Mi volt a legdurvább dolog, amit általánosban csináltatok?
Mi egyszer elbújtunk a Wc-ben és még az énektanár keresett minket a teremben, és bezártuk az ajtót 45 percre. Nem lett belőle semmi, szerencsére az osztály mintatanulóit is sikerült bevonnuk.
A 2. emeletem van az osztályterem, alatta egy buszmegálló. Nyáron lekiabálltunk az embereknek, hogy ki szeretne zuhanyozni, és akik beleegyeztek, azokat 2 literes flakonokkal öntöztük meg.
Betörtünk néhány ablakot, lámpát meg órát.
Ti mit csináltatok? Csak az általános iskola számít.
Van egy pár ilyen történetem:
Általánosban közkedvelt szórakozásunk volt wc papírt hajigálni egyik fülkéből a másikba, sokszor beletaláltunk a wc-be. Rajzról mindig kikéredzkedtünk a wc-be és ott röhögtünk meg neteztünk, mivel feltörtük a suli wifijét. Akkor ha szakkörön voltunk akkor mindig bementünk az öltözőbe amivel egy folyosón volt a wc és azt lestük ki jön ki. Volt olyan, hogy berugdostuk a wc ajtókat. Volt egy terem ami kívül esett a sulin, ott minden történt. Szünetben mindig ki kellett menni, de ha ott voltunk mindig elbújtunk, és sosem mentünk ki. Akkor mivel ilyen kémia raktárként is használták a termet, szétszedtük a cuccokat. Kitömött bagollyal dobálóztunk. Az egyik osztálytársam magnézium szalagot lopott és azt égette, mondani se kell mi volt, ezt egy ünnepi műsorra készülve. Volt, hogy fingópárnát raktunk a tanár székébe, máskor a szék lába alá dióhéjat. Volt hogy felírtuk a táblára a dogához szükséges infókat, és onnan másoltuk. Általában tökéletes csoportmunkát végeztünk minden tz-nél. Irodalom órán, volt hogy hallgathattunk zenét, és néha nagyon durva klippeket rakattak be a tanárral. Törin mindig kipuskáztunk mindent a füzetből. Természeten a tanár írta a dogánkat. Osztálykiránduláson elbújtunk a tanár elől. A rajz óráink 7.-8.-ban katasztrófák voltak. Mi ordítottunk a tanár is meg a zene is. Ha nem csináltál semmit az is ötös volt. Óra közepén ettünk. Mindig a kajára hivatkozva késtünk óráról. Volt olyan, hogy elmentünk a büfébe becsöngetés után, és a nem találtuk a termetre hivatkozva késtünk. Volt olyan, hogy direkt, rossz teremhez mentünk.
Ja amúgy csak 6.-ig jártam általánosba, utána elmentem 6 osztályos gimibe, szóval van ami már ott történt 7, 8-ban. De a legtöbb általánosban, mivel egy rakás semmi volt az az iskola.
Legdurvább dolog nem is tudom, sok minden történt. Jó osztály voltunk általánosban és igyekeztünk mindig borsot törni a tanár orra alá. :D
Sokszor mentünk rossz teremhez, hogy a tanár csak keressen.
Egyszer ki is zártuk a tanárt, mert kiszaladt valamiért és bent hagyta a kulcsot és kitaláltuk, hogy kizárjuk. Sokszor írtunk közösen dolgozatot. Tesin ha kimentünk télen és hó is volt, közös erővel megdobáltuk a tanárt rendesen. 6 osztályos gimibe járok én is. Most leszek 9.-es. Amik itt történtek "általánosban". Órák után amikor a "gimiseknek" voltak még óráik akkor mi folyton a folyosón szaladoztunk, az egyik osztálytársam gördeszkával jár és azzal szórakoztunk, hogy a folyosón gördeszkáztunk természetesen órák alatt. Egyszer becsempésztünk egy békát és elengedtük az egyik tanár termében. Hatalmas hógolyócsatákat tartottunk lyukasórákban. Leszedtük a szalagavató után a lufikat és azzal idegesítettük a tanárokat. Órán papírrepülőket dobáltunk. Rajzon lebontottuk a rajztermet, ahogy éneken az éneket. Kémiáról néha meglógtunk. Vállaltuk hogy kifestjük a termünket, azóta is az a legnormálisabban kinéző terem a suliban. Ahogy 8.-osak lettünk és folytattuk a 7.-es viselkedésünket, sokan megjegyezték, hogy a hetedikesek sokkal érettebbek mint mi, de egyáltalán nem zavart minket. Szerintem 9.-esen is folytatjuk az eddigi stílusunkat. 12.-ben is biztos mi leszünk a legkomolytalanabb osztály, de a legjobb is. <3
Majdnem felrobbantották a fiúk a tesi öltözőjüket.xd
Ja meg befújták dezodorral az egyikük cipőjét, és felgyújtották.xd Ú, azért egy órán keresztül megkaptuk a magunkét az igazgatótól.:D
Sok dolog volt, mi sosem rongáltunk durván, inkább órákon pofázunk, a tanárok nem bírnak velünk.:D
Alsóban, az egyik tanár belém tömte a gombalevest, mert nem tudta, hogy nem ehetek gombát és a pofájába hánytam az egész napi kajámat.
Egyszer az egyik elsős gyerek mellész@rt a Wc-nek, Erre kitaláltuk, hogy berakjuk valakinek a táskájába a sz@rt. Osztálytársam megfogta wc papírral és belerakta egy lány tollartójába, aki az első padban ült. Tesi óra után töri volt, kinyitotta a tolltartóját a lány, elkezdett sikítozni és eldobta a tolltartóját, amiből a sz@r a tanári aztalra, egyenesen a naplónkra esett. Volt ám balhé. Azóta ha eszembe jut nem bírom abbaagyni a röhögést.
Hatodikban meg egy gyerek az osztályban, aki nagyon keménynek érezte magát és fogadásból kipisilt az ablakon, éppen az ablak alatt lévő buszmegállóban álló idős néni fejére. A nő kihívta a rendőröket, és a gyerek csak osztályfőnökit kapott.
Fociztunk az osztályban és az egyik gyerek felállt az asztalra a labdával, kinyitotta az ablakot és kirúgta a labdát és pont telibe találta a szemben lévő irodaház ablakát. Utána gyorsan becsukta az ablakot, így sose derült ki, hogy ki volt.
Aztán a szokásosak: Pornónézés informatikaórán, állandó verekedés, dohányzás a Wc-ben, piálás a kirándulásokon, és persze a gúnynevek a tanárokra, pl Sackó, Toman, Nagyfülű majom, Büdös tehén, Vörös, Rivnyák, Csilluka, Pupi, Fióna, Hippi, Óvszermann Klarissza, Ku...va, Rikácsolósge...i. Kb ennyi, de még millió csúfnevük van.
És persze az osztályon belül is vannak csúfnevek, pl:Fióna ba...adék, Nagyhajú, Fűrész, Törpegyilkos, Szalonna, Hominik, Dankó, Rib...nc, Liba, Stréber, Nutellás kenyér, Tacsa stb. Szóval (röviden) ennyi :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!