Szerintetek hogy kellene kezelnem a helyzetet?

13 éves vagyok, lány, 7. osztályba járok. amikor felkerültem 5. be, akkor nagyon nagynak hittem magam, és mint minden 10 éves nagylányoskodtam az összes lány osztálytársammal együtt. Az osztályba összesen 9 lány jár. Én és még 3 lány voltunk/vagyunk az elválaszthatatlan legjobb barátnők, meg 4 másik lány is így vannak egymással. A 9. most nem lényeg. Tehát teltek az idők, és a mi brigádunk nagyon jóba lett néhány fiúosztálytársunkkal, nyilván semmi érdekes nem történt, csak jó barátok lettünk, de akkor még nem nagyon vettük észre, hogy mennyire bunkók, mert akkor csak örültünk, hogy vannak fiúbarátaink is. A másik lány csapatban vagy egy "vezető". Ö az a tipikus nyalizós lány, aki mindenhol a középpontban van -pedig egy semmirevaló-, meg a másik 3 lány is gyönyörű kis csemegék. Csakhogy eltel két év. Mi mindeközben észrevettük, hogy mennyire cikik voltunk 5.-ben. Furcsa módon erős szellemi fejlődésbe kezdtünk. Ha a fiúk - akik még mindig a barátaink voltak - valami sértőt hozzánk vágtak már nem nevetgéltünk rajta, hanem rendesen leszidtük őket, tehát a tartásunk is javult. A fiúk még nagyon gyerekesek voltak, tehát nem igazán jöttünk ki jól egymással. Sokszor találkozgattunk velük, de néha érezni lehetett azt a feszültséget, hogy nagyon nem egy az érdeklődési körünk. A másik lány csapatnak az alfanősténye mindeközben boldog párkapcsolatban élet (ami roppant nevetséges, 12 évesen, csókolóztak is, teljesen komolyan vették az egészet). A mi felfogásunk olyan volt, (most is olyan), hogy ennyi idősen mit játszák az agyukat, mintha 18 évesek lennének... Aztán jöttek az "izgalmas" problémák a kapcsolatukban, sok sok bőgés és bánkódás után szakítottak. Ekkor a leánykának felcsillant a szeme, 'juj, szakítottunk. végre. most van időm magamra koncentrálni és kirúgni a hámból'. Ebből egyenesen következtetni lehetett arra, hogy most sok-sok fiúbarátra van szüksége, tehát sok kényeskedés és nagyonminiszoknyás esetek után sikeresen "elvették tőlünk a fiúbarátunkat. Ami valahogy jót is tett nekünk. Sokat szenvedtünk a "drágák" miatt. De minek? Annyira említésre se méltó nyalós ****** (lesznek). A fiúk? Milyen már, teljesen jó barátok voltunk, és csak úgy elmentek a másik lány csapat bulijára a mi találkozónk helyett. (mert persze egyszerre volt) Akkor be is láttuk, hogy semmit nem jelentenek nekünk ezek az emberek, tehát alig szóltunk hozzájuk. Néztünk, ahogy ott kelletik magukat a fiúknak és hogy milyen jól érzik magukat. Olyanokat szoktak csinálni, mint az ovisok. Pl. egyik fiú (de nem csak azok, akik a mi barátaink voltak, hanem az össze) odamegy az egyik szépséghez, és le akarja venni róla a cipőjét, leányom nyavalyog, (de még ő mutatja meg neki, hol kell kibontani xd), akkor olyat csinálnak, hogy a fiúk rácsapnak a seggükre, ők meg vigyorogva utánuk rohannak - de nem történik semmi - . Ööö.. oké. Akkor minden, minden egyes szünetben. Mindegyikben. Az összesben. Minden szünetben átjön minimum 3 ember a másik osztályokból és itt rontják a levegőt, és ők is játszák az eszüket. Meg más évfolyamokból is, pl. 3 nyolcadikos ppiccsa, egy swag-yolo másik 7.-es fiú, egy másik hetedikes csesznye kisleány már olyan szinten törzsvendégnek számítanak, hogy egyszerűen én érzem magamat üresnek, ha egyszer a termünk helyett a folyosón gyülekeznek. A fiúk annyira semmibe se vesznek minket, mintha 4 vadidegen lennénk. Vagy észre se vesznek, vagy nagyon bunkók velünk. Egyszer egyik voltfiúbarátunknak valami isteni szikra szállt a fejébe -megjegyzem egy osztályközösségről szóló etikaóra után ( ahol volt mit beszélnünk) -, hogy rájött, kik az értelmesek, és a pénteki 4-es (mi már fantasztikus négyesnek nevezzük magunkat) összejövetelünkre el akart jönni. Nagy nehezen beleegyeztünk. Vártuk az eseményt. Az indulásunk előtt kb. 1 órával felhív telefonon, hogy 'sajnos nem tud jönni, mert nem engedték el'. Persze olyan nyilvánvaló volt, hogy a másik társasággal lesz. nem is foglalkoztunk velük. De az a legérdekesebb, hogy nem is szégyellte magát, mert a házam mögötti - tudta, hogy onnan indulunk a lányokkal - kocsifeljárónál gyülekeztek a csemegék, és mi természetesen észre is vettük őket, elmentünk mellettük, és amikor még nem voltunk hozzájuk elég közel, akkor elmentek onnan az italtrafikba, mert hát akkor biztos nem vesszük őket észre, és csak a ringyók maradtak ott addig, de mi köszöntünk is nekik, még poénból meg is kérdeztünk tőlük, hogy 'a gomba az növény vagy gomba?'. Ha én így átcsesztem volna magunkat, akkor már azt mondtam volna, hogy legalább ne rakjunk fel olyan képet facebookra, ahol én is rajta vagyok, de ők erre nem sajnálták az energiát. Teltek múltak a hetek. A szituáció változatlan. A kedvenc részeim az életemben olyanok, amikor mi vagyunk csak a normális emberek az osztályközösségben, és mégis a tanárok szemében is mi vagyunk a rosszak. Az osztályfőnököm szavaival élnék: mi 4-en körül vagyunk burkolózva és senki mással nem foglalkozunk. jqidboiscb43slob hát még jó hogy. Ilyen idiótákkal barátkozzak? Több tanárunk is megszólt már emiatt. Mindig, minden esetben, ahol mi cselekszünk csakis jól, mindig mi vagyunk a semmirevaló nyavalygós hölyék. Mitől? Amiért néha fennhangon mondogatjuk, hogy Hurrá, már csak 417 nap és nem leszek köteles találkozni velük, és sokszor röhögve bőgünk az IQ csökkent helyzet súlyosságán, mert még ha így le is írva nem feltétlenül tűnik problémának, csak kamaszhisztinek, átélve teljesen más, és akkor még csak nem is írtam le mindent ami történt, csak a legfontosabbakat. A legjobb az, hogy leszbikusnak csúfolnak minket néhányan az osztályból. ebben a témában egy külön ugyanennyi szöveges kérdést tudnék még feltenni, de inkább csak azt fűzöm hozzá, hogy alig várom, hogy elteljen ez a 417 nap -igen letöltöttem egy widgetet a telefonomra ami visszaszámlál - és a ballagáson örömkönnyeket hullajtsunk. Már az is meg van tervezve, hogy milyen lesz majd a középsuliban az első illetve második napi ruhánk.

Elnézést a hosszú szövegért, csak ha belekezdek leírni a gondolataimat nem tudok addig megállni, amíg nem írok le mindent.