Mi a baja a legtöbb iskolásnak a 8-9. órával?
Sajnáltatják magukat én úgy érzem, nekem is volt 8 órám és még is ember lett belőlem, nem nyávogtam fiúként mint egy k***a, nehéz volt felkelni heti 5x de mindig feltettem magamban a kérdést. Dolgozni jobb lesz?
Én tartom a véleményem ahhoz, hogy aki nem éri be egy gimnáziummal az igen is tanuljon, és fogadja el a magas óra számokat.
Én 19 évesen már rendesen dolgoztam, de legalább volt viszonyítási alapom.
Sajnos az az igazság hogy aki már iskolás évei alatt nyűglődik annak később a reggel 8 órai munkakezdés sem lesz jó, mert korán kell kelni és ugyanúgy bent lesz délután 16-17 óráig is.
25F
Mondjuk, hogy totál felesleges, teljesen lefárasztja őket, emellett még pont a legszebb éveikből rabol el rengeteg időt.
Arról nem beszélve, hogy teljesen megértem azt is, amelyik diák azt mondja, hogy felesleges maszlag 90%-a az egésznek.
Én közelítve a 40-hez is teljesen igazat adok ennek, hogy annak amit anno iskolában rám erőltettek 90%-át az életben nem használtam és már nem is tudnám...
Én most vagyok 11-es, és heti kétszer van 10 órám..egymást követő napokon :D Azért ez így elég durva, tekintve hogy a többi napon sincs sokkal kevesebb, tanulni meg nyílván kéne, de mikor? Olyan szinten hulla vagyok mire hazaérek hogy az életkedvem is elmegy. Könyvet veszek a kezembe és jóformán elsírom magam:D És ezek csak iskolai órák, de nagyon sokan járunk különtanárhoz is, ott pedig tényleg muszáj figyelni, nem bambulhatom végig a két órát, csak mert fáradt vagyok.
Szóval egyrészt az iskola nagyon fárasztó, sőt gyakran stresszes is, másrészt tényleg rengeteg mindent kéne tudnunk ami tök felesleges, más fontos dolgokat viszont nem tanítanak meg. Pl.képben kell lenni Petőfi szerelmi életéről magyarból, de azt normálisan nem tanítja meg a tanár, hogy hogyan kell jó önéletrajzot írni.
Hát nekem az volt vele a bajom, hogy batomira lefáradt az agyam. Volt olyan, hogy 7.-8. órában duplaórában volt a matek, és a tanár nem is engedett ki minket szünetre közben, csak hajtott minket, már gondolkodni sem tudtam, szörnyű volt. Ja, és mivel annyira szarok a buszjáratok, ilyenkor este 6-ra értem haza.
De most az ált suli 4.-es kisöcsémnek is van egy nap nyolcadik órája. Amikor én voltam negyedikes, 4-5 óránk volt egy nap.
Szörnyű ez az oktatási rendszer.
Én is 19 éves korom óta dolgozom. Nekem sokkal jobb dolgozni, mint régen suliba járni.
Most van szavam és hallgatnak rám. Kikapcsolom a munkatelefont, akkor megszűnök létezni. Mikor meg suliba jártam, otthon is, hétvégén is azzal kellett foglalkozni. Rengeteg értelme volt tesin zsámolyon ugrálni, rajzon lemásolni a Mona Lisa-t, éneken hallgatni a tanárt, aki elmeséli, miről szól az Aida. Plusz minden tanár azt hiszi, az ő tárgya a legfontosabb.
Pont tegnap ecseteltem valakinek, hogy most találkozom először élőben azzal a problémával, hogy mennyi Kinder tojást kell vennem minimum, ha szuperhőst akarok.
Igaza van az egyik előzőnek: ezer más hasznos dolgot megtaníthatnának, mint szart, amit elfelejtesz. Adózás, jog, pénzügyi alapismeretek például, de nem elvont, soha meg nem történő példákkal, hanem az életből.
Nekem volt szerencsém olyan diplomás emberekkel találkozni, akik jöttek dolgozni hozzánk, de a tartozik/követel oldalt nem értik egy könyvelői programban.
30/N
Mi a töknek napi 8-9 óra? Mégis mi a fenére nem elég 5-6? Ha nem tömnék szerencsétlen gyerekek fejét a sok ökörséggel, bőven elég lenne a napi 5-6 óra.
A munkahely pedig egész más.
"Adózás, jog, pénzügyi alapismeretek"
Ezeknek az alap szintű oktatását én is kötelezővé tenném 16-18 éves kor között.
Én például 26 évesen kezdtem dolgozni, szinte fingom nem volt hogyan kell jó önéletrajzot csinálni. Persze van 100 minta, elmondják a suliban, de csak a leghasználhatatlanabb infókat hogy "balra jön a kép, ne buli fotó legyen, jobbra a neved, meg írd bele azt hogy rugalmas, kitartó, csapatjátékos vagyok..."
Vagy nem tanítanak meg számlákat fizetni, hitelt felvenni pontosabban hogy miért tedd, ne tedd és milyen feltételekkel, hátulütőkkel jár.
Vagy például anyám egész jó pénzt összeszed azzal hogy mások adóbevallását megcsinálja, mert bár minden embernek kell, de a többségnek fogalma nincs róla, hogyan intézze.
És akkor nem is beszéltünk arról, hogy ott vannak a szarul megfizetett, érthetően kiégett tanárok, akik akarva-akaratlanul is azt mutatják a gyerekek felé, hogy nesze b..zdmeg ez az élet, robotolsz a semmiért.
Én most vagyok végzős.
A szerdai napomon például van 8órám(0.-al eggyutt 9). Fél négykor végzek. 4-től 5-ig szalagavató próba. Fél 6-tól fél 7-ig külön matekom van. Negyed 8-kor megy buszom haza. 20 perc az út.
Minden napra kell MINIMUM 2 óra tanulás otthon.
A hét többi napján 6-ra általában otthon vagyok.
Tudom, hogy ez most a szalagavató próbák miatt ilyen durva, de ha annak vége, akkor különórákra fogok járni helyettük, mivel idén érettségizek és jól kell sikerülnie. Amúgy meg, minden korosztály rinyált a suli miatt a maga idejében. Nyilván te most pont egy kivétel vagy, de a mi időnkben is vannak kivételek.
Ráadásul, te nem most jársz iskolába, nem tudhatod, hogy mi mit tanulunk, mekkora anyagmennyiség stb.. Nem vagy sokkal idősebb nálam, de pl mikor én általános iskolában első osztályos voltam, napi 4 órám volt. Most 6 órájuk van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!