Általános és középiskolában tegezik vagy magázzák a tanulók a tanárokat?
Lehet, hogy elsőre furcsának tűnik a kérdésem, mert alapvető lenne, hogy magázzák, de a gyerekeimnél úgy látom, hogy egyre inkább tegezik őket.
Az én gyerekeim alsósok. A negyedikes fiam tavaly óta viszonylag szabályosan magázza az osztályfőnököt, mert ő nagyon nem tolerálja a tegezést, de a többi tanárt tegezi. A harmadikos lányomék mind tegezik az osztályfőnököt, valahogy úgy, hogy "Csókolom, Jutka néni, hogy vagy?" Viszont olyat is rendszeresen hallok más osztályoktól, hogy egyszerűen csak sziázzák a tanítónőt.
Ez mennyire általános? Van egy életkor, amikor megváltozik, vagy ez ma már teljesen elfogadott?
Nem az érdekel, hogy akár 5-10 évvel ezelőtt mi volt a helyzet, hanem hogy most, 2020 végén ez-e a megszokott az iskolákban.
Magázzák. A kicsikék az elején még véletlenül tegezik, de
aztán megtanulják.Szépen rávezetik, és a nagyobbaktól is látják, hallják.
" egyszerűen csak sziázzák a tanítónőt."
Felháborító.
Én tanulmányaim során talán négy-öt éve hallottam az "Erzsi néni cső!"-t. Ezt még nem űberelte semmi.
Viszont szerintem is csak arról van szó, hogy amíg a gyermek kicsi, nem is igazán érti, hogy mi ez a magázós dolog, amikor otthon mindenkit tegez. Talán nevelés kérdése is, hogy ki mikor szoktatja rá a gyereket, hogy az idősebbeknek "Jó napot" és a többi..., mint arra is, hogy köszönjön a szomszédnak, ha találkoznak.
Bár megmondom őszintén már arra sem emlékszem, én hogyan beszéltetem óvodában/alsó elején.
Anyám alsóban tanít, az elsősök meg a másodikosok sokszor tegezik a tanárokat, de nem veszik véresen komolyan, csak kijavítják őket, hogy ne azt szokják meg. Azért negyedikre legkésőbb megtanulják.
Azért olyanról, hogy középiskolában tegezik a tanárokat, még soha nem hallottam. (középsulis vagyok)
Oviban tegeztem, Szia, Jutka néni, hogy vagy stílusban, mert ovisoknak még kényelmesebb nem magázni. Wgyszer hallottam kamaszként, hogy a gyerek ketegezte az óvónénit és akkor mondta az óvónéni, hogy ez egyszerűbb a gyereknek, mert én pl nem is emlékeztem, hogy tegeztem volna.
Általános alsóban magaztam, dearra emlékszem, hogy meg jellett szólítani a tanárt, pl nem volt jó, hogy Maga vagy Ön is ott volt, hanem Jutka néni is ott vol.
A felső tagozatot kint csonaltam külföldön, minden tanárt tegeztünk talán egy kivételével, de azt hiszem nála ki lehetettérdemelni, hogy tegezzük őt is.
A tanárokat a keresztnevükön szólítottuk.
Idehaza a gimiben meg magáztunk és az egyetemen a tanszéken egy tanárt leszámítva tegeztünk, a többi tanszék tanárait magáztuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!