Miért van ez? Egyszerűen borzalmasan érzem magam.

Hamarost népírtás és az se fog számítani ha ledoktoráltál.

Pihenj.

Én 11.-es vagyok, de mostanában én is kb igy vagyok...Eddig nem kellett tanulni semmit szinte és mégis simán jó tanuló voltam, a matek és kémia a kedvenc tantárgyaim, azokból csak úgy 5-ös voltam, hogy soha a büdös életben egy szót nem tanultam, csak figyeltem órákon. Aztán a tanárok mondták, hogy majd 11.-ben minden sokkal rosszabb lesz, én meg csak bólogattam, hogy aha, eddig is mindig ezt mondták, még se kellett soha se tanulni. És elmentem emelt kémiára meg emelt matekra. És a kémia még úgy ahogy megy, néha át kell olvasnom az órai vázlatot, matekból viszont egy büdös szót nem értek. Ráadásul pont akkor kezdték el venni a többiek az új anyagot, amit most veszünk, mikor beteg voltam és egy hetet hiányoztam és egy egész heti anyag kimaradt és pont az ilyen legfontosabb képleteket akkor irták le és igy még annyira sem értem és nem vagyok jóba azokkal az osztálytársaimmal, akik emelt matekra járnak...Azaz nem is az, hogy nem vagyok jóba velük, mert én próbálnék nyitni feléjük, de akármit mondok, mindenért hülyének néznek, szóval emiatt nincs is kitől elkérnem a vázlatot.

És nálam is szintén meg van ez a mindenkijócsakénvagyokilyenszar érzés, más osztálytársaim minden nap készülnek meg mondják, hogy ma ebből irunk, holnap meg abból, stb., én meg hazajövök az iskolából és egyből dőlök is be az ágyba szinte, olyan fáradt vagyok és van olyan tantárgy, amiből lassan rosszabb jegyeim lesznek, mint az osztály eddigi legrosszabb tanulójának...Ez akkora szégyen...

Meg nálunk is van az osztályban egy csaj, aki egy mocskos szájú büdös kis féreg, nem tudok rá szebbet mondani. Nem is értem, hogy szerethetik annyian, minden második szava az, hogy b//szás, meg g*ci, meg ilyesmik és 'poénból' elkezd qrva anyázni másoknak. Azok meg röhögnek vele együtt. Hát rohadt vicces. És ez a csaj engem valamiért nagyon nagyon utál és néha olyanokat mond nekem, hogy legszivesebben odamennék hozzá és kitörném valamelyik ujját, aztán azzal nyomnám ki a szemeit -.- Valamelyik nap is direkt elkezdett tőlem kb másfél méterre állva, fennhangon arról beszélni, hogy szerinte én milyen undoritóan nézek ki és ha ilyen feje lenne, mint nekem, inkább elásná magát. Meg sokszor szemtől szembe is olyan dolgokat mond...Nem tudom, mit hisz magáról. Volt olyan, hogy órán mellém ültette egy tanár, neki meg nem volt tolla és akkor már ilyen mézesmázos hangon kezdett el nekem beszélni, hogy jajj, nem tudnék neki adni egy tollat, lécciii???:$$$ Én meg odaadtam neki egyet a tolltartómból, erre kiderült, hogy abból is kezd kifogyni a tinta és elkezdett nekem pampogni, hogy "B szdmeg, szarabb tollat nem tudtál volna adni-.-???"

És ha ez nem lenne elég, a barátom is nem rég szakitott velem, úgy, hogy előtte pár nappal még ott mondta, hogy még sosem volt ennyire boldog senkivel, mint velem és mennyire imád. Szóval pár nappal később csak úgy a semmiből közölte, hogy úgy döntött, hogy most már nem szerelmes belém és szakitani akar. Én meg kérdeztem tőle, hogy de mi a baja, tetszik neki valaki más? Mondjuk én se hiába gondoltam egyből erre, mert volt egy lány barátja, aki folyamatosan nyomult rá meg mindig ellenem próbálta forditani. És egyből az jutott eszembe, hogy az mondott rólam valamit. Erre mondta, hogy neeeeeem, dehogy is. Aha. Aztán kb 5 nappal a szakitásunk után összejött azzal a csajjal :D És az meg facebook-on kezdett nekem irogatni, hogy reméli, nem érzem magam nagyon szánalmasak, mert elvette tőlem a pasimat. Szóval azt a csajt is legszivesebben megfojtanám kb. Meg a volt barátomat is.

Nos, befejeztem a regény irást :DD És bocsi, ha ezzel nem segitek valami sokat, csak olyan szar most minden és inkább itt kapjam meg pár idegen embertől kommentben, hogy milyen szánalmas vagyok, hogy ilyen mások számára piti dolognak tűnő problémákon picsogok, mint valamelyik ismerősömtől.

Én már messze túl vagyok ezen, hogy hogyan éltem túl, azt nem tudom, pedig talán akkor nem is volt olyan nagy nyomás mint amiket most hallok. A szalagavatót egyszerűen kihagytam, bár próbálták rám erőltetni, inkább megjátszottam a beteges lámpalázast, bevált a csel, legalább ez nem nyomasztott.

Szerencsémre gimis szerelmem sem volt, elég volt látni a többieknél a fellángolást, majd szakítás után, hogy akik elvileg szerették egymást, most szóba sem akarnak állni egymással. Ezt sohasem tudtam hova tenni, s bár ma már tisztábban látok, ma sem bánom, hogy ez is kimaradt a szalagavatóval együtt (a szalagot ugyan megkaptam, de aztán érettségi után, szabadulásom örömére azzal gyújtottam be az évi első bográcsgulyást).

És hogy a kérdésedre is feleljek: "Miért van ez?". Azért, mert tényleg hatalmas a nyomás, és belenevelik az emberbe a megfelelési kényszert, amitől aztán jön a szégyenérzet egy hülye karó miatt. Nekem volt egy nagyon jófej matematika tanárnőm, ő mindig esélyt adott a javításra, azt mondta: nem az számít, hogy november 11-re tudod-e a tananyagot, hanem az, hogy egyáltalán tudod-e. És a javított osztályzat felülírta a régit, hiszen ugyanabból a tananyagból írtunk, max mások voltak a konkrét feladatok. Sőt, szándékosan felrúgta a házirendet (például dolgozatot íratott, amikor az előző még nem volt kijavítva), és amikor látta, hogy senki sem tiltakozik (mert nem mer), bátorított, hogy igenis tiltakozzunk, a tanárnak is be kell tartania a szabályt. Azt hiszem, ő sokat tett a túlélésért, bár ezt akkor még nem ismertem fel.

Nekem a szociális életem rendben van, de az iskolától már én is nagyon kivagyok. Kb. örülök, hogy élni van időm, azt sem tudom, hogy áll épp a fejem. Rengeteg különóra, iskola + a különórákra még szinte többet kell készülni, mint az iskolára, de hát muszáj, ha jól akarom megírni az érettségit. De már alapból a suli sem volt még 12 év alatt ilyen rohadtul nehéz és szar.

Én emiatt már egy csomót is lógtam, ezzel sem állok túl jól. Szóval qrvára várom már, hogy véget érjen ez az egész.