Egyetemen miért engedik tanítani az ilyen tanárokat?
Az olyanokra értem, akik semmit sem tanítanak meg (vagy ha megtanítanak nehezen valamit, azt is érthetetlenül és hanyagul), de közben MINDENT számon kérnek!
Nekem 2 ilyen tanárom is volt. Az egyik elbohóckodta az órát, szinte semmit sem vettünk (pedig említettük többször is), de a vizsgán meg mindent számon kért, és ha valaki nem pontosan azt írta le, amit ő elképzelt, az sokszor már meg is bukott!
Vagy az olyan tanárok, akik nem fogják fel, hogy egy egyetemista hallgató nem egy PHD-s professzor. Az egyik tanár a beadandóknál olyan szigorú feltételeket szabott kinézetre is, meg mindenre is, hogy nem volt olyan dolog, amibe ne tudott volna belekötni, de akkor még közölte is, hogy ezt már nekünk tudnunk kéne, mert a phd megírásánál is nagyon szigorúak a kritériumok. Más tanár sokkal lazábban kezeli, persze ott is vannak követelmények.
Ugyanúgy: hogyan lehet elvárni phd szintű elemzést, meg problémamegoldást, amikor az ember ennek a szintnek a közelében sincs?
Volt olyan tanár, akinél előadásokat kellett tartani.
Aki megtartotta, azt utána kb 40-50 percig "szidta", semmi jót nem mondott el az előadásokról, csak a hibákat sorolta, még az is csak 3-ast kapott, aki mindenből kitűnő.
Az ilyeneket miért engedik tanítani? Húgom matektanárnője egyetemen semmit sem tanít meg, ő sem érti az egészet, de folyamatosan hangoztatja, hogy milyen sz@r a csoport ZH eredménye. Húgom évfolyamtársai be is panaszolták, de közölték velük, hogy nem csinálnak vele semmit, végezzék el 1 év csúszással másnál az órát....
Miért van ez?
Nem hisztizek, nem is akarok, csak nem értem.
Egy egyetemnek nem az lenne az érdeke, hogy ne híresüljön el róla, hogy micsoda tanárok tanítanak ott?
Velem nemrég történt meg a következő:
Előadást kellett tartani a szakdolgozat témájáról. Az első előadásnak csak egy bevezetőnek kellett lennie, max 15 percben. 3 előadás lett volna 1 órán, de csak én tartottam, mert a másik kettő személy nem jött be órára. És a következő volt: megtartottam az előadást. A tanárnő meg mást sem csinált, csak egész órán az én előadásomat boncolgatta, azt beszéltük meg. Semmi jót nem tudott elmondani, plusz még be is szólt, hogy egy kisiskolás is fel tudja olvasni a FELÜLETES dolgokat. A leírása alapján (ahogyan én kivettem) neki egy ideális bevezető előadás kb olyan szintű, mint egy több éves kutatás utáni doktori munka. Hát kösz. Arról nem is beszélve, hogy egy normális lelkületű ember IS tisztában van azzal, hogy ha nem is volt jó az előadás annyira, akkor sem szégyenítjük meg a másikat azzal, hogy ledegradáljuk az ovisok meg kisiskolások szintjére.
Ismerősöm mondta, hogy külföldön is vannak ilyen tanárok, szóval ez nem egyedi eset.
Bevallom őszintén ez nekem baromi rosszul esett, amit a tanár csinált. Nem azért, mert nem volt olyan jó az előadásom, hanem azért, mert ezt kellett neki egész órán boncolgatni, plusz akkor még jól be is szól, meg hogy ilyen-olyan hanyag munka szerinte. Ha azokat mind beleírom és elemzem jó sok példával, amiket mondott, akkor az előadás nem 15 perces lett volna, hanem minimum 45.
Mellesleg:
Ahhoz, hogy egyetemen taníthasson valaki, nem kell semmilyen pedagógiai szak. Ha valaki elvégzi a mesterképzést, simán taníthat egyetemen is. És a tanárnak a FELADATA az, hogy megtanítsa normálisan az anyagot. Ha nem lenne a feladata, akkor miért lenne az egyetemen tanár? Mi értelme lenne?
Egy jó példa arra, hogy az egyetem vezetősége általában teljesen töketlen, és tehetetlen:
Nekem volt olyan tanárom, akinél 2 mód volt arra, hogy meglegyen a 2-es. Vagy megtanultad a 400 oldalas könyvét, vagy ki kellett dobnod 3 ugyanolyan számot 4 darab dobókockával. Egy srác nem tanult semmit, el is mondta. És kidobta. És a tanár szemrebbenés nélkül beírta neki a 2-est!
Érted, és ilyen egyetem ad eg diplomát a kezedbe, ami elvileg felelősséggel járna! Feljelentette pár diák a tanárt, hogy mi az, hogy a jegy meg a végzettség az egyetemen egy szerencsejátékon múlik. Az egyetem vezetősége egy ejnye-bejnye figyelmeztetéssel elintézte. A tanár ezt a dolgot egy fél évig nem csinálta, majd újra elkezdte.
Ez a magyar oktatás JELENLEGI színvonala, és innen még jobban megyünk lefelé. Szánalmas és elszomorító.
Egyetemen már csak olyan taníthat, aki valóban tud is valamit, mert átadni ezen a szinten csak azt lehet amivel az ember maga is rendelkezik.
Jó egyetemi oktató csak az lehet aki szakterületének kimagasló művelője, kutatója, tudósa, alkotója. Ezért egyetemi oktatóknál a tudományos publikációs eredményesség, a tudományos elismertség, a tudományos idézettség az elsődleges szempont.
Csak jó tudós lehet jó tanár; de sajnos a jó tudós attól még lehet rossz jellemű vagy frusztrált gonosz ember.
Ezt nem lehet kivédeni.
Az egyetemen nem gyerekek tanulnak már, ott tehát pedagógiai készségekre nincsen szükség. Alapvetően az egyetemista önmagától tanul, az oktató csak segít neki.
Persze vannak jó előadók meg rosszak ez természetes, de egyetemen már nem feltétlenül az a jó tanár aki érdekesen tud beszélni, hanem az aki újat tud mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!