Miért nem tanítják az iskolákban a toleranciát és egymás szeretét a sok felesleges lexikális tudás helyett ?
Szerintem iszonyúan kevés szó esik a tiszteletről, a másik ember szeretetéről. Aztán csodálkozunk, ha csupa szociális analfabéta kerül ki a nagyvilágba és az első adandó alkalommal átvágják és becsapják az emberek.
Konliktuskezelésről nem is beszélve.
Persze, például ezzel sok mindent tanul a diák az erkölcsről meg hasonlókról a diák, akinek éppen pépes állapotban folyik ki az agya a fülein keresztül miközben ezt olvassa:
"Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá. Ës mënd pȧrȧdicsumben valou gyimilcsëktűl mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl."
Van egy "tanulási piramisnak" nevezett ábra, ami azt mutatja be, hogy a leadott anyag hány százaléka marad meg az emberekben a különböző tanítási módszerekkel:
Teljesen világos, hogy az a leghatékonyabb, amikor aktívan részt veszel a cselekményben és akár csapatban is dolgozhatsz. Egy alap műveltségre mindenkinek szüksége van (pl. írás, olvasás, matematikai műveletek) és ezeket nem baj, ha az iskolarendszer szigorúan számon is kéri. Én ezt a hagyományos rendszert egészíteném ki a következőkkel:
- Segíteni a diákoknak megtalálni, hogy miben a legjobbak;
- Csapat feladatok (prezentációk, házi dolgozatok, valami fizikai dolognak az elkészítése stb.) Ezzel egyébként az erkölcsi értékek is fejleszthetők: aki semmit nem tesz hozzá a közös munkához, vagy kifejezetten rombolóan hat a csapaton belül, annak a csapat adhat nulla pontot is;
- Egy téma kiscsoportos megbeszélése (ilyen létezik szerencsére);
- A Beugró című műsorból ismert feladatok a tananyag kapcsán;
- Ez főleg az oktatón múlik, de: minden tantárgyból először a gyakorlati hasznot szemléltetni, majd utána rátérni az elméletre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!