Az normális, hogy párom holnap túrázni akar néhány barátjával?
Ha eleve egy helyen dolgoznak, akkor semmivel sem nagyobb a kockázat, hogy elkapnak egymástól valamit.
Másrészt a szabadban túrázás nem tiltott, csak ha nagy csapat lenne együtt.
De ha valamelyik fertözö lenne, akkor is már megfertözték volna a párodat, ö meg téged meg a gyereket , mivel munkaidöben úgyis együtt vannak.
Szóval szerintem fölösleges emiatt problémázni, egész más lenne, ha olyanokkal akarna menni, akikkel eddig nem találkozott.
Szerintem két okból sem helyénvaló.
1.) a vírus miatt a kirándulás csak az egy háztartásban élőkkel vagy egyedül engedélyezett/javasolt, lehetőleg a tömegközlekedés használatának kerülésével.
2.) ha nem lenne vírus, akkor sem helyénvaló pont Húsvétkor otthagyni a családot.
Én sokat túrzázok a barátaimmal, meg többször elmegyünk ugymond "fiús-ottalvós" bulikba is (évi 4-5 alkalommal is akár), amit a családom elfogad, de egyrészt ezeket sosem szervezzük ünnepek idejére, másrészt meg mióta vírushelyzet van, csak és kizárólag online szoktunk beszélgetni és mindenki a képernyő előtt megiszik két sört, így tartjuk a kapcsolatot. Egyébként a családommal már túráztam a vírushelyzetben is, de szigorúan betartva az előírásokat! Szóval nem a túra ellen vagyok, de amit leírtál, hogy mit tervez a párod, az számomra nem elfogadható!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!