Gáz, ha irigy vagyok a pár osztálytársamra/kollégiumi csoporttársamra?19
Oké, bevallom, irigy vagyok, én ezt egyébként nem tagadom, de ami azt illeti én ezért senkit nem különböztettem meg, senkinek nem szóltam be miatta, és szerintem nem is igazán érzékeli rajtam az a pár egyén, akire irigy vagyok, és egyben kicsit haragszom is. Szóval tényleg, ezeket a negatív érzéseket nem zúdítom rá másokra.
A problémám alapja, hogy akik töri versenyeken vesznek részt, azokat előnyben részesíti a csoportvezető koliban (aki töri szakos tanár), meg azokat akik jópofiznak. Csak rohadtul zavar, hogy például most ki lett találva, hogy a végzős év ellenére legyen legyen nekünk is kötelező közös tanszoba (csak az első éveseknek van alapból) és a fél osztály fel lett mentve alóla, én pedig nem. És nem is az a baj, hanem azok lettek felmenve, akik kötelező hétvégi programokon együtt isznak a csoportvezetővel,meg akik részt vesznek történelem versenyeken. És ők a csoportvezető látja az igyekezetet címszóval lettek fepmentve, tehát technikailag pofára, mert van aki ugyanolyan átlagról rontott ugyanannyira, mint én és fel lett mentve, és az illető versenyekre se jár egyébként, szóval nem tudom miben nyilvánul meg, hogy rajta jobban látszik az igyekezet. Ráadásul minden tanév végén ki vannak emelve, akik sok versenyen vettek részt, és én egyszer nem voltam kiemelve, pedig volt olyan félév, ahol 9 versenyen vettem részt, de akik meg egész tanév alatt részt vesznek maximum négy retkes történelem versenyen, azok az egekig vannak ajnározva, holott legtöbbször egy csomó továbbjutáshoz szükséges feladatot a csop.vez. csinál meg szinte teljesen helyettük, és csak a végső döntőben kell tényleg odatenni magukat, ami szép és jó, csak krvára nem jutnának el odáig, ha nem lenne helyettük megcsinálva az összes beküldős szr, és akkor nem lennének döntőben. Ráadásul a kedvencem az volt, hogy az egyik történelem versenyekre járkálós, osztályban egyik legjobb jegyekkel rendelkező csaj a második tanévben részegen végigokádta a folyosót, és mit kapott érte? Hát nem fegyelmit, vagy figyelmeztőt, vagy legalább a szülő egy levelet az esetről. Az volt a büntetés, hogy be kellett lépnie kötelezően a kolis DÖK-be, aminek amúgy is tagja akart lenni, csak szavazás útján nem került be. Aztán tanév végén ezek után még mehetett is a külföldi tanulmányi útra, ráadásul nem kellett megírnia a pályázatot, hanem benne volt abban a keretben, akiket pályázat megírása nélkül a csoportvezető ajánlott be. És mivel DÖK tag még a szervező munkáért is ki lett tüntetve, bejutott a városi diáktanácsba. Tök jó, szerintem tök sokan nagyon szívesen elmentek volna a tanulmányi útra azon a nyáron, akik nem okádták végig a folyosót, vagy éppen csak a tanév első pár hónapján részt vettek kb 9 versenyen anélkül, hogy a tanár oldotta volna meg helyettük a feladat 70%-át, és egyébként meg nem lettek beajánlva az útra a csop.vez által, és még a maradék helyre se kerültek be pályázattal. Meg más is lett volna nagyon szívesen DÖK tag, csak nem választották be, és még végig se hányta a folyosót, hogy "büntetésből" tagnak kelljen lennie. És igen, rohadtul sajátmagamra célzok elsősorban. Egyébként nem is zavarna a kivételezés, ha nem tudnám, hogy az ilyen főképp pofára kitüntetett emberek mivel járnak jobban, mint én.
Gáz, hogy úgymond irigy vagyok?
Rosszat nem teszek másnak, nem szabotálgatok embereket, meg nem is annak panaszkodok, már ha egyáltalán beszélek róla, akkor nem annak, aki a kivételezés jó oldalán áll.
Egyébként a kollégiumi csoportvezetőnek és a tagintézmény vezetőnek szóvá tettem valamelyik évben. A tagintézmény vezető letudott annyival, hogy a csoportvezető biztosan jobban látja, kérdezzem őt. A csoportvezetőnek meg csoportvezető figyelmeztetés lett a vége tiszteletlenség művésznév alatt. Pedig amúgy teljesen kulturált stílusban és hangnemben kérdeztem rá, hogy a jutalmazott embereket mi alapján válogatta ki, mert vannak olyanok közte, akiknél több versenyen vettem részt, meg egyébként az átlagom is jobb, ráadásul botrányt sem csináltam a tanév folyamán. Nyilván leesett neki, hogy azt feltételezem rólam, hogy részben pofára ment, és nem tetszett neki. De mit számít egy írásbeli figyelmeztető a tanév végén a koliba, amikor már minden ki van osztva?
Azzal meg nyilván nem lehet intézményen felüli szervekhez szaladozni, hogy nem lettem megjutalmazva bármivel is. :D
És nyilván nem az fáj, hogy én tettem valamit, és én azért semmit nem kaptam, mert amúgy előrébb vitt a céljaimban, még olyan verseny is, aminek nem volt eredménye, mert nyilván nem azért vettem részt, hogy a koliban ez el legyen ismerve, csak meglehetősen böki a csőröm, hogy más sokkal kevesebbért kap valami jó dolgot, király lehetőséget, és aztán én vagyok az, akit pofánbsznak egy nem látszik, hogy igyekszel megjegyzéssel, vagy legjobb esetben is fél mondatig volt kiemelve, hogy na így kéne csinálni másnak is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!