Rossz ember vagyok? Mit tegyek, nem bírom gyakran elviselni a kedves osztálytársamat, aki barátjaként néz rám, én meg csak kb iskolai haverinának? (kifejtés lent)

Az a nagy helyzet, hogy viszonylag év elején (9. osztály) a padtársam más mellett ült, akit bár barátnőjének nevez még most is, de kb kicsinálta azáltal, hogy elnyomta a padtársamat, amit ő sem szeretett. Én őszintén, kíméletlenül megmondtam neki a véleményemet erről, és biztattam, hogy ne hagyja magát (előző iskoláimban piszkáltak), tegyen ellene ha ennyire zavarja. Nos... meg is történt a változás lassacskán, de rohamosabb léptekben mint amire fel tudtam készülni... Elült a lány mellől mellém, engem meg nem zavart, mert semmi bajom nem volt vele. Ő rövid időn belül már nagy barátosnőjeként kezelt, és mindig, mindig és mindig kérdezgette, hogy most már barátnők vagyunk, mire én kitérő választ adtam, hogy én nem barátkozok könnyen, nem mondom ki gyorsan a barátság szót, és ezek igazak is, annyi különbséggel, hogy én nem akarok vele barátkozni. Haverinának jó iskola időben, meg facen elcsevegek vele, de mint barátnő, úgy köszönöm szépen de nem akarok belőle. Kedves, nem hülye és eléggé naiv lány. A problémám az, hogy gyakran úgy tud viselkedni mint egy óvodás, rohadtul büdös (pedig állítólag fürdik, másokkal néha még ölelkezik is, de senki nem panaszkodik emiatt, én meg konkrétan egész nap mellette ülök, és megcsap a bűz), ráadásul átkozottul idegesítő tud lenni. Továbbá, el tudunk valamennyire beszélgetni, de egyszerűen nem passzolunk annyira, nincsenek közös hobbijaink, céljaink, elképzeléseink, stb. Nemrég a családjában történt egy tragédia, ami miatt most otthon csendes bomba robbant, és facen, illetve élőben nekem panaszolja el, mert a barátjának tekint, és mert ugye én voltam az, aki mondhatni lelket öntött belé, úgymond megerősítette egy kicsit. A tragédia előtt kért tőlem kölcsön pár száz forintot, amit még mindig nem adott vissza, arra hivatkozva, hogy most a számlákra sincs pénz, és ezt én el is fogadtam. Probléma? Az, hogy nemrég mondta, hogy kér otthon pénzt arra, hogy valami műkaját vegyen (ha a számlákra, de még egy kenyérre sincs pénz, akkor mégis miből???), ma pedig az egyik osztálytársunktól kérdezte, hogy meghívja e valamire, és hétfőre hozza azt a néhány száz forintot (végül nem kapta meg amit akart, mert nem volt rá idő). Aha. Tragédia tényleg történt, viszont ez a pénzhiány biztos nem teljesen úgy van ahogy állítja. Először is: Ha valakinek tartozok, azt amilyen hamar megadom a másiknak, lehetőleg másnap. De ő már két hónapja húzza a dolgot a szegénységre hivatkozva, hogy majd, majd és majd megadja!

Én amúgy sem szoktam az ilyen dolgokat, mint a barátság, siettetni, ő meg nem tudom miért, pedig állítása szerint hasonlóan van mint én, már szinte legjobb barinőjének tart. Az meg bónusz a tortán, hogy mindig megkéri, hogy menjek vele ki, akár folyosóra, wc-re, másik emeletre, ha meg azt mondom nem, ami egyre gyakrabban fordul elő mert olvasok vagy tanulok, akkor elküld a fenébe, és megköszöni, hogy ennyire számíthat rám. Próbálok úgy viselkedni, hogy ne tápláljak nagy reményeket, ezért sem mondok még véletlenül sem, hogy igen, mi barátok vagyunk. Édesapám pedig a visszafizetetlen kölcsönről hallva leszögezte, hogy nekem annyi, ha valaha is felhozom a lányt, mivel szerinte aki nem fizeti ki, pedig tisztában van a helyzetével, mégis kér, ráadásul büdös is, ami az igénytelenségre vall, akkor szerinte lopni is lopna, a lány viszont már egyre gyakrabban jön elő azzal, hogy jönni akar hozzám, vagy én hozzá. Hozzáteszem, én nem nézem ki belőle, hogy valaha is lopna.

Nem bír meglenni egyedül, és jelenleg valamennyi lélekrészét én tartom akaratlanul is benne, és még nagyobb f.kalapnak érezném magamat, ha lepattintanám amikor a gödörben van. Bűntudatom van, mivel szokott segíteni nekem, meg kedves, stb, de én max iskola szinten akarok bármit, és mondom, nem tápláltam reményeket a barátságra, hogy annak vegye, ő döntötte el magában. Ráadásul már nyárra is önkéntesen csinált tervet kettőnknek, mint például azt, hogy utazzunk le mit tudom én hova a nagyanyjához, vagy micsoda.

K*cs*gnek érzem magamat, először van ez életemben. Tényleg az vagyok? Mit tegyek? :/ Megfogadom a saját tanácsaimat, ha már másnak is szoktam adni, de ezzel teljesen dilemmában vagyok. Úgy érzem, hogy meg kéne neki mondanom, hogy csak maximum haver szeretnék vele lenni, iskolában, de iskolán kívül nem. Őt ismerve elküldene elkezdene sírni, és kérdezné, hogy miért, amire csak nem mondhatom azt, főleg úgy, hogy mintha mást nem zavarna, büdös, zavar az óvodás viselkedése, és egyszerűen nem passzolunk ahogy a barátnőknek kéne, és amiket még írtam, hát mentem két métert zuhanna a saját gödrében aminek már így is fenekét szagolja, mert eléggé gyenge! Ezt meg nem akarom.

16/l