Történt már olyan, hogy osztálykirándulás balhéba, vagy botrányba fulladt a pedagógus figyelmetlensége/tájékozatlansága okán?
Még a múltkor írt itt valaki olyat, hogy osztálykiránduláson az ofő elnézte a címet, rossz helyre mentek, és nem is lehetett meggyőzni, hogy nem oda kellett volna menni. Bementek valami használaton kívül, bezárt szállóba, ahol még világítás sem volt, az udvaron meg állt a gaz, stb. Éjszaka pedig jöttek a rendőrök, miután a tulaj kihívta őket, hogy betörtek az ingatlanjába. A diákok szüleinek szóltak, hogy jöjjenek értük, az ofőt meg kirúgták az iskolából az eset után.
Na ez mondjuk elég extrém eset, de ez ihlette a kérdést: tudtok hasonlókat, vagy olyan esetet, amikor lett, vagy lehetett volna valami botrány vagy baleset abból, hogy az osztálykirándulást szervező osztályfőnök nem járt el kellő körültekintéssel a szervezés során?
(Amit még tudok: egyszer utaztunk a miskolci villamoson pár éve, amikor felszállt egy óvodás vagy alsós osztály, a Diósgyőri várba mentek, és nem tudták, hogy melyik megállóban kell leszállni (kérdezték tőlünk). Jó, ez persze csak apróság, de ennek szerintem azért illett volna utána nézni, mielőtt elindultak...)
Na de a lényeg: milyen hasonló esetekről tudtok még?
#2 Jajj az kellemetlen lehetett. Én itt lakom Tiszadob mellett, tudom melyik kastélyra gondolsz.
Ez mondjuk szívás mert a Tisza parton kívül abban a putriban semmi nincsen.
Nálunk olyan volt, hogy a két kísérő tanár úgy berúgott, hogy mentőt kellett az egyikhez hívni. Őt kirúgták.
És kiegészítésként megemlítem a pedagógus mindezt teljesen térítésmentesen végzi, hogy kirándultatja az osztályt...
(Nem a havi bruttó 40E Ft nem fedi le. Ezzel kb az ofői óra, adminisztráció, iskolai programszervezés, szülői értekezlet, ofői értekezlet, problémás gyerekek, problémás családok, stb. sincs lefedve sokszor...)
Én amikor viszem a fiatalokat, akkor saját zsebből fizetem a buszjegyet, belépőt (ha nincs tanári jegy), szállást, kaját. Intézem az engedélyeket. Lebeszélem mondjuk a múzeummal a programot. Egésznapos felügyelet. Stb.
#4 Mármint magadnak fizeted a szállást meg a kaját, nem?
Csaknem az egész osztálynak. Az már kőkemény mártírkodás lenne.
#5
"Mármint magadnak fizeted a szállást meg a kaját, nem?"
Nyilván magamnak...
7
Igen.
Ezt próbálom mondani, hogy sajnos erre semmilyen fenntartói, munkaadói elszámolás sincs (a pluszórákra sem), pedig ez bőven iskolai keretnek tekinthető. Persze, ha bármi történne, az a tanár felelőssége lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!