Csak én érzem úgy, hogy az egyetemi évek voltak életem legrosszabb időszaka?
Sok sztressz, tanulni kellett, suli mellett dolgozni, nélkülözni kellett, alig volt szabadidő. Maga az, hogy egy kis lyuk albérletben kellett lakni. Nem lehetett kocsim, nem WoWozhattam, nem engedhettem meg magamnak egy csomó mindent. Sokaknak a bulizásról szólnak az egyetemi évek, de az én esetemben az egész kimaradt, mert nem volt rá pénz sem.
Az egyetem egy gyerekkor és felnőttkor közti átmeneti állapot, amikor egy csomó teher és felelősség hárul rád, viszont nincs meg az anyagi függetlenség és csóró vagy. Nem élhetsz már úgy, mint egy gyerek, de a saját lábadra sem tudsz még állni.
Én idén megyek,de ettől félek,hogy nem azt kapom,amit várok. Mondjuk a középsulit nehéz lenne felülmúlni csalódás szempontjából,ott párszor voltam nagyon mélyen,sok mindent ,,köszönhetek" neki.
Az egyetemnél meg pont ezt nem akarom,lazábban akarom felfogni,de nem tudom,lesz-e a szakon,aki szintén így fog hozzáállni,hogy nem folyton tanulás,hanem kell a tér,a program. Több mindent akarok kipróbálni,de nem tudom merek-e. Kérdező,így megértelek,mert ezek akkor nem voltak meg,nekem ez középsulinál volt,csak nem munka és pénzügy miatt. Be lehet csavarodni és totál csettre lehet vágódni,már kb semmit nem szabad túl komolyan venni.
Én nem vettem túl komolyan. Anyagilag álltam nagyon rosszul. Nem azért nem buliztam, mert annyit tanultam, hanem mert pénzem nem volt rá. Aminek az volt a fő oka, hogy fizetnem kellett a méregdrága pesti albérletet.
Meg utáltam az egész környezetet, utáltam ott lakni. Vége lett és hazajöttem vidékre, Pestre már semmi pénzért nem mennék vissza.
Ha egy vidéki egyetemre mentem volna és bejárós lettem volna, akkor tényleg sokkal jobb lehetett volna minden
Nekem eddig nagyon tetszik. Kolis vagyok és eddig támogattak a szüleim. (Most is fognak, de már dolgozni is fogok mellette és ez nem fog gondot okozni, mert a nyáron már belejöttem a munkába)
A tanulást szeretem (ezért jöttem), mert (csak) azt tanulom, ami úgy igazán érdekel. És nem kell belehalni, nem magolós szak. Az első év meg amúgy is elég laza volt.
A közösség szuper, imádok mindenkit. Egyetemen és a koliban is.
Szép a város
Tudom űzni a hobbijaimat, vannak jó programok és van kivel részt venni rajta. Bár így a covid miatt most nem sok volt, de egészen feltaláltuk magunkat.
Jók a lehetőségek (lásd, ajánlottak munkát 1-2 félév után, anélkül, hogy amúgy kerestem volna)
Az egész nagyon baráti/családias (kis szak)
Mondjuk nekem mindig az aktuális időszak a "legszebb évek", de tényleg nagyon jól érzem magam. Már csak akkor lehetne jobb, ha eltűnne a covid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!