Életetek során mi volt a leggonoszabb/legmegalázóbb dolog amit mások által elszenvedtetek? Megbocsájtottatok valaha az illetőnek?

Talán az, amikor egy sracnak segitettem beilleszkedni egy kozossegbe es ugy halalta meg, hogy hozzajarult kesobb a kikozositesemhez.

Nem bocsajtottam meg neki, de mar nagyjabol sikerult elengednem a dolgot.

A matek tanár, akinél kettes voltam, azt mondta 'nem baj, majd csak neked lassan mondom. Igaz, ezt a hat éves lányom is megértené, de neked majd mondom lassan és kedvesen' az osztály előtt, grimaszolva. A kövi tanárnál csak ötöst írtam.

Egy fiúval beszélgettem sokat, azt mondta szép vagyok, hiányzom, tetszem, bár ott lennék vele, megcsókolt, aztán közölte, hogy amúgy barátnője van, akinek megígérte, hogy elveszi feleségül, és igazából csak ki akarta próbálni, hogy velem milyen.

Az évzáróra olyan fehér blúzt vettem fel, amin volt elől egy fekete virág (eddig is ez az ünneplőm volt) de az ünnepség előtt két perccel azt mondta az énektanár, hogy így nem mehetek, ezért kaptam tőle egy átlátszót, amiben fel kellett mennem a színpadra, az iskola elé.

Nagypapám azt mondta, menjünk el vacsorázni, de azt elfelejtette említeni, hogy puccos helyre kíván menni, így normál ruhában érkeztem hozzá. Magából kikelve ordított, hogy én hogy képzelem, ennyire nem tisztelem őt, ő se fog engem soha többet tisztelni, azonnal húzzak haza.

Nyeh

"barát" miután számos alkalommal segítettem, kiálltam mellette, amikor nekem lett volna szükségem segítségre, nem állt ki mellettem

"baráttal" nagyon jó, bizalmas kapcsolatban voltunk 6-8 évig, mástól, a legundorítóbb pletykafészektől kellett megtudni, hogy barátom már nem kívánja folytatni barátságunkat, olyan titkokkal együtt értesültem róla, melyeket csak a "barát" tudott.

Fogyatékosság miatti rendszeres kigúnyolás, megalázás.

Sokat terrorizáltak általánosban meg úgy sehol nem éreztem biztonságban magam, plusz otthon se ment minden jól. Kb olyan érzés mikor félsz valamitől de mindennap mégis neki vágsz mert hát mégis mit tudnál tenni? Csak egy gyerek vagy. :) A lényeg hogy találkoztam jó múltkorában az egyik ilyen személlyel, és fel is hozta hogy mennyit bántottak engem. Ezt mosolyogva mondta, és még utána rádobta azt is hogy mennyire sajnálja meg hogy rosszul érzi magát miatta. Képzelem mennyi álmatlan éjszakái lehetnek emiatt. :D Megbocsátás? Gondolom azért kérdezed mert neked is van ilyen személy, és én a helyedben nem bocsátanék meg neki soha. Nem érdemlik meg. Meg nem mintha változtatna bármin ami megtörtént megtörtént csak úgy tünteted fel magad mint valami balek ... jól megaláznak te meg még meg is bocsátasz nekik? vicc

Egyébként nem haragszom rájuk meg úgy senkire se biztos meg voltak a problémáik nekik is nem tudom. Nekem is megvoltak, érzékeny gyerek voltam és hülye tanácsokkal láttak el(mármint olyan emberek akarnak tanácsot adni akik nem értek el semmit az életben?) a körülöttem lévők is és én mint hülye kis gyerek nem tudtam mit kellene tennem, vagy kire hallgassak.

Harmadik kerék lettem egy barátságban, majd utána ketten maradtunk, vagyis engem nem érdekelt volna, de a megmaradt lány hozzám menekült, mivel mindenki más utálta az osztályban.

Végül szépen benyalt mindenkinek hogy újra megkedveljék, azután pedig szépen ellenem fordított mindenkit, mindenféle pletykát terjesztett rólam.

Mondjuk itt én is hibás voltam, hogy egyáltalán hagytam hogy hozzám meneküljön.

Általános iskolában egy fiú a hajamba kente az ondót,az osztályom így akart megalázni...

Két héttel később utolsó óra után berángattak a wc-be,levágták a derékig érő hajamat és beletömték a hátizsákomba csak úgy a hecc kedvéért...

Ez csak a két legsúlyosabb eset a sok közül,amit elsőstől a kilencedikig szenvedtem,de ezt a kettőt soha nem bocsátom meg.