Tanárok! Mit éreztek amikor megbuktattok egy diákot?

7: Már dolgozom, és jól elboldogulok, köszi.

A tanárnak látnia kéne az igyekezetet, szerintem. Legalábbis illene.

Szeretném, ha kifogás lenne, de sajnos nem te ültél a helyemben évekig így nem nagyon tudhatod, hogy az-e.

9: Igen, bocsi, a kérdésben nem volt megnevezve hogy egyetem, csak utána láttam.

Ebben egyetértek, egyetemen azért más nyilván.

Egy gimnáziumban tanítok matematikát. Van 168 diákom. Tavaly a digitális oktatás alatt 4 diáknak nem sikerült elérni az elégséges szintet. Az augusztusi pótvizsgán közülük kettő megbukott és újra járják az adott évfolyamot.

Nem csinálok ebből érzelmi kérdést. Ugyanúgy adok jelest és elégtelent is.

Hiába látja a tanár az igyekezetet, ha a tanuló nem éri el a minimális szintet sem, amit teljesíteni kell. Van egy ponthatár amit el kell érni és ha soha nem tudja teljesíteni, akkor buktatni kell sajna.

Ha egy 25 fős osztályban 23 ember hozza a szintet és 2 nem, akkor ott nem a tanár a hibás. Elismerem, hogy vannak gyengébb képességű emberek, én pl be voltam oltva a fizika és a kémia ellen, mégis hoztam legrosszabb esetben a kettes szintet.

De sok tanuló olyan nevetséges dolgokból bukik meg (töri, irodalom) amit csak magolni kell, még érteni sem muszáj.

Amikor tanár voltam, igyekeztem minden gyereket saját magához képest értékelni, amit egyébként a mai pedagógiai trendek is megkívánnak. Másképpen mondva, differenciáltan kell értékelni a diákokat. Vagyis más az, amit a tanár elvár egy ötös tanulótól, és más, amit egy gyengébb képességű gyerektől kér. Legjobb esetben tényleg minden gyereket magához képest kéne értékelni, de ezt nagyon nehéz megcsinálni pl. egy 30 fős osztályban (főleg, ha a tanárnak van 6-7 ilyen 30 fős osztálya, amiben tanít). Ilyenkor már nem egyénekben gondolkodik a tanár, hanem kategóriákban, de ne menjünk bele ebbe.

A probléma ott kezdődik, amikor ezt a gyerekek vagy a szülők félreértik, és az lesz belőle, hogy jön a szülő azzal, hogy az ő gyereke gyengébb képességű, azaz ne követeljek tőle semmit. És a gyerek is elkezdi ezt a hozzáállást produkálni. Ez az az eset, amikor ha azt látom, hogy a gyerek nagy mellénnyel veri a mellét, hogy ő gyenge képességű, és nem csinál meg semmilyen házit, nem tanul semmilyen dolgozatra, és amikor egyest kap, szemtelenkedik, hogy ő nem érdemel egyest, mert gyenge képességű, a szülő meg ugyanezt hangoztatva engem hibáztat, hogy "elveszem a gyerek kedvét tanulástól", "rosszindulatból egyeseket adok neki, amikor papírja van róla, hogy nem tudja megcsinálni". Ez az a pont, amikor nálam az illető diák megbukik, mert ezt a viselkedést nem fogadom el, mert illetlen is, és semmi köze a realitásokhoz. A hab a tortán az, amikor az ilyen diák rendszeresen produkálja magát az órán, a többieket zavarja, és állandóan rá kell szólni, miatta nem lehet haladni, mert a rossz magaviselete miatt állandóan megakad az óra. Nem, nem erre nem jogosít fel senkit a papírja!

Sok félreértés van itt, amit nem ért meg sem a gyerek, sem a szülő. Attól, hogy gyengébb képességű valaki, és papírja van, nem menti fel a tantárgy teljesítése alól (persze van felmentő papír is, de az más...). A gyengébb képesség nem azt jelenti, hogy semmit nem kell csinálni, igenis kell dolgozni, csak a saját képességeihez mérten másképpen, mint a többieknek. Aki ezt elfogadja, és megteszi, amit kérek, az nem fog megbukni, sőt, még ötöst is kaphat (nem egy példa volt erre). A legszebb az, amikor egy ilyen diák egy ponton túl jobban is kezd el tanulni, mint azok a társai, akiknek nincsen papírjuk. Ilyen diákom is volt már. Papírja volt, de szerette az óráimat, gyengébb szintű dolgozatokat írt, mint a többiek, de ezek ötösök lettek, és ez sikerélményt adott neki. És elkezdett magától utána nézni, olvasni, szorgalmasan tanulni, és egy idő múlva jobb lett a tantárgyból, mint azok, akiknek nem volt papírjuk. Én úgy gondolom, hogy ez a differenciált oktatás jó példája, és nem az, hogy papírja van, és nem csinál semmit.