Mi volt a legmegalázóbb dolog, amit egy tanárod mondott neked?

Egyszer 3.-ban a legjobb barátnőmmel kicsúfoltunk egy másik kislányt és azt mondtuk, hogy szaros a feneke.

Kiállított az osztályfőnök az osztály elé és azt mondta,hogy a mi fenekünk szaros. 😅

Szorgalmammal, jegyeimmel sosem volt semmi baj, és szerintem a tudásommal sem. Matekból, kémiából és bioszból azonban voltak olyan témák, amiket -bármilyen keményen is próbálkoztam- egyszerűen csak a rövidtávú memóriámba tudtam elraktározni. Matekból különösen a logaritmus tartozik ebbe a kategóriába.

Végzős évem elején jártunk, mikor is ugye az érettségire készültünk, és konkrét feladattípusokra koncentráltunk. Órák végén mindig mondta a tanárunk, hogy mit nézzünk át a következő alkalomra, és ahhoz tartotta is magát. Egy kivétellel. Mikor is óra közepén hirtelen log-os feladatokra váltottunk, és mindenféle bevezetés nélkül engem szólított fel, hogy oldjam meg.

Próbálkoztam, de végül egy elnézést kérés közepette megmondtam, hogy sajnos nem tudom. Hát- Túlzás nélkül mondom, hogy megfagyott a teremben a levegő, hirtelen síri csend lett, amikor levette az orráról a szemüveget, az asztalra dobta, a könyve kíséretében. Utána pedig perceken át kiabált velem, hogy "egy ilyen alap dolgot mégis hogy nem lehet tudni??". Meg, hogy minek van ő itt, minek tanít, csak falra hányt borsó az egész! Meg, hogy ez mekkora szégyen rám nézve.

És ez ment percekig, majd vett egy nagy levegőt és elhangzott az az ominózus mondat, mosollyal tálalva, ami utána még jó sokáig megmaradt bennem: "teljes szívemből kívánom, hogy az egész érettségi legyen tele logaritmusokkal!".

Nem a mondat fájt, hanem a mögötte rejlő jelentés.

(csak érzékeltetésképpen: míg ő át nem vett minket 5 voltam matekból, nála csak 3 sikeredett, és világéletemben 4,2 felett volt a félévi és évvégi átlagom, meg amúgy butának sem gondolom magam)

Ott, abban a pillanatban legszívesebben elsírtam volna magam (hazáig bírtam), de nem akartam megadni neki ezt az örömet. Azonban azon az órán a karma nagyon erősen dolgozott, pedig tényleg semmi rosszat nem kívántam a nőnek; sorra rontotta el a feladatokat, leejtette a szemüvegét, valamiben meg is botlott, szóval kicsit ijesztő is volt.

Azóta azért túlléptem rajta, és épp a közgazdász diplomám megszerzése előtt állok nem sokkal :)

Az, hogy:

"Petike, nem ott hátul kéne kiverned a f@szodat, hanem otthon!"

Persze nem vertem, csak mondta. És miután ezt mondta, már fölösleges volt visszafognom magam, a brét elővettem, és verni keztem.

Egyszer a volt tesitanárunk az óra elején, amikor focizni készültünk, álltak fel a csapatok, egy hatalmasat belebikázva tüdőn rúgott a labdával. Nem kaptam levegőt jó pár másodpercig. Azóta sem tudom mi történt, egy jó fej tanár volt, fogalmam sincs miért tette, ráadásul szemüveges voltam, ha az éppen a fejemet találja el akkor annak annyi.

A másik, mikor külön németre jártam gimiben. Egy házaspár tanított, két külön csoportban. A kezdők mindig a tanárnőnél voltak, ő nagyon kedves volt, sosem köcsögösködött senkivel ok nélkül. Heti kétszer 2 órára jártam több mint egy évig amíg meglett az írásbeli. Utána átkerültem a másik csoportba a férjéhez. Egy alacsony, kis darab, olyan mint Louis de Funès, csak fiatalosabb, Beatles hajjal és próbálja komolyan venni magát. :D

[link]

Heti rendszerességgel volt, hogy sírtak a lányok, gondolhatjátok mi ment ott. Egyszer valamiért 50-szer kellett leírnom egy 2 soros mondatot a következő alkalomra. Beleírtam az A4-es spirál füzetembe, majd a lapokat kitéptem és úgy mutattam be neki. Fogta, kettétépte, majd megint és megint, hogy mi ez a munka, hogy merem így beadni hogy ilyen a széle.

Úgy lehetett csak bemenni a terembe, hogy az előző órai új szavakból kérdezett a szótárfüzetből, nagyon nagy ritka volt, amikor nem. Ha nem tudtál 2-3 szót, akkor nem mehettél be az órára. Ez persze érthető, de az ahogy viselkedett az emberekkel, mint valami törpe katona úgy állt ott az ajtóban, mintha ennek az "erőfitoktatásnak" akármi jelentősége lett is volna...

Biztos vagyok benne, hogy ott szakadt el valami bennem. Azokon a levegőtlen órákon a termekben, mert 2 órán keresztül nem volt szünet ha csak nem kéretőztél ki külön wc-re. Ment az általában monoton gyakorlás, tanulás, ami lehet valakinek működik, de én szét voltam végig feszülve idegileg.

Egyszer a kiskatona valamiért nekiállt mondani valamit nekem amikor hibáztam sokadjára. Nem is ordibált, inkább az maradt meg hogy ilyen cinikusan baszogat mint valami alacsonyabb rendű lényt. Miközben beszélt, elkezdi "figyeljétek hogy mozog a kis orrcimpája", ami gondolom az idegtől volt ahogy rezzenéstelen arccal próbáltam meg ülni. Ekkor már átfordult bennem a stressz, vagy megkattantam én nem tudom, de egy ilyen után azt a reakciót váltotta ki bennem hogy röhögnöm kellett volna, mondogattam magamnak hogy "bírd ki, bírd ki".

Amint meglett a nyelvvizsgám, teljesen búcsút vettem a némettől. Semmi késztetést nem éreztem arra, hogy németül olvasgassak, addig sem szerettem különösebben, csak ha már ez lett elkezdve, akkor a szüleim szerint ezt tanuljam. Ha megláttam valami német szöveget, tudatosan kerültem és próbáltam el nem olvasni. Azóta is ez van, az agyam blokkolja a német dolgokat, szerintem PTSD-m lett tőle, mert még a gondolattól is rosszul vagyok, hogy elővegyem újra és felfrissítsem a tudásomat.

Nekem 2. osztályban tett a tanítónénim megyjegyzéseket az alakomra ( és másokéra is ). Az a nő nagyjábol 100 kiló volt akkor .

Mondta az osztálytársaimmnak , hogy lökött ,hogy késsel fogja levágni a kezét , egy roma kislánynak az mondta , hogy olyan hülye analfabéta lesz mint az anyja stb. ,stb ...

Az egyik osztálytársamra kifejezetten rá volt állva pld. :

-Tessék Petikém , drága , ha kifogyott a golyóstollad nyugodtan vegyél az asztalról egy másikat .

Holnap :-PONT A FEKETE CSILLOGÓSAT ?! MINDEN FORINTOT VISSZAFIZETSZ NEKEM AMIT ELPAZAROLTÁL !

Még abban az időben volt két polcunk : egy a törött játékoknak és szakadt könyveknek és egy az új dolgoknak . Természetesen csak az első polcon lévő játékokat/ könyveket lehetett használni , a másik pedig dísznek volt , hogyha jöttek ellenőrzésre , be lehessen mutatni . Még voltak ilyen kitörései , hogy a férje gyereket akar , de ő még túl fiatal hozzá , és ezt ecsetelte 8 éves gyerekeknek .

Most 5-8-ban nem igazán van senki ilyen . A romántanárnő szokott megjegyzést tenni a romákra (pld. , hogy mocskosak , ki kell rakni őket az erdőbe , meg ilyenek ) és néhány kiválasztott gyerekre ( olyan öklöst adok , hogy a szekrénybe borulsz és ott is marasz ) és a földrajz .

Az osztálytársaktól sokkal durvább beszólásokat lehet kapni .

Alsóban mindig szorongtam az osztálytársaim miatt, mert állandóan szekáltak, hogy szerver vagyok, szemüveges, de amivel a legtöbbet csesztettek, az az volt, hogy izzados fajta voltam, a kezem állandóan vizes volt.

Na most egyszer el mertem mondani az osztályfőnöknek, hogy én ezt nem bírom, hogy segítsen, csináljon valamit (elsős voltam). Erre azt válaszolta, hogy ne szóljak minden hülyeség miatt, oldjam meg magam. 2 nappal később megvertek. Látta a tanár az esetet, mondta a fiúnak, hogy ennek következménye lesz, de hát nem lett. Azután nem mertem szólni semmi miatt.

4 évvel később Volt egy feladat, ami az volt, hogy egy videóból kellett kiírni 1-2 dolgot. Akkor már nem ő volt az ofőm. Azt mondták, hogy otthon megcsinálhatjuk. Én nem emlékeztem a videóra, ezért én kis naiv gondoltam, majd otthon megírom. Hát tanulószobában ez a tanár volt, mondta, hogy mi bizony nem csesszük át, tudja, hogy nem lehet otthon megírni, hogy vagyunk ekkora paraszt hazudozók. Mondtam, hogy én elfelejtettem a videó egy részét, erre mit kaptam? Azt, hogy hogy merem ezt mondani, hogy akarok így kitűnő lenni, versenyekre járni, ha ennyit nem tudok megjegyezni. Itt sírtam el magam. Akkor belépett a tanár aki a házit adta, a másik elkezdett neki panaszkodni, hogy mekkora léhűtő hazug vagyok, hogy elfelejtettem. Erre azt válaszolja, hogy ő se hisz nekem, a házit nem lehet otthon csinálni, mert mért lehetne.

Jövő héten ez a drága ember megint tanulószobán volt, akkor panaszkodott, hogy a drága osztályom milyen mocskos szájú, állandó a káromkodás. Akkor azt mondtam neki, hogy:

-Mar megbocsásson de ez van, ezt kell szeretni.

Azóta nem oda járok suliba, de ezt soha nem felejtem el.

16/L