Milyenek a török lányok? Készülünk kiutazni Törökországba másfél évre és érdekelne, hogy milyenek velünk magyarokkal? Elzárkózóak, vagy nyitottak? Bármi érdemi információt szívesen fogadok!

Alapból hatalmas tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy egy egészséges hitű muszlimot zavarja, ha valaki egészséges hitű keresztény. A két vallás 95 százalékban fedi egymást, tanokban is, erkölcsileg is.

Másrészt a törökök általánosságban nem a vallásosságukról, a konzervativizusukról hiresek, ők a legelnyugatiasodottabb iszlám ország talán az egész világon

Harmadrészt, történelmi okokból is, Törökországnak a kultúrális gyökerei a keresztény időkig nyúlnak vissza, az Európai törtnelemben gyökereznek, és az egyik etnikailag, hagyományaiban legsokszinűbb ország, gazdag történelmi múlttal. (Isztambul = Bizánc = Konstantinápoly)

Amikor meghalloták hogy magyar vagyok, konkrétan mindenki odajött hozzám és örültek,ujjongtak meg arrol beszeltek mikor lehetne egy Magyar-Török szovetseg....

Hat, engem eleg jol fogadtak.

A törökök a magyarokat testvérnépnek tartják, eez áll az iskolai történelem tankönyvekben is. Hasonló a két ország népzenéje. Azt tanulták (törökök) Attila unokái vagyunk (magukról is) A magyarokon kivül nincs nép, akire testvérként tekintenének. A magyar katonákat nagyon bátornak tartják, mivel anno a magyarok voltak az ellenük harcoló legerősebb hadsereg.

Hzzájuk menekülő Thököly Imre, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos sem tekintette magát náluk menekültnek, ahogy az akkori Török Birodalom sem kezelte őket menekültként.

Mindig szeretettel beszélnek a magyarokról.

Nekünk, magyaroknak, akik közismerten inkább pesszimisták, borúlátók, elégedetlenkedők vagyunk, rögtön szembetűnik a török emberek jókedvű optimizmusa, derűlátása, ráérős nyugalma. Mi folyton rohanunk, nincs időnk egymásra, a családtagjainkkal is ritkán beszélünk, a szomszédokat pedig nem is ismerjük. Az utcán vagy tömegközlekedési eszközökön nem beszélgetünk idegenekkel, inkább befelé fordulók vagyunk, közben pedig a magányosságunkról panaszkodunk. Törökországban ez tökéletesen máshogy van. Ott teljesen természetes, hogy a buszon-villamoson idegen emberek szóba elegyednek egymással. A török emberek nyitottak, szívesen beszélgetnek, kíváncsi természetűek.

Szívesen ismerkednek a turistákkal is. soha nem tudsz úgy beülni egy kávézóba, hogy meg ne szólítanának. Ha pedig kiderült, hogy magyar vagy még szélesebb mosoly ült az arcukra. Testvérnek tekintenek bennünket, és kicsit másképpen ugyan, mint mi, de ismerik a közös 150 éves múltunkat is. Mindig szeretettel beszélnek a magyarokról, rokonságunkat pedig közös ősapánkra, Attilára vezetik vissza. Kifejezetten sok Attila van közöttük, csak ők egy t-vel írják ezt a nevet. Bűvös szavak még a magyar szalámi, Puskás, az idősebbek pedig még az amo szappanra is emlékeznek.

térképpel a kezedben, hogy vajon merre is indulj. Soha nem kell megszólítani senkit, hogy segítséget kérj, mindig maguktól jönnek és nagy lelkesedéssel magyarázták az utat.

A török vonzerő

A török vonzerő

... amiért mi szeretjük őket!

A minap arról beszélgettünk barátainkkal, hogy vajon mi az a vonzerő, ami az utóbbi években sokadszorra visz vissza minket Törökországba. Egyetlen közös isztambuli utazást terveztünk, de amint hazaértünk máris szerveztük a következő utat, és azóta mindig így van ez, ahányszor csak kimegyünk. A világnak annyi szép tája van még, mi mégis mindig a törökökre vagyunk kíváncsiak, de vajon miért? Az ott töltött idők alatt egyre jobban megismertük őket, igazán szoros barátságok is szövődtek már, így arra jutottunk, hogy az ok az ország szépségén és számtalan érdekességén kívül, a török emberek mentalitásában, életvitelében keresendő.

(Fotó: Orosz Joli)

Nekünk, magyaroknak, akik közismerten inkább pesszimisták, borúlátók, elégedetlenkedők vagyunk, rögtön szembetűnik a török emberek jókedvű optimizmusa, derűlátása, ráérős nyugalma. Mi folyton rohanunk, nincs időnk egymásra, a családtagjainkkal is ritkán beszélünk, a szomszédokat pedig nem is ismerjük. Az utcán vagy tömegközlekedési eszközökön nem beszélgetünk idegenekkel, inkább befelé fordulók vagyunk, közben pedig a magányosságunkról panaszkodunk. Törökországban ez tökéletesen máshogy van. Ott teljesen természetes, hogy a buszon-villamoson idegen emberek szóba elegyednek egymással. Többször tapasztaltuk mi is, hogy csak azért ült valaki mellénk a buszon, hogy beszélgetést kezdeményezhessen. A török emberek nyitottak, szívesen beszélgetnek, kíváncsi természetűek.

Gözleme sütés a szomszédokkal

Gözleme sütés a szomszédokkal

(Fotó: Orosz Joli)

A szomszédját mindenki ismeri, beszélgetnek, figyelnek egymásra. Visznek át kóstolót, ha sütöttek valami finomat, vagy segítséget kérnek, ha apróbb dolgokat meg kell javítani a lakásban. Köszönetképpen pedig egy kis simit és a legendásan híres török tea mellett elbeszélgetnek. Szívesen ismerkednek a turistákkal is. Mi soha nem tudtunk úgy beülni egy kávézóba, hogy meg ne szólítottak volna. Ha pedig kiderült, hogy magyarok vagyunk még szélesebb mosoly ült az arcukra. Testvérnek tekintenek bennünket, és kicsit másképpen ugyan, mint mi, de ismerik a közös 150 éves múltunkat is. Mindig szeretettel beszélnek a magyarokról, rokonságunkat pedig közös ősapánkra, Attilára vezetik vissza. Kifejezetten sok Attila van közöttük, csak ők egy t-vel írják ezt a nevet. Bűvös szavak még a magyar szalámi, Puskás, az idősebbek pedig még az amo szappanra is emlékeznek.

Kedvességükön, közvetlenségükön kívül hamar megfigyeltük segítőkészségüket is. Első isztambuli utunk során sokszor álltunk tanácstalanul, térképpel a kezünkben, hogy vajon merre is induljunk. Soha nem kellett megszólítanunk senkit, hogy segítséget kérjünk, mindig maguktól jöttek és nagy lelkesedéssel magyarázták az utat. Hamar rájöttünk, hogy olykor igyekezetük nagyobb a segítségnyújtásra, mint amennyire jól ismerik a feltett kérdésre a választ. Egyszer-kétszer belefutottunk, hogy rossz felé irányítottak, így nem ott lyukadtunk ki, ahol akartunk, de nem nehezteltünk, mert éreztük, hogy tényleg szívből, jó szándékkal akartak segíteni.

A barátságot nagyon komolyan veszik, ha igazán megszeretnek valakit, azt testvérré fogadják és akként is bánnak vele.

(Fotó: Orosz Joli)

Nagyon összetartóak, úgy bánnak egymással, mintha mindenki egy nagy család lenne. Történt egy eset, amire én magyarként nagyon rácsodálkoztam. Török barátainkkal Bécsbe mentünk kirándulni, de az autónk meghibásodott. Próbáltunk szervizt keresni, de szombat délután lévén senki nem volt már nyitva. Egyre kilátástalanabb volt, hogy haza tudunk jutni, ráadásul az eső is ömlött. Amíg a férfiak próbálták orvosolni a problémát, beültünk egy török étterembe. Az egyik vendég, aki egy török hölgy volt hallotta kétségbeesett beszélgetésünket, mire felajánlotta, hogy éjszakázhatunk nála, reggel pedig segít szervizt keresni. Végül erre nem volt szükség, de nagyon megható volt látni, hogy török a töröknek hogyan próbált ismeretlenül is segíteni egy idegen országban. A magyar mentalitás ettől a hozzáállástól sajnos nagyon messze van.

Mi magyarok inkább befelé fordulók vagyunk, szeretjük a magányos tevékenységeket, sokszor otthon, saját lakásunkban is külön töltjük az időt családtagjainktól. A török emberek ebben is mások. Náluk a lakások elrendezése is olyan, hogy 2-3 kisebb szoba mellett egy óriási nappali van, ahol mind együtt lehetnek. Együtt töltik az időt, így néha egy kis hangzavar is kialakul. Tv-t néznek, közben beszélgetnek, a gyerekek játszanak, zenét hallgatnak, olykor mindezt egyszerre.

Kedves előző!

Azt nem kötötted ki, hogy melyik régióra gondolsz.

Isztambul nyilván nyitottabb mint egy Gaziantep.

Szerencsére folyékonyan beszélek törökül, így volt alkalmam velük ismerkedni. Amit én tapasztaltam az nem ez volt. Bár én tényleg Isztambult ismerem jobban. A keleti végekről csak kevés emberkét ismerek.