Osztályfőnöki intőt kaptam, mert az egyik osztálytársam hamisan megvádolt, és most a szüleim ki vannak borulva, mit tehetek?
Szóval egyik nap tesi óránk volt. és röplabdáztunk.
A játék közben a tanárnő leültettet mindkét csapatból 2-2 embert.
Engem, A lányt(ezt mindjárt kifejtem), meg egy haveromat, meg nem tudom még kit.
Én leültem a padra, erre A-Lány odajött hogy ő ide akar leülni. Egyébként ez a lány mindig egy szar keverő volt. És én mondtam neki hogy ez egy szép hosszú 2.5 méteres pad, nyugodtan leülhet a másik végére ha mellém nem akar.
Erre kiakadt hogy ő ide akar ülni. Én elküldtem a francba, hogy már visszavehetne az arcából, mert nem csak engem zavar. Erre felforrt az agyvize, de leült a másik padra.
Tesi óra után szünetben feljött az osztályfőnök hogy kéri az ellenörzőmet. Én ezt nem értettem oda is adtam. Erre elkezdi hogy beírja, hogy a lányokat zaklatom, molesztálom stb... én már úgy voltam hogy nem is értem mi van, mert életemben nem csináltam ilyesmit. pár nap alatt rájöttem egy kis kutatás meg kérdezősködés után, hogy A-lány összeszedett pár barátnőcskét, és gondolta majd jól kitol velem, ezért kitalált valami gyenge kamusztorit, hogy én kapok valamit az osztályfőnöktől.
Osztályfőnök meg ugye egyből elhitte, mert ha lányok panaszkodnak zaklatásért akkor az komoly dolog. Hát a lány szerint nem annyira.
Most mit tegyek? Soha sem zaklattam őket, nekik meg nincs bizonyítékuk arra hogy én ilyesmit tettem volna.
Szólj a szüleidnek
Menjenek be a tanárhoz "tisztázni" a dolgokat
Köszönöm a válaszokat!
Ma fogok bemenni tisztázni a dolgokat, és majd meglátom, hogy meg tudom-e csinálni, hogy kihúzza vagy ilyesmi.
Végül is meglett oldva a probléma.
Most azzal jön az osztályfőnök hogy én csak piszkálom a lányokat. ez igaz, kb. úgy piszkálom őket mint a fiúkat.
Nem tudom akkor honnan jön a fogdosás rész.
Mindegy, ez csak egy intő. Elballagok innen a francba júniusban és soha többet nem kell ezekkel foglalkoznom.
Mert végülis ettől az intőtől nem lesz kevesebb esélyem középiskolába bejutni, nem igaz?
Hát sajnos nem tudtam elérni semmit. Rendőrségig meg nem akarok elmenni.
Mindegy, majd szóbelin azt mondon, hogy a tanár beszedte az ellenőrzőm, hogy beírja a jegyeim, és nem adja még vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!