Gyengéd érzelmeket táplált volna irántam a volt osztályfőnököm?

Tudom, hogy piszkosul fárasztó, amikor egy fejlődésben lévő, naiv diák leányka szerelemnek tulajdonítja a tanára, valójában ártatlan figyelmességét, emberségből fakadó törödését, sőt elhiszi, hogy ő maga is mély érzelmeket táplál a Tanár úr felé, miközben csak egyszerű csodálatról van szó...stb.

Az én történetem nem erről szól, legalábbis a részemről semmiképpen sem, csupán szeretnék választ kapni egy hatalmas nagy kérdőjelként ábrázolható korszakra a középiskolai 4 éveből. A 8 osztályos gimnáziumba az általános iskola elvégzése után nyertem felvételt, a férfi nekem csak másfél évig volt osztályfőnök, mivel munkahelyet váltott. A rövid idő alatt azt tapasztalhattam, hogy nem egészen ápol jó kapcsolatot az osztállyal, akiket pedig tanított, azokkal végképp nem. Nőtlen volt és igen szigorúan bánt a diákokkal. Véleményem szerint nem illet hozzá a pedagógiai pálya, hirtelen haragú volt és ellentmondást nem tűrő.

Igen, egy református felekezetű egyházi tanintézményről van szó.

A lényeg, vagyis a különösnek mondható, számomra a mai napig érthetetlen, felém tett megnyilvánulásai röviden összegezve:

az első napon belevésette a társaim memóriájába a nevem helyesen hangzó kiejtését, általában mosolygott amikor találkoztunk a folyosón, gyakran előfordult hogy érdeklődött a tehetségem alkotásai iránt és mondhatni volt olyan nap amikor elég erőszakosan próbált ösztökélni a művelésére, mire én elmagyaráztam neki hogy a tanulmányaim érdekében háttérbe kell szorítanom a tanidő alatt, erre sértődötten felegyenesedett a padomról és elfordult és ki ment az osztályteremből azzal a mondattal " semmi nem kötelező..", az osztályok között lezajló kreativitást igénylő verseny művészeti részének irányítását rám bízta, és végül mindenki megdöbbenésére osztályfőnöki dicséretben részesített ( én voltam az egyetlen, ez nem az ő szokása volt a többiek szerint), szülői értekezleten kiemelt és azt mondta, hogy mindenkinek olyannak kellene lennie itt, mint amilyen én vagyok. Mikor leszedtük az eredményhirdetés után a vázolmányokat, akkor egy pillanatra a vállamra tette a kezét és vigyorogva fejezte ki a sajnálatát azt illetően, hogy az alkotások a kukában végezték. Gyakran érdeklődött a munkáim iránt.

Karácsonykor én húztam ki őt és egy festményt készitettem neki, aztán megbízott egy kép elkészítésével, de sokat tépelődhetett a megkérésemmel ugyanis az utolsó pillanatban hívott vissza a terembe kicsöngő után és marasztalt, nem igazán volt biztos benne, hogy megmerjen e kérni. Egyébként az osztállyal töltött közös programok alkalmával nem igen szólt hozzám, sőt majdhogynem került.

A kép hónapok után elkészült. A szüleim beleegyezését persze e-mailen keresztül kikérte, mi viszont hangsúlyoztuk hogy nincs szükség cserébe semmilyen fizettségre.

Hát megszegte, ráadásul az elképzelésemmel ellentétben az egész osztály előtt került sor erre az egészre. Agyondicsért mindenki előtt, úgy hogy szerintem elpirultam, aztán adott egy puszit és az ajándékot...nem írom le milyen ellenszenvet váltott ki ez a többiekből felém, milyen gúnyokat kaptam, ez a közösség tőlem nagyon idegen volt egyébként is. Tizedikben zavarba jöttem a szégyenlősségemnek és a társak megjegyzéseinek hála előtte, mikor megkért hogy tartsak előadást egy témát illetően és utána a távozásáig többé nem szólt hozzám. Felnéztem rá és tiszteltem őt de nem voltam belé szerelmes semmiképpen sem. Készítettem neki egy búcsú ajándékot és betegen arra a pár percre bementem az utolsó napján az átadásig. Majd kikérőt kértem tőle, akkor megtorpant a tanári ajtóban és megkérdezte hogy tényleg képes voltam ezért bejönni a suliba hogy ezt átadjam neki, bólintottam ő pedig mosolyogva bement. Minden jót kívántam neki és sirva távoztam, mert sajnáltam hogy elmegy. A ballagásunkig minden évben meglátogatta a sulit. De nekem nem köszönt, velem nem beszélgetett csak a többiekkel. Ez iszonyatosan rosszul esett/esik a mai napig. Nem érdemlem meg, pláne a képek után! Szalagavatón is jól kikerült, rám se nézett.

Ballagáskor pedig rögtön elkapta a fejét amikor véletlenül az anyukámra pillantott. A többiekkel beszélt és gratulált nekik, azoknak akik úgy utálták. Csalódtam benne. 22 vagyok de a mai napig nem értem. Nem szeretem az elvarratlan szálakat. Mi baja volt?