Most akkor merrefelé van a helyes út? (Lent részletezem)

Még tavaly történt (6-os voltam) hogy évnyitó előtt "nagyon jóba" lettem az egyik osztálytársammal(fiú,így értelemszerűen lány vagyok). Nagyon belezúgtam,és próba-szerencse módjára be is vallottam ezt neki,és ebből kifolyólag 12 éves létemre összejöttem vele (úgy hogy erről kezdetben csak mi ketten tudtunk) Valójában,ha belegondolok ezt nem lehetett járásnak nevezni,mert szerintem még mind a ketten "éretlenek" voltunk ehhez,ezért a dolognak kicsit amolyan "gyerekszerelem" feelingje volt. Év végéig "jártam" vele,de (itt van az egyes számú probléma) nem számoltam be erről anyukámnak.

Iszonyatos bűntudatom van,mert mindjárt kezdődik a következő tanév,és én ha jól számolom,akkor körülbelül egy éve nem tudok nyugton lenni ettől a furcsa érzéstől.

A segítségeteket szeretném kérni (és jól esne egy egészen kicsi megértés is),hogy inkább éljem le egész életemet úgy,hogy ezt magamban tartom,vagy álljak elé és mondjam meg Anyukámnak,hogy igen,ez történt.

Egyébként egyetlen ártalmatlan szájrapuszi történt,de semmi más (szerintem még bőven kicsi voltam ehhez,ezért még egy jó adag megbánás zúdult a nyakamba).

Azért kéne minél hamarabb döntenem,mert végül az egész osztály (beleértve a minden lében két kanál,eléggé pletykás osztályfőnökünket is) megtudta a sztorit.

Még mindig nem szántam rá magam arra,hogy elmeséljem ezt anyukámnak...

Voltak esték amikor kimentem hozzá a nappaliba, mondván, hogy nem tudok aludni.Ilyenkor egészen közel voltam a színvalláshoz,de nem sikerült rászánnom magam.

Annyira megkönnyebbülnék ha elmondhatnám neki.

Itt szerintem nem is a "járós" dologgal van baj,hanem azzal,hogy nem mondtam neki igazat,és lehet,hogy nem is túl egészséges ez a rengeteg bűntudat.

Nem mondom,hogy normális válaszokat kérek,mert megértem ha elítélnek ezért,mert szerintem nagyon nem kellett volna ez az egész,továbbá elnézést a hosszú szövegért is.