a többi meg örül neki.
Szépen, összeszedtem a gondolataimat, felhívtam.
Aztán így fura volt, hogy bele sem szól, felvette, hogy jó napot, aztán köszöntem, de hallgat, meg utána is. Utána meggyanúsított, hogy hívtam őket többször. Utoljára 2017-ben telefonáltam, de akkor más miatt és kb. ez a semmisség volt jellemző akkor is. Bár lehet azt kellett volna mondanom, hogy öngyilkos akarok lenni.
Beszéltem 10 percet, ennyi volt a reakciói konkrétan velem megtörtént bűncselekményekre, meg a kilátástalanságomra, hogy "ez van" (ezt 10-szer elmondta) "nem tudja megváltoztatni". Ennyi, de végig sem hallgatott, hanem elkezdett ordibálni velem. Pedig végig kedves voltam, szerintem idevaló is volt, nem tudok kivel beszélni, nem ilyen "elhagyott a barátom, 15 vagyok, meg anya nem vesz iphonet" sztori, ami ezt, meg legfőképpen a hangnemet indokolta volna. Lekezelt, ordibált velem, meg "ez van".
Mint egy taknyos ötévessel, IQ nulla volt, egy értelmes párvlbeszédet nem tudott lefolytatni, de még arra sem jó, hogy kibeszéld a bajodat, ha már nem bírod tovább. Amikor üvöltözött, nem hagyott szóhoz jutni, el sem hitte, amit mondok neki szerintem, akkor mondtam, "köszönöm szépen, ennyi elég volt". De a legfájóbb az volt, mikor "lúzernek" nevezett, mert elmondtam, hogy nincs elég pénzem jelenleg elköltözni, de gyűjtök. "hát aki lúzer, az ez van". Érdektelen volt, tanácsot nem adott, meg sme hallgatott. Oltogatott, meg ordibált, pedig ebben a sztoriban teljesen nem én vagyok a hibás, csak nincs elég pénzem... Meg nem tudom, minek rúg belém még egyet!
Nagyon felidegesített ez a hülye. Ti is tapasztaltatok ilyet? Hogy mekkora kamu "segítség" ez az egész... Nem azt mondom, utaljon pénzt nekem, de arra vannak, higy meghallgasson...
A felhasználónak nem tudunk üzenetet továbbítani
(nincs ilyen felhasználó vagy már törölte regisztrációját vagy letiltásra került a fiókja)!
Valoszinu a lelkisegelyesek kozbe avatkoztak es elinteztek a regisztraciojat.
11
Vagy folyamatosan kamu sztorit ír ki kérdésnek , és letiltották a fiókját. Teljesen életszerűtlen amit kiírt kérdésnek .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!