Középiskola. Így esélyem sincs beilleszkedni, kiközösített leszek?
Ma volt az első napom középiskolában, részben negatív élményekkel. Mikor ott voltam (6 órát kellett bent töltenünk), az osztályban lévő 40 valahány fő közül, 2-3 ember kivételével, már mindenkinek volt ismerőse, barátai, és az osztály kisebb csoportokba oszlott így szét. Szünetekben mindenki a barátaival, ismerőseivel lógott, én meg egyedül telefonozgattam. Mást nem tudtam volna csinálni. Nem tudom, hogy az osztálytársaim többsége honnan szerezte így a barátait. Ott barátkoztak meg volna ilyen gyorsan, vagy már előtte is ismerték egymást? Szerintem az utóbbi. Na de a lényeg, hogy ugyan nekem is járnak ismerőseim ebbe az iskolába, de ők egy másik részén vannak az épületnek, és ők már 11-12. osztályosok, én meg még csak "kis" 9.-es. Szóval inkább suli időben nem szeretném őket piszkálni (de a szünet rövidsége miatt időm se lenne rá). Szerintetek ez így marad, már ilyen "egyke" leszek a suliban akinek nem lesznek barátai? Vagy túlreagálom és idő közben szerzek barátokat?
Én magamat normálisnak látom, igényes vagyok, stb. tehát semmivel sem különb, mint ők. Odamenni nem szeretnék hozzájuk, "barátkozni", mert szerintem nem néznék jó szemmel, ha befurakodnám magam a baráti csevegésükbe.
Egy 15 éves lány.
Ne viccelj már, ez még csak az első nyamvadt nap volt! :D Tudod, te mennyi lehetőséged lesz még szóba elegyedni a többiekkel a tanév során?? Biztos adódnak majd jó alkalmak, csak legyél résen és na parázz rá előre a dolgokra! :-))
Meg te magad is írtad, hogy melletted van még 2-3 ember, akinek szintén nincsenek ott ismerőseik. Miért nem velük kezded a barátkozást? Lehet, hogy nekik is hasonló dolgok keringenek a fejükben, mint most neked.
Aki az első héten csak a telefonját nyomkodja azt utána el is könyvelik antiszocnak.
Muszáj lesz kinézned a legszimpatikusabb társaságot és odamenni hozzájuk (bár ezt ma kellett volna).
Az nem lesz, hogy majd odaülnek padod szélére, meg körülállnak és megkérdezik ki vagy. Legfeljebb szánalomból.
Ne fogd így fel, ez csak az első nap.
Én ugyan mikor kezdtem a középiskolát az osztályom nagy részét ismertem. De volt két személy aki mindenkinek idegen volt. Az egyikkel mindenki jóba volt, a másikkal már nem. Az elején ő is normálisnak tűnt de pár hét után megmutatta a foga fehérjét. Én sem és egyik haverom se volt jó kapcsolatba vele, de rá egy évre mondhatni 'kibékültünk' és úgy ahogy jóba lettünk.
Mikor általánost kezdtem, akkor jóval kevesebb embert ismertem, csak látásból párat. Igaz, én első nap az első pár órában csak nézegettem az osztályomat és csodálkoztam, de utána rögtön 'nekitámadtam' pár osztálytársamnak és hamar összehaverkodtam velük. Beletelt egy-két évbe amíg mindenkivel úgymond 'jóba' lettem.
Én azt mondom, emiatt ne aggódj, nagyon sok lehetőséged lesz négy éven keresztül beszélgetni velük és majd ki fog alakulni. Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!