Mi a véleményetek arról, ha egy tanár iskola után van hogy elmegy piálni pár diákjával?
Hát nem venném túl komolyan, nem túl szerencsés a magánéletet keverni a munkával.
Volt nekem is ilyen, 28 éves tanárom, egy szót sem tanultunk tőle, emrt el volt foglalva a jópofizással és mindenkinek jó jegyeket adott a semmire. Egyszerűen nincs értelme az egésznek.
Az megérne egy külön misét, hogy 17 éveseket itat. Egyszer dobja fel valaki és búcsút is inthet a tanári pályának.
Az,hogy nem igazán dicséretes.Túl szabadok a mai tanárok.Pedig én sem olyan régen jártam iskolába, de ez nem volt jellemző még akkor.Pár év alatt rohamosan változik a világ és nem jó irányba.A diákok meg fegyelmezetlenek és ezt otthonról hozzák.Pl.az egyik barátnőm kisgyerekei,ha elmennek valahova és kitesznek eléjük valamit mindent összefogdosnak,beleharapnak visszateszik,az üvegasztalt összemaszatolják,az üditőt kilocsolják...épp kommentáltuk egy másik barátnőmmel,ha mi csináltunk volna iylet gyerekkorunkban,kaptunk volna a szüleinktől.Az ilyen vislekedés a nevelés hiánya,mert az anyjuk csak ül és ugyan rájuk nem szólna.
Ami a tegezést illeti mi középiskolában a filozófia tanárunkat tegeztük órán is,de azért nem engedte,hogy a nyakára másszunk.Egyszer valaki a vezetéknevén szólitotta,azt is elbecézte,akkor azt mondta ő megadja a tiszetletet, mindenkit a kereszetnevén szólit,attól hogy tegeződünk akkora szabadságot azért ne érezzünk,hogy bármilyen becenéven megszólithatjuk.
Sulin kívül azt csinál amit akar. Ő is fiatal lényegében, megtalálják a közös hangot, elvannak. Nekünk is van egy tanárunk aki bár 30 fölött van, kiviszi a portán a cigiseket, mert ő is szívja. Tegeződtünk vele (nem tiszteletlenségből, ő maga kért meg rá).Utcán ha összefutottunk vele velünk is beült egy sörre, vagy például szerenádon hozott nekünk piát, és együtt ittunk. Ettől függetlenül jó tanár (aki nála tanult, mind ötös töri érettségit tett segítség nélkül). De pl. a tesitanárunk 28 évesen ugyanúgy elment a végzősökkel vagy a felsőbb évesekkel (szigorúan 18 fölött) egy-két sörre.
Szerintem ha suliban normális, azt csinálja amit kell, egyáltalán nincs vele gond. Sőt én személy szerint jobbnak tartom az ilyet, mint a távolságtartó ledarálom az anyagot azt itt se vagyok tanárt. A legtöbb fiatal azért lázadozik mert a tanár olyan. Ha jó a viszony a tanárral, közvetlen, barátságos akkor odafigyelnek rá. Ha nagyon tanárként viselkedik mint pl. amit fent leírtam, akkor nem egyeznek a nézeteik, nem tetszik a tanítási módszere stb. És lázadnak. Lehet hogy régen ez nem volt bevált szokás, és a diák odafigyelt a tanár szigora miatt is, mert ha nem ment a körmös vagy repült a kulcscsomó, de azóta változtak az idők.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!