Osztálykiránduláson milyen kellemetlen vagy kínos események történtek meg veletek?

Valami ivós játékot játszottunk, mindig veszítettem, szóval iszonyat hamar kiütöttem magam és bealudtam.

Álmomban beszélek néha.

Az a mondat hagyta el a számat a legnagyobb csendben, miközben a többiek még fenn voltak, hogy "de én úgy szeretek szarni!"

Mondjuk én inkább röhögök rajta most már, de akkor pocsék volt arra ébredni, hogy rajtam röhögnek.

Ami tényleg kínos, az nem osztálykirándulás, de iskolai programon történt.

A Mátrában túráztunk, és egy barátnőmmel leszakadtunk a csoporttól, hogy privátban megbeszéljünk valami nagyon fontos szerelmi dolgot. Annyira belemerültünk a témába, hogy valamelyik elágazásnál benéztük a turistajelzést, és mire észbekaptunk, már hiába mentünk vissza, nem találtuk meg sehol az elágazást, meg a saját jelzésünket, viszont ment le a nap, ahhoz képest bepozicionáltuk magunkat, hogy ha arra van nyugat, akkor mi tartunk majd arra dél felé, mert úgy sejtettük, arra lesz Gyöngyös - nem ott lett volna a végállomás, de úgy voltunk vele, hogy kezd beesteledni, és mégis csak egy város, hátha indul még onnan valami busz vissza a településre, vagy legalább felhívhatunk valakit ('90-es években születtünk, bőven nem volt még butatelefonunk sem, nem, hogy okos). Már sötétben értünk oda egy kulcsos házhoz, ahol kint nyársalt egy társaság, tőlük kérdeztük, hogy jófelé megyünk-e, meg nem tudnának-e adni egy elemlámpát, vagy esetleg telefonálhatunk-e tőlük, ők meg közölték, hogy egy csapat hivatalosnak kinéző ember járt erre úgy egy órája, és két lányt kerestek, akiknek a személyleírása pont illik ránk.

Kiderült, hogy már valami mentőcsapattal kerestettek minket, értesítették a szüleinket, ja, és Gyöngyös amúgy még egy jó 35 kilométerre lett volna, reggelre oda is értünk volna :D Amúgy a társaság jófej volt, kínáltak minket csurgatott kenyérrel, amíg ertünk nem jött az egyik tanár autóval. Tök csendben vezetett, azt hittük, óriási bajban vagyunk, és nagyon megbüntetnek majd hétfőn, de csak annyit csináltak (lehet, hogy ez volt a bünti), hogy elmesélték az iskolában a többi diáknak órákon, hogy hogy eltévedtünk. Kb. két hétig rajtunk röhögött mindenki, azzal piszkáltak a folyosón, hogy "segítsek megtalálni a kémiaszertárt?", meg "rajzoljak neked térképet a tornateremhez?" "hazatalálsz magadtól, vagy hívjuk fel a szüleidet, hogy jöjjön érted?"

Onnantól kezdve, hogy értesítettek mindenkit, hogy eltűntünk, addig, amíg a nyaralóból felhívtam édesanyám, hogy semmi baj, jól vagyok, eltelt két óra. Szegény betegre aggódta magát.