Mit tegyek, ha az osztálytársaim bántanak és kiközösítenek?
Gimnazista vagyok, és bejárós. Több barátom is van az osztályban (fiúk és lányok vegyesen), de a többiek gyűlölnek. Megjegyzéseket tesznek a kinézetemre, az alakomra,a beszédemre, és mindenre, amit teszek. Sokszor halom, hogy rólam beszélnek. A padtársam a legjobb barátnőm, és szerinte nem kelene figyelnem rájuk, de képtelen vagyok nem odafigyelni arra, hogy kritizának. Elég érzékeny vagyok . Még egy évet kell veük eltöltenem, de már ezt nem bírom ki! Azon gondolkodom, hogy magántanuló leszek, mert ez a helyzet szörnyű.
Nem tudom, hogy ez miért történik velem! Átalánosban is kiközösítettek (2 ember kivételével),pedig tényleg nem tettem semmi rosszat, és most újra megtörtént! Az ismerőseim szerint egy segítőkész, kedves lány vagyok, aki emellett jól tanul, és szociálisan érzékeny. A sok baj és bántás miatt korán lettem felnőtt, "koraérett" vagyok, így a nálam idősebb emberek társaságában szeretek lenni, ugyanakkor a velem egykorúakkal is jól érzem magam (mindkét korosztályból sok barátom van). Tudom, hogy nem szerethet mindenki, de....
Mit tanácsoltok, mit tegyek? Hogyan nézzem őket levegőnek, hogyan éljem túl velük ezt az évet?
17/L
Szia! :)
Hú, hát... nehéz ügy. Nálam ugyanez a forgatókönyv :D. Az érzékenység ellen nem nagyon tehetsz semmit. Én mindig arra gondolok, hogy mindenki féltékeny rám (ego:D). Ettől mindig jobban érzem magam. Vagy csak nevetek, és azt mondom 'BÁÁÁZZEEEG!' :D. És egyre jobban kezd elmúlni az érzékenységem. Próbáld meg, hátha.
freddy.krueger az emberek nem úgy vannak tervezve mentálisan, hogy csettintésre le tudják szarni a cseszegetéseket, max elnyomhatod magadban a stresszt, amit kivált, de hosszú távon ez sem túl szerencsés...
A tanácsom az, hogy állj ki magadért,vagy esetleg kérd meg az osztályból a barátaidat, hogy segítsenek neked, mert ugyan miért hagynák abba a genyózást, ha te nem állítod le őket?
Nézz meg pár önbizalom növelő filmet, vagy olvass ilyen könyveket, ha ez kell ahhoz, hogy összeszedd magad,
mert ha már olyan gáz a helyzet, hogy elgondolkoztál azon, hogy magántanuló leszel, akkor csak nem ronthatsz sokat néhány visszaszólással... (Nem tudom, pl "anyád nem ölelt meg eleget kiskorodban, hogy másokon éled ki a komplexusaidat?" vagy valami ilyesmit mondj XD)
De ha nem megy, akkor gondolj arra, hogy nincs sok hátra a gimiből (a nagyján már túl vagy) a tanév végéig meg próbáljatok meg a haverjaiddal minél jobban szórakozni, ne az látszódjon rajtad, hogy magadba vagy fordulva...
Sok sikert ;)
Homokóra szerű alakom van, és divatosan öltözködöm, nem feltünően, hanem egy kicsit visszafogottan, a beszédem meg olyan "kúrvás" idézem, mert sokat nevetek.
köszönöm a az eddigi válaszokat, próbálok majd így tenni :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!