Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Ebben az esetben mit tudok tenni?

Ebben az esetben mit tudok tenni?

Figyelt kérdés

Jelenleg 11-es vagyok, egy sima gimnáziumban.

Az a helyzet, hogy már az 4. 1-es matek dolgozatomat kapom vissza, hiába tanulok rá.

Nem azt mondom, hogy nagyon jó lennék matekból, de az már eléggé feltűnő, amikor olyan feladatok vannak hibásnak jelölve a dogámon, amit egyébként jól tudtam.

A legutóbbi dolgozat logaritmus azonosságaiból volt, amit eléggé jól megtanultam, bemagoltam.

A dolgozat utolsó feladata az volt, hogy valamelyik kiválasztott logaritmus azonosságot írjuk le, bizonyítsuk be, amihez oda kellett írni a kikötéseket is. Ezt meg is csináltam, viszont amikor visszakaptam, hibásnak lett jelölve a feladat, pedig nem rontottam el semmit. Óra után elkértem az osztálytársam füzetét, amiben ugyanaz volt leírva mint az enyémben, szóval még az sem lehet, hogy rosszul tanultam meg.

A matek tanárom az osztályfőnököm is egyben, szóval osztályfőnökhöz nem tudok fordulni. Ti mit tanácsoltok? Szóljak az igazgatónőnek? Vagy esetleg van lehetőségem fénymásolatban kikérni az összes idei dolgozatomat, amiket esetleg ki tudok javíttatni egy másik tanárral?

Igazgatóhoz nem merek bemenni, mert ha nem tudom egyértelműen bizonyítani a dolgot, akkor én jövök ebből ki szarul. :/

Azon is gondolkodtam, hogy átkérem magam egy másik osztályba, de mostmár tényleg nem tudom, hogy mit csináljak.



2022. okt. 25. 14:18
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
80%
Ha szülő bement, azt komolyan vették, de gyereket csak elhajtottak.
2022. okt. 25. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, a szüleidnek a helyzetet elmagyaráztad? Tudják, hogy ha nem segítenek, kibuksz? Úgy sem segítenek? Mit mondanak, mi lesz veled a kibukás után?
2022. okt. 25. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
100%
Még ha meg is nézné más szaktanár a dolidat, és el is fogadja az igazgató, hogy a tanárod bűnös, mit gondolsz, mit fog veled csinálni, ha az ő osztályában maradsz? Vagy ha csak ő marad a matektanárod? Kicsinál valamilyen módon, addig feleltet, míg megint öszejön 5 egyes. Ebből a suliból neked menned kell akkor.
2022. okt. 25. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%
Ha a másik szaktanár jóban van ezzel, úgysem fog ellene vallani. Bármilyen is a dolid.
2022. okt. 25. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
100%

Úgy is érzed amúgy, hogy pikkel rád a tanár? Különben miért értékelné direkt rosszul. Neki is feltűnt biztos, hogy nem áll jól eddig ez a félév.

Nem tudom van-e értelme felhozni példának, ami nálunk volt, a lányom alsós volt, osztályfőnöke volt a tanító, kapott valami rossz jegyet, megnéztem a dolgozatát, és füstölt a fejem az idegtől, hogy ezt nem hiszem el. Szóltam a tanárnak, úgy gondolta az úgy jó. Az igazgatót ismerem gyerekkoromból, mert testvérem osztályfőnöke volt anno. Fészen bátorkodtam ráírni, hogy semmi bajunk a tanárral, meg nem lejáratni szeretném, de azért nem venne egy pillantást a lányom dolgozatára? Megnézte, és beszélt a lányom tanárával. :) Javította a jegyet, semmi konfliktus nem lett belőle. Több szem többet lát. Egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni, és anyudék is jó lenne a több egyes mellett nem mennének el ennyire lazán. Drukkolok, hogy sikerüljön a végére járni, mi áll a háttérben, és sikerül félévig egy jobb átlagot összehozni :)

2022. okt. 25. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:

Beszéltem apámmal, a reakciója az volt, hogy nem fog bemenni, cserébe ha kibukok, mehetek dolgozni.


Szóval a szüleimre nem tudok számítani.

2022. okt. 25. 15:22
 17/25 A kérdező kommentje:
Egyébként a szabály szerint 5 évig köteles tárolni a tanár a dolgozatokat, de szülők nélkül így nem tudom kikérni.
2022. okt. 25. 15:40
 18/25 anonim ***** válasza:
42%
Kérdező, nincs értelme gimnáziumba járnod, mert ilyen rossz jegyekkel (biztos nem négyes helyett kapsz egyeseket, még ha rosszindulatból is...), plusz szülői hozzájárulás és támogatás nélkül úgyse mehetsz főiskolára vagy egyetemre, míg el nem múltál 18 éves. Akkor viszont már nélkülük igazíthatod a sorsodat, nem kell semmihez az aláírásukat adniuk. Szerintem keress rá a levelező középiskolákra, menj el dolgozni pl. mekibe, és iratkozz be mellette levelezőre, azok nem olyan szigorúak, de érettségit adnak. Ezzel apád is elégedett lesz, mert dolgozni fogsz, ami neki a célja. Esti nem olyan jó, mert mindennap munka után még kell menni iskolába, ami nagyon fárasztó. A levelező hétvégéken van, a heti órákat tömbösítve adják le, hétközben meg munka után otthon tanulsz a hétvégére feladottak szerint otthon.
2022. okt. 25. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
100%
Csak egy évig köteles tárolni. Az érettségi dolgozatokat kell hosszabban. Lefotózni titokban nem tudod? Mert így tényleg nem tudatjuk, hogy jől csináltad-e, vagy esetleg valahol nem tettél ki egy pontot, neked fel sem tűnt, de amiatt borult az egész. A tanártól kell megkérdezni, hogy miért rossz, illetve megkérdezni, hogy hogyan javíthatnál, felelhetnél-e szóban? Jelezd, hogy igyekszel.
2022. okt. 25. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha négy egyesig se a kérdező, se a szülei nem jelezték, hogy segítsen a tanár, most már szerintem késő, elég nyilvánvaló, hogy már a kirúgására játszik az illető. Talán úgy gondolja, nemtörődöm a diák, meg a szülei is azok, hogy ennyi elégtelen után sem fordultak hozzá.
2022. okt. 25. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!