Mit mondjak az oktatómnak? Szerintetek megharagudott rám?
Vezetésről van szó. Elég hosszú sztori az enyém. Nem nála kezdtem a vezetést, és az első oktatóm alig tanított valamit, sokszor 10 perccel a megbeszélt időpont előtt mondta le a vezetést és úgy éreztem, hogy csak a pénzt húzza le. Ez is történt. Mivel buktam nála, jegeltem is a vezetést, és inkább koncentráltam az egyetem befejezésére.
Később átmentem egy másik oktatóhoz, aki fényévekkel jobb, mint az előző. Össze sem lehet hasonlítani őket. Látszik, hogy ő tényleg meg akar tanítani vezeti, és egyenes, becsületes ember. Mind szakmailag nagyra tartom, mind emberileg megkedveltem. Azonban nála csak egyszer tudtam megpróbálni a vizsgát, mert kifutottam a 2 évből, és sajnos megbuktam. Nem szépítem, teljesen jogos buktatás volt, de egyben égő is ez a hiba, mert olyan alapdolgot rontottam el, amit korábban sosem. Persze nagyon kiakadtam, és nem tudtam visszafogni a sírást, hiszen ott, abban a pillanatban minden elúszott, és tudtam, hogy ha akarok jogsit, akkor az elejéről kell kezdenem. KRESZ újra, 30 óra újra, 580 km újra, és ez nem kevés pénz.
Sok idő telt el azóta, és az életem is más fordulatot vett. Például pár héttel a bukott forgalmi után kiléptem egy mérgező kapcsolatból. (A vizsga után is csak belém rúgott, de ez már lényegtelen.) Azóta újra megerősödött sok régi barátommal a kapcsolatom, akik támogatnak, új embereket is megismertem. Alapvetően sikeresebb vagyok, és ezért gondolom, hogy most már érdemes lenne újra próbálkoznom a jogsiszerzéssel, csak nagyon félek, hogy az oktató berágott rám, hiszen teljesen jogos lenne részéről...
Hát nehogy el kelljen már neki számolnod... Rossz időszakod volt, most már menni fog.
Te fizetsz neki, ő meg tanítson és kész.
neki csak munka vagy. És hidd el, látott már cifrábbat is.
Én is bőgtem anno a kocsiban. Meg veszekedtem vele, hogy de nem neki van igaza. Aztán a ő kiabált velem, hogy de miért nem értek valamit századszorra sem?
Aztán levizsgáztam, jogsit kaptam, felhívtam, és elsírtam neki, hogy itt a kártya és én tényleg nem tudok vezetni.
Másnap jött, beült mellém és 2 óra alatt megtanította nekem a saját kocsimat.
Ha normális ember, mint ahogy írtad, nem rágott be. Megszokták ők ezt. Az enyém mindig azt mondta, nem kell bocsánatot kérni a sírásért, hiszen mindenkinek vannak érzései, amit szégyellni sem kell! Én sem elsőre mentem át. Nem rágott be, sőt még szorosabb lett a barátságunk.
Olyan extázisban volt mikor átmentem, mint egy jóllakott napközis. És nem azért volt boldog, hogy megszabadult tőlem, hanem mert ügyes voltam és lett egy jogsim. Ő is megváltozott mióta nem találkozunk olyan sűrűn.
Bennem is fel-felvillan, hogy hiányzik a személyisége. Hiszen mint mondtam, emberileg is csak dicséretet érdemel, és ezért szégyellem annyira, hogy a vizsgabiztos előtt is kellemetlen helyzetbe hoztam a kiborulásommal. Jogos volt a bukásom, és azt abban a pillanatban elismertem, de borzalmasan fájt, és nehezen kezeltem az érzéseimet... Hiszen rengeteget buktam rajta.
Ha az első oktatómat égettem volna be így, aki konkrétan tett rá magasról, hogy megtanulok-e biztonságosan vezetni vagy sem, akkor nem érezném ekkora lelkiismeretfurdalást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!