Antiszemita osztálytársak? Mit tehetnék?
Figyelt kérdés
A szüleim soha nem erőltették rám a vallást, úgy gondolták, hogy majd, ha szeretném, ismerkedjek meg vele. Alapvetően tartjuk az ünnepeket, de nem az ortodoxokhoz tartozunk. Viszont tagja lettem pár éve egy zsidó ifjúsági szervezetnek, önkénteskedni is szeretek, szóval zsidó kulturális fesztiválokon is részt szoktam venni. Nem verem nagy dobra az osztályom előtt, a közeli barátaim tudnak az ilyen irányú dolgaimróL, illetve ha valaki megnézi a közösségi oldalam, láthatja. Néhány osztálytársammal szóváltásba keveredtem a Saul fia c. film kapcsán. Velük voltajk már összezördüléseim az évek alatt. (Nehéz csöndben maradni, mikor a dédszüleid többsége az általuk éltetett időkben haltak erőszakos halált.) Nem mondtam olyat, amit most utólag bánnék, egy ideig folyt ez a vita, amíg elő nem került a 'teb*zikampósorrúzsidó'... Az osztályfőnökom hallota az utolsó mondatokat, de nem volt érdemi közbenjárása az ügyben. Tudtam a véleményükről, azzal kapcsolatban, hogy mit is gondolnak a zsidó emberekkel való bánásmódról, de en eddig a 'megtűrt zsidó' kategóriában voltam. Ez két hete történt és azóta rosszabbak lettek a dolgok. Inzultálnak, amiről megpróbálok tudomást sem venni, csakhogy ez napról napra nehezebbé válik. Lassan évvége és ezért nem tudom, hogy lenne-e bármi értelme az osztályfőnökommel beszélni, aki eddig se tanúsított semmilyen érdeklődést vagy hajlandóságot a közbelépésre, akármilyen ügyről is volt szó az évek alatt.2015. máj. 26. 18:06
11/11 anonim válasza:
Annyira fájdalmas, hogy a szavak jelentését sem ismered. Attól, mert valaki inzultál téged még nem lesz antiszemita. És ha valaki nem kedvel téged, akkor miért kell a vallás mögé bújni? Persze Magyarországon még senkit sem inzultáltak az osztálytársak, kivéve az ilyen-olyan vallási-etnikai csoportokba tartozókat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!