Mondanátok ilyen megváltozós pozitív/negatív osztálytalálkozós történeteket?

Én 18 évvel ezelőtt érettségiztem. Utáltam az egész gimit, rettenetes élmény volt. Sok-sok évre megtaposták az önbizalmamat ott a tanárok. Lustának és ostobának tartottak. Én meg csak tini voltam és elhittem hogy a tanárok jobban tudják, hogy én mennyit tudok, mennyit érek.

Nagy hiba volt hallgatni rájuk. :) Tavaly vééégre megszereztem az egyetemi diplomámat szín ötössel - pedig gimnázium után meg sem próbáltam bejutni egyetemre, mert a tanárok azt mondták, én ehhez h.lye vagyok. Főiskolai diplomám volt 4,8 átlaggal, de hát az "csak" főiskola..

Nekem fontos élmény volt az egyetem és úgy érzem, ezzel rehabilitáltam magam és ha az akkori tanárok kudarcot vallottak, akkor majd én megölelgetem a bennem lakó agyon traumatizált tinédzsert és megdicsértem, hogy okos és jó munkát végzett. :)

A lényeg: amikor megszereztem az egyetemi diplomámat, kiposztoltam FB-ra. Amin teljesen meglepődtem: több anno eminens osztálytársam is írt, hogy nekik is trauma volt a gimnázium és együtt éreznek velem. :O

Azt hittem, csak nekem volt ilyen rémes élmény, de mint kiderült, szinte mindannyian sérülésekkel jöttünk ki onnan. Azok is, akiket nem cs.sztettek napi szinten a tanárok (elit gimnáziumról beszélünk amúgy).

Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy szívesen találkoznék a többiekkel. :) Pedig nem sok kedves emlék köt hozzájuk a gimiből... De ezek szerint sorstársak vagyunk.

18 éve bújok ki a találkozók alól, de a legközelebbire lehet, elmegyek. :)

Nem tudom, segít-e a sztorim, de szerintem tanulságos. :)

35/N

- Volt egy srác, az a tipikus... Ahj, nem akarok csúnyákat mondani, de "nyomi gyerek". Nagyon összeszedte magát, jól néz ki, egyetemet végzett, sok barátja van ma már.

- Volt egy vékony lány, akit utáltam, mert gonosz volt, és egyszer sajnos meg is lopott. Durván meghízott.

- Voltak rosszul tanuló srácok, ma már mind sikeres emberek a szakterületükön.

- Voltam én, az osztály rondája, akit nem igazán érdekelt az öltözködés, béna volt a hajam, és ducibb is voltam. Ma már egész jól nézek ki, a környezetem is ezt tükrözi vissza rám.

7 éve érettségiztem, van pár történetem.

Egyről tudok, aki nagyon szépen összeszedte magát, pedig ő volt a "legszerencsétlenebb" az osztályban. Szegény, szakadt ruhákban járó, vékony fiú. De a lelke jó volt...

Érettségi után elkezdte kigyúrni magát, odafigyelt a külsejére, letett egy elég jó szakmát, amiben rögtön tudott dolgozni is, mert tudta, hogy egy egyetemi képzést nem lenne lehetősége fizetni. 2-3 éve megnősült, lett egy kislánya, és most egy valami építési vállalkozást vezet. Nagyon boldognak tűnik, én meg büszke vagyok rá.

Voltak negatívumok is...

Az egyik egy lány, aki mindig hajtogatta, hogy ő pszichiáter lesz, mert nagyon érdekelte az emberi elme. De ő egy sodródó és kissé szeszélyes személyiség volt, nem volt könnyű kedvelni, mert sokszor megbántott másokat és folyamatosan feltűnősködni akart. Nagyon különlegesnek hitte magát, ezért is gondolta, hogy majd ő lesz az osztályból a legsikeresebb, leggazdagabb stb. Fodrász lett, de most az látom rajta, hogy ő így boldog, ezért örülök neki.

A harmadik is egy fiú, akinek különlegesen szép arca volt. Mindenki azt mondta, hogy majd modell lesz, mert minden adottsága megvolt ehhez: karakteres arc, kék szemek, izmos test, megfelelő magasság. Sajnos nem volt jó tanuló, nem érdekelték az iskolai eredmények, inkább a csajozásnak élt. Ő most egy gyárban dolgozik, ami biztosan nem élete álma, és annyival többre vihetné... A mai napig drukkolok neki, hogy legyen ereje és lehetősége változtatni.

Van még egy tragikus sorsú lány is. Őt ismertem a felsoroltak közül a legjobban. Egy hihetetlenül érzékeny személyiség volt, aki soha nem bántott senkit, őt viszont a csendessége miatt folyamatosan piszkálták. Ettől függetlenül volt benne potenciál egy sikeres élethez, hiszen pl. a segítő szakmákban pont az ilyen személyiségű emberek kellenek. Nagyon mély és elvont gondolatai voltak, filozofált az életről, és ezt a hajlamát kevesen értették meg. Mindig mondta, hogy milyen szomorú, hogy az életben azok érvényesülnek, akik gátlástalanok, a gyengét, a lelkiismeretest meg eltapossák. Ennek ellenére ő mert gyengének lenni. Ahol tudott, segített, mindent meg lehetett vele beszélni, nagyon empatikus volt, igyekezett az emberek és a világ mélyebb összefüggéseit megérteni.

Sajnos mentális beteg lett. Teljesen befordult, már rá se lehet ismerni. Gyógyszereket kell szednie, úgy eltorzultak a gondolatai. Annyira megváltozott, hogy a régi énjének már csak pár százalékát lehet felfedezni benne. Az ő sorsáról nem az osztálytalálkozóról tudok, mert egy-két osztálytársán kívül mindenkit törölt a közösségi oldalakról. Valószínűleg "beleőrült" a világ és az emberek kegyetlenségébe, az élet igazságtalanságaiba. De az is lehet, hogy amikor a középiskolai évek alatt elkezdtek elszabadulni a gondolatai, az már előjele volt a betegségének. Ő mindebből semmit nem vett észre.

Bocsánat a sok rizsázásért, de azt éreztem, így kerek, ha mindent leírok, hiszen olyan sokféleképpen változhat meg az ember. Érdekes látni, hogy mi minden közbeszól néha az életünkben.

Én mindig megyek, szerettem a középsulit :) Csendes, visszahúzódó típus vagyok, de az osztálytársakkal remekül elvoltam (néha 2-en piszkáltak).

A tanárok viszont utáltak, mert az egyikkel ugyanarra a csajra hajtottunk, és a féltékenység kihatott arra, hogy merő együttérzésből más órán sem ülhettem volna a csaj mellé... azt tudni kell rólam, hogy sose hagytam magam, pl. egyik órán kis szóváltás után végül előre ültem, majd visszamentem a könyvemért, majd a füzetemért, majd almáért, és amikor a tanár rámszólt, hogy órán eszem, diszkréten bedobtam a táskájába az almát :D Rengeteg hasonló eset volt, végül utolsó héten egy fars indokkal kirúgtak...

A legutóbbi osztálytalálkozóra eleve nem hívták meg a tanárokat akik utáltak, ez azért kedves volt a szervezőktől :) Jó hangulatban telt.

"ugye nekem jobban megy mint azoknak, akik bántottak és piszkáltak"

Én is gondoltam erre, de a piszkálós 2 osztálytársam abszolút barátságos volt, ami nagyon meglepett... a tanárok nem jöttek el, pedig őszintén meg akartam köszönni, hogy végig azon dolgoztak, hogy kirúgjanak - vicces, de mivel volt tapasztalatom, a való életben hihetetlenül jól kezeltem a problémás embereket, és szárnyal a vállalkozásom, azaz amíg ők még mindig ott szenvednek 140 ezerért, nekem heti 2 nap alatt megvan a havi 2 milla nettó... és ehhez tényleg kellett hogy 4 tanár ki akarjon rúgni :)

31/F