én most vagyok 9. -es es ajnarozo ódát kéne írnom egy 12. -es lánynak tudnatok benne segíteni?

Parancsolj:

A mai lányoknak ilyen ajnározó óda dukál.

Charles Baudelaire: A dög

Emlékszel-e, én angyalom, a dögre,

amit láttunk e reggelen?

A kavicsos ösvényen füstölögve

feküdt a bűzhödő tetem.

A lábát égre rúgta, mint a céda,

az égő mérget izzadott,

és hasa dögleletes rothadéka

ontotta a csúf illatot.

A nap reásütött a húscafatra

pecsenyévé pirítva már,

hogy a nagy Természetnek visszaadja,

mi néki joggal visszajár;

s az ég bámulta a remek csontvázat,

kinyílt, mint a bimbó feje,

de bűze oly erős volt, hogy — utálat —

úgy szédültél a fűre le.

Donogtak rothadt gyomrán a legyecskék,

fekete és komor üreg,

s húsrongyait sűrű lében megesték

a dőzsölő, sötét nyüvek.

Dagadt-apadt a lé, akár a hullám,

fröccsenve szörcsögött le-fel:

s úgy tetszett, hogy az élet, itt e hullán,

ezerszeres erőre kel.

És zene zengett, gyászos, furcsa, rémes,

mint szél s a víz zenélt a váz,

vagy mint a búzamag, amit a béres

a rostában forgatva ráz.

A forma is csak rémlett, lenge álom,

egy vázlat volt a hulla most,

mit gyorsan összeüt művész a vásznon,

emlékezetből, hamarost.

A szírt mögött ravaszul meglapulva

egy szuka várt, egy éhes eb,

hogy dögfalatját megragadja újra,

sandító szemmel ránk lesett.

És látod, édesem, ily dög leszel te,

ily szörnyűséges döghalom,

te csillagom, napom, szivem szerelme,

te lázam és te angyalom.

Igen! ilyen leszel te báj-királynő,

ha megken utolszor a pap.

Feletted dudva és kövér virág nő,

s porladni fogsz a föld alatt.

De mégis, mindhiába mar a pondró

és a sír minden férgei,

mert dúlt szerelmem is a te mosolygó

örök szépséged élteti!

''erőre buknak''

Menj oda, és verd pofán a csajt! Had lássa mi az erő.

Ilyet is lehet:

Havasi Attila:

Csúf hölgy, kegyed...

(Trubadúrnóta Joam Garcia de Guilhade középkori költő témájában)

Csúf hölgy, kegyed gyakorta kérlel engem,

magasztaljam szerelmes énekemben,

most hát kegyed dicséretére zengem

magasztos ódám, ékes bájdalom;

s tudom, kegyed nem fog csalódni bennem:

ó rusnya hölgy, ránézni fájdalom!

Csúf hölgy, kegyed engem kérlel gyakorta,

foglaljam nevét szerelmes dalomba,

s hát éppen kegyed számára ne volna

magasztos ódám, ékes bájdalom?

Nem élném túl, ha bennem ön csalódna:

ó rusnya hölgy, ránézni fájdalom!

Csúf hölgy, ok nélkül senkit nem dicsérek,

méltóképp zeng hát e szerelmes ének,

melyet kegyedről dallok és zenélek,

magasztos ódám, ékes bájdalom;

s tudom, kegyedhez illik e dicséret:

ó rusnya hölgy, ránézni fájdalom!