Egyetértesz ezzel a tanárral?

Az ilyen ember tényleg nem való tanárnak, ritka nagy baromságot mondott. Nem mondom, hogy mindenki számára van értelme, mert biztos, hogy sokaknek elég, hogy világ azért van olyan állapotban, mert "csak", de azért érdemes tudni az ide vezető folyamatokat. Sőt, ha már nagyon szembe akarjuk állítani a természet- és humántudományokat, akkor az átlag ember életére nézve lehet fontosabb tudni azt, hogy miért ott vannak az országhatárok ahol, mint az, hogy a tektonikus folyamatok hatására merre mozognak a kontinensek.

Azonban nekem is van egy, az irodalomtanárok körében valószínűleg rendkívül népszerűtlen véleményem, miszerint az irodalomoktatás indokolatlanul hangsúlyos a közoktatásban. Számomra szimpatikusabb lenne, ha ez a tantárgy tágabb értelemben foglalkozna a kulturális élettel, és nem vesződne annyit egyes versekkel és szöveggekkel. Nekem kicsit abszurd, hogy ennyire piedesztálva vannak emelve a régi költők, miközben kicsit lógnak a levegőben, mert nem igazán jön át az a kontextus, amiben léteztek. Pedig a magyar volt az egyik kedvenc tantárgyam (noha olvasni sosem szerettem), és szerintem nagyon jó és lelkiismeretes tanárom is volt. Ha rajtam múlna, akkor kevesebb költészet, de több újságírás, színház, muzeológia, és az akkori kulturális élet általános korleírása lenne magyarórán. A szövegírásnál pedig nagyobb hangsúlyt fektetnék a kreatív írásra és történetmesélésre úgy általánosságban.

"Viszont a törinek, magyarnak, fizikának és a többi tárgynak is meg van a helye, csak éppen általános iskolában, ahol ugye az alap műveltséget sajátítanád el. Ha szakosodnál már, akkor ezeket elhagyhatnák már. Hogy akarnak jó szakembert nevelni, ha a szakma helyett azt várják el, hogy mindenféle szifileszes, öngyilkos hajlamú egyéntől tanulj meg semmitmondó verseket és az életüket is tudd kivülről. Mivel leszek én ettől jobb a szakmában??"

Készségek. A kötelező középiskolás alaptárgyak többsége nem az alapműveltségről és lexikális tudásról szól (szólNA elvileg), hanem arról, hogy jó készségeid legyenek. Az a helyzet, hogy egy baromira összetett és bonyolult társadalomban élünk, amiben ha eredményes, kielégítő életet szeretnél élni, sok készségre van szükséged (sokkal többre, mint mondjuk százötven éve egy átlagos parasztnak), pl. felfogd, amit olvasol, meg tudd mások számára fogalmazni a mondanivalódat, tudj érintkezni és együttműködni másokkal, tudd kezelni az érzelmeidet, stb. stb. Ezeket viszont bizonyos életkor alatt (általános iskolás korosztály) egyszerűen nem tudod a kívánatos szintre fejleszteni. Az persze egy másik kérdés, hogy ezeknek a céloknak mennyire felelnek meg az egyes tantárgyak tantervei vagy az egyes tanárok módszerei.

Az iroddalmat másképp oktatnám, mert a mostani oktatását a gimiben és az egyetemen is nevetségesnek találtam.

Egyetemen elolvastunk valamit, a tanár elmondta, hogy mi az üzenete és azok a hallgatók akik ezzel nem értettek egyet, mert más üzenetet fedeztek fel, azokat nem találta szimpatikusnak.

Gimnáziumban meg témakörönként haladva a tanár kiállt a tábla elé, gyorsan ledarálta, hogy mit kell tudni, nem igazán volt motiváló arra, hogy bárki is a kezébe vegyen egy könyvet és olvasson.

Arról nem is beszélve, hogy mik ezek a deoresszív kötelező olvasmányok?

Nekem ez a sok lehagoló történet rengteg energiámat elszívta.

"egy matematikus, aki azért ment matekra, hogy ne kelljen semmi mást tanulni"

Tegyük hozzá: felnőtt emberként. Nem pedig gyerekkorában. Nagyon nem mindegy.

Ha bizonyos szintű humán műveltséggel már fel van vértezve valaki, akkor a továbbiakban elég, ha már "csak" filmeken, zenéken, képeken, stb. keresztül kapja a további humán műveltséget, nem pedig nagy kanállal az egyetemi tanulmányai alatt is.

Egyébként a matematika nagyon sok embernek pont amiatt nem megy, hogy képtelen szöveget értelmezni - vagyis valami humán tantárgy adta háttér hiányzik nekik. Ezért a legnagyobb mumusok a szöveges feladatok - miközben az egész matek ott nyer értelmet egy átlagember számára, hogy az élet adta szöveges feladatokkal tudjon mit kezdeni, nem pedig az a lényege, hogy tudd, hogyan kell közös nevezőre hozni két törtet.

Az utolsó kommentemhez fűzve, én az iskolás éveimből olyan történetekre emlékszem, hogy

- egy gyerek elveszti a kistestvérét és gyötri a lelkiismerete, mert nem szép dolgot tett a kistestvérével a halálakor.

- ugyanaz a gyerek elveszti az apját, aki ködmönt varr neki és pont a ködmön megvarrása végére hal meg.

- (sok történetet arról, hogy) a gyerek a testvéreivel éhezik, nem tud iskolába se járni.

- a gyerek szegénységben él, kihasználják őt, meggyanusítják lopással, majd a mű végére sírva kiabálja, hogy "én nem akarok debreceni diák lenni"

- a kisgyereket megalázzák, majd egyszerre sikerül elérnie, hogy felnézzenek rá, de nemsokkal később meghal.

- egy nőt, ha megkínálnak étellel, inkább azt hazudja, hogy valami nem ízlik neki, mert nem akar valamit negszeretni úgy, hogy többé nem is ehet ilyet.

- egy lányt bántalmaznak árvaként, parázzsal megégetik, ütik, durván bánnak vele, meztelenül lehet csak, miközben a lány arról álmodozik, hogy meghal és láthatja az anyukáját, hogy ne legyen árva, hogy neki is legyen anyukája.

És sorolhatnám.

A másodikos, harmadikos szöveggyűjteményem javában vagy meghalt valaki vagy nyomorban élt.

Tudom, ezeknek mind értéke van, bemutatják, hogy milyen egy volt akkoriban egy árvának, egy szegénynek, illetve mindnek megvolt a tanultsága, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét és úgy bánj mással, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak...

De könyörgöm! 8 éves koromtól az érettségiig az irodalom óra keretein belül mindig valami lehangoló történetet mutattak be nekem.

Kivéve persze azokat az éveket, amikor külföldön éltem és ott az volt a fontos, hogy a gyerek olvasson, mindegy mit, csak vegye a könyvet a kezébe és olvasson, ezért ott listát kaptunk például, amiből kiválogathattuk, hogy mit olvasunk el és mindenki a saját ízlésének megfelelő könyvet olvashatott, ha pedig általános kötelezőt olvastunk, az is olyan volt, hogy egy gyereknek érdekes volt, illetve könnyen olvasta.