Hogy csinàlnak valakiből rossz diákot?

Én olyan szempontból vagyok rossz diák, hogy amit lehetett mindig ellógtam. Meg volt egy tanár aki nem volt szimpatikus, vele úgy kicsesztem, hogy miattam ki is rúgták. Meg néha kaptam egy-két beírást.

De ezen kívül semmi probléma nem volt velem. Egy angyal voltam :)

Hát a "hogy csinálnak" része nem nehéz: szar családi háttér, szar tanárok, szar oktatási rendszer és rossz társaság. Legtöbbször ezek kombinációja.

Én az állítólagos kiemelkedő IQ-mmal lettem sorozatosan az osztály leggyengébb diákja, mert anyám tökéletesen szart rám. Nála a törődés kimerült abban, hogy enni adott és néha mosott rám. Ovitól kezdve egyedül jártam mindenhova, suliba is egyedül mentem már első nap, nem segített táskát pakolni, nem nézte, csinálom-e a leckémet, sem azt, hogy tanulok-e, nem kérdezte milyen napom volt, érted... nem járt be a suliba és ha felhívták, beszólogatott a tanároknak úgyhogy mind utált, az elsős tanítónéni kifejezetten rajtam verte le az unszimpátiáját (meg hogy nem nyalták a seggét, amihez pedig hozzá volt szokva :))).

Így esett, hogy sosem voltak nálam a könyvek, sosem volt kész a leckém és soha egy szót se tanultam. Nem lettem éppen éltanuló.

Valamikor 5.-ben amikor Szent Istvánt vettük töriből, valamiért megtetszett az anyag, kézbe vettem a könyvet és bevágtam magamtól, de úgy istenesen. Tökéletes alkalom lett volna javítani a kettesem... csakhogy következő órán közölte a tanár, hogy éppen azt a témazárót nem fogjuk megírni, mert nem fér bele a tananyagba(?). Én életemben először odamentem hozzá és megkérdeztem, nem felelhetnék-e le, erre konkrétan elküldött az anyámba, hogy ne a szar diák akarja már megmondani, hogy mikor felelteti. Szent meggyőződésem, hogy az volt az utolsó csepp a pohárban. Soha többet nem nyitottam ki tankönyvet, vagy jegyzeteltem órán. Ahhoz képest sosem buktam, az érettségim meg kifejezetten jó lett - pedig még a témaköröket sem tudtam, annyira nem foglalkoztam vele -, szóval néha elmerengek rajta, hova juthattam volna, ha nem ilyen retardáltak vesznek körül egész életemben. Aztán elmúlik, sajnos nem tudok visszamenni az időben.

5

Én irodalomból buktam meg érettségin, miközben az iskola újságának főszerkesztője voltam. Nem csípett a tanár, aminek lehet az az oka, hogy az iskola első közös buliján részegen rámozdultam. Haha, nem kellett volna. Mondjuk alapból nem sokat tudtam, de azért rásegített az is, hogy utált, mint a szart.

Az, hogy magas a logikai IQ-d, még nem jelent semmit. A valódi magas intelligencia egyik jele az alkalmazkodóképesség, ha ez nem megy, akkor a körülmények megváltoztatására való képesség. Bármelyikről is legyen szó, egyikre sem jellemző a problémák hárítása (anyádéra, tanárokéra). Egyáltalán nem értem, hogy a tanárod miért lenne felelős a sikertelenségedért. Rossz tanulóként és rossz gyerekkori emlékekkel is lehet valaki sikeres.

8

Diagnosztizált szociopata vagyok. Hetes voltam.

Kedves 7-es, az alkalmazkodóképesség az ugye nem csak úgy működik, hogy az ember pozitív irányba alkalmazkodik. Hiszen alkalmazkodtam, látod. Az eszem meglett volna, valószínűleg a kíváncsiságom is, ha totyogós koromtól kezdve nem azt próbálják a fejembe verni, hogy kussoljak, ne kérdezgessek és amúgy se létezzek, csak hát nekem ilyen környezet jutott, amihez alkalmazkodjak. Ha nem ilyen lett volna, én sem ilyen lettem volna nyilván :)

Azt akarod mondani, hogy az én hibám, hogy nem lett belőlem senki? Életem nagy részében így gondoltam, de rá lettem vezetve, hogy nem. A szülő tanítja a gyereket és nem fordítva. Feldughattam magamnak a nagy eszem, ha a környezetem kiskoromtól kezdve arra kondicionált, hogy ne használjam: anyám nem törődött velem és direkt belenyomott már első naptól kezdve a rossz jegyekbe. Egy 7 éves gyereknek honnan kéne tudnia, hogy mit kell a táskájába pakolni ha a szülője a kérdésére elküldi a francba? Honnan kéne tudnia egyedül megírni az első leckéket? Mire egyáltalán megszokhattam volna a rendszert, már a szamárpadban ültem. A kedves tanítónéni folyton megalázott, a "stréberek" cikiztek. A tanárok meg sem próbáltak segíteni, sem az otthoni helyzetben, sem a felzárkóztatásban. Igazán inspiráló környezet volt, főleg, hogy mivel teljesen be volt szűkítve a szociális életem, még csak példát sem láttam arra, hogy tanulni kéne, vagy egyáltalán mi lesz iskola után, szóval az egyetlen húzóerő az lett volna, hogy megfeleljek a tanárnéninek, de azt ugye már kicsi koromtól kezdve tudtam, hogy úgyse jár semmiért szeretet. A barátaim a hasonló rossz tanulók voltak, így kalákában másoltuk a leckét óra elején vagy az azelőtti szünetben. A tanulásvágyam egyetlen utolsó fellángolása a középiskola választásánál volt, de természetesen anyám megvétózta minden megmozdulásomat és olyan helyre kerültem, amit utáltam. Súlyosan depressziós lettem. Kezeletlen. A tanárok ott sem törték magukat, hogy rendbe szedjenek, ugyanúgy nem foglalkoztak velem, sőt, volt egy állat amelyik még anyámnak súgott be az iskolai szociális életemről. Érettségi után kitagadtak, idegösszeomlást kaptam, évekig mentális betegségekkel küzdöttem. Most itt vagyok. Tanulni képtelen vagyok, mert szociális fóbiám van és képtelen vagyok bárhová beilleszkedni az empátia teljes hiánya miatt (éljen anyám) és egyébként sem marad a fejemben semmi, ami kötelező, így sikerült kialakítaniuk az agyamat.

Azt látom, hogy szociopata vagy, de akkor erős logikádnak kéne lennie. Az egész életem egy lefelé húzó spirál volt. Adja magát az egész, még pszichiáternek sem kell lenni hozzá. Ha alkamazkodóképességet vársz: lehúztam az egészet öngyilkossági kísérletek és orvosi segítség nélkül, úgy, hogy sosem kerültem rossz társaságba, nem használtam semmilyen szert és átevickéltem a legszarabb jegyekkel bukás nélkül, tanulás nélkül. Az érettségimet kizárlóag a segédanyagokból írtam meg 3-4-esre.

Remélem segítettem ma is tanulni valamit az emberi természetről, ha nem, hát sajnálom. Nem szándékom idegeneknek egy primitív fórumon azt bizonygatni, hogy márpedig okos vagyok.