Mihez kezdjek vele?
Van egy lány, az osztálytársam, aki kicsit furcsán próbál meg barátkozni, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak... Kicsit olyan, mintha rajongana értem, valahányszor csak beszélgetek a barátnőimmel, vagy bárkivel, ő minden szavamon hangosan röhög, és hogy még véletlenül se hihessem azt, hogy másnak szánja, még hozzá is teszi, hogy "Hehehe, Zsuzsika", vagy, hogy "Ez jó volt, Zsuzsika" (Nem Zsuzsika vagyok, de a névtelenség érdekében ebben a példában én vagyok Zsuzsika)
Órán beül elém, és egész végig ilyen kicsavarodott testhelyzetben, a padomnak támaszkodva jegyzetel. (úgy értem, hogy az ő füzete már az én padomon van, miközben élénk figyelemmel kíséri, hogy mit beszélek az óra alatt a barátnőmmel, hogy a már említett produkcióval reagálhasson)
Vagy egyszerűen csak odajön hozzám, és közli, hogy beszéljek, mert úgy szereti hallgatni...
Ha öltözök, ő minél közelebb akar hozzám lenni, és bámul közben, ami finoman szólva is kellemetlen.
Egy értelmes szót nem lehet vele váltani, tavaly osztálykirándulásnál egy asztalnál ültünk, és folyamatosan ilyesmiket kérdezgetett, hogy "Hogy köszönsz a szüleidnek?" "És a tesódnak hogy köszönsz?" "És a barátaidnak hogy köszönsz?"
De azt is megkérdezte, hogy miért tűröm be a hosszú zoknimat a cipőmbe tesi előtt, amit el nem tudok képzelni, hogy miért volt fontos neki.
Ha pedig mondjuk öt percet kések a suliból, vagy csak szimplán nem vagyok a színen, a legjobb barátnőmet kérdezgeti, hogy hol vagyok, mi van velem, akinek jobb dolga is akadna, mint minden lépésemet számon tartani. Már ő se tartja viccesnek, hogy van egy "rajongóm". Nem szeretek senkiről sem így kezelni, nekem is rosszul esne, ha "le akarnának koptatni", de már mondtam neki finoman, avagy kevésbé finoman is, hogy most már igazán békén hagyhatna, de mintha egyik fülén bemenne, a másikon ki.
Sajnálom, mert gondolom nála ez úgy áll össze, hogy barátnők vagyunk, miközben semmit nem kap az én oldalamról, de most már egy éve csinálja ezt, és kezdek pánikba esni, hogy még egy darabig nem lesz vége, én pedig már most idegrohamot kapok...
Csak én reagálom túl, és értem félre nagyon szegény lány szándékait, vagy tényleg egy kicsit furcsa már, amit lejátszik? Hogy vessek véget ennek az egésznek?
16/L
"beszéljek, mert úgy szereti hallgatni...
Ha öltözök, ő minél közelebb akar hozzám lenni, és bámul "
OMG Lehet,hogy szerelmes beléd, de viccen kívül O_O
"Csak én reagálom túl, és értem félre nagyon szegény lány szándékait, vagy tényleg egy kicsit furcsa már, amit lejátszik? Hogy vessek véget ennek az egésznek? "
Nem te reagálod túl, és nem tudom, hogy rázzad le:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!