Egy tanár hogy vívhatja ki a tekintélyét, hogy érheti el, hogy tiszteljék?

Igen, partneri viszony a fontos. Nem tekintélyével akar elérni vlmit.

Érdeklődő a jó tanár, kedves, normális, betartja a szavát. Viszont cserébe már az elején lefekteti a szabályokat.

Amíg az illetékes minisztérium nem tesz lépéseket abba az irányba, hogy a diák még csak gondolni se merjen arra, hogy a tanárból bohócot csináljon, megtámadja (a most bevezetett rendészet nem fogja megoldani), rákiabáljon, órák alatt internetezzen, sms-t küldhessen (tehát, amíg órák alatt a diáknál lehet a mobilja) - addig nehéz a tanár élete.

- Első sorban a tudásával vívhatja ki a tekintélyt. Tudjon mindent érdekesen, figyelemlekötően magyarázni (l. Öveges József professzor urat évekkel ezelőtt a tévében, de sorolhatnám a továbbiakat is).

- A legkisebb fegyelmezetlenséget azonnal szüntesse meg (l. a bevezető soraimat),

- Határozottan lépjen fel a rendetlenkedőkkel szemben, értesse meg velük, hogy azért jöttek az iskolába, hogy ismereteket szerezzenek, de nem azért, hogy ficsúrkodjanak.

Haboztam, hogy leírjam-e a magam esetét, attól tartva, hogy öndicséretnek vehető, de leírom:

A 90-es évek elején másfél iskolai évet kényszerből tanítottam egy szakközépiskolában. Legtöbb órám épp olyan osztályban volt, amelyiket a legfegyelmezetlenebbnek tartották az iskolában. Gyakorlatból jöttem, pedagógiai képzettség nélkül, de hozzá voltam szokva a "gyűrődéshez".

Előadásaim során nagyon sok esetet említettem a gyakorlati életből, ami a tananyaggal éppen összefüggött. Síri csend volt az óráimon (pár kivételtől eltekintve).

Kérek mindenkit - ne vegye öndicséretnek.

Legyen határozott és a tudása mindenre kiterjedő. Emellett legyen képes a diákok cipőjébe is belebújni, merjenek a diákok magánéleti dolgokkal is hozzáfordulni, illetve az iskolai dolgokat se féljenek vele megtárgyalni.

Illetve, ami a legfontosabb, hogy tartson meg egy bizonyos távolságot a diákokkal. Lehet ezt rosszul fogalmazom, de arra célzok, hogy annyira engedje közel magához a diákot, amit nem érez kellemetlennek, ellenkező esetben a diák nem fogja tisztelni, vagyis legalább nem tartja tiszteletben a tanár életét.

Az #5-ös jól írja, a nebulóktól is függ. Jól hangzik ez a "partneri viszony", és a mai pedagógiai szakirodalomban is divatos ez az eszme, de a gyakorlatban elég nagy pedagógiai érzék, tapasztalat és felkészültség kell egy tanártól ahhoz, hogy ezt meg tudja valósítani. Ráadásul a diákok ezt a fogalmat félre is értik, ők azt képzelik, hogy az a jó tanár, aki egyenrangú velük. Ilyen a gyakorlatban viszont nem létezik, a diáknak még a mai világban is meg kell adni az alapvető tiszteletet a tanára, mint felnőtt felé, enélkül a pedagógiai szituációk kezelhetetlenné válnának. A "partner" a pedagógiában a facilitátor szerepet jelenti, vagyis a tanár szerepe az, hogy rávezesse a diákot a tudásra, amelyet a diák saját magának szerez meg, vagy kooperatív munkafolyamatban a társát tanítja. A tanár koordinátor ezekben a tanulási folyamatokban, és nem arról van szó, mint régen, hogy készen nyújtja át frontálisan az anyagot, majd ezután számon kéri. Szóval ez a facilitátor szerep, ami ugyanúgy feltételezi, hogy a diák tiszteli a tanárt, szót fogad neki, és megcsinálja azt a feladatot, amit a tanár ad.

Csak azért írom ezt le, mert sokszor félrecsúsznak a valóságban a dolgok. A partneri szerep úgy kezdődik, hogy jön az új tanár, aki vicces, aranyos, kedves, mindenki elégedett, a diákoknak jó jegyeik vannak. De a "partneri szerep" a diákok szemszögéből ilyenkor azt jelenti, hogy csak addig fogadják el a tanárt, amíg az a kedvükre tesz, vagyis elvárják, hogy jó órák legyenek, ahol nevetni lehet, lazaság van, és így folyamatosan egyre kevesebbet fognak teljesíteni a diákok, mert a tanár fejére nőnek, és ha a tanár bekeményít, akkor "fellázadnak". Vagyis a diák csak addig működik együtt a tanárral, amíg ez az ő érdekeit (jó jegyek) szolgálja. Ez pedig csorbítja a tanár szabadságát abban a tekintetben, hogy az értékelés kizárólag rajta áll. Ha ugyanis a diák rosszul teljesít valami miatt, és rosszabb jegyeket kap, egyből jön a lázadás, és a diák ezt megengedi magának a "partnerével szemben". Ebből a felállásból egyensen következik, hogy előbb-utóbb konfliktus alakul ki a diákok és a tanár között, ebben a konfliktusban a diákság pedig minősíthetetlenül viselkedik, vagyis pofátlan, flegma módon, mert nincs benne tisztelet, hiszen a tanárt magával egyenrangúnak gondolja. De mire fel? A tanár egyrészt felnőtt ember, másérszt egy diplomás szakember a maga területén. Egy takony diák csak ne gondolja vele egyenrangúnak magát.

Csak azért írtam le ezeket, mert a "partneri viszony" kizárólag úgy működik, ha a gyerek normálisan van nevelve. Ha úgy nevelik a gyereket, hogy fogadjon szót, tisztelje a magánál tanultabbakat és a felnőtteket, akkor működhet a tanár facilitátor szerepe, de csakis akkor.

Ha viszont tanárként bemész egy szakiskolába a tetovált, fröcsögő szájú hegesztő-tanoncok közé, ahol úgy viselkednek a gyerekek, ahogy leírtad a kérdésben, ott semmire nem fogsz menni a "partneri hozzáállásoddal", keresztbe le fognak nyelni. Az ilyen gyerekeket csak egy 120 kg-os, kopasz, izmos állat tudja féken tartani, aki ad nekik egy parasztlengőt, ha rosszat mondanak, na azt tisztelik... Téged nem fognak az egyetemen tanult facilitátor szakmódszereddel, hogy "üljünk körbe, mindenki csukja be a szemét, és mondja el, mi szépre gondol". Aha, persze.

Olyan pedig a pedagógiában nincs, amit az #1 és #2-es válaszoló írt, amik ráadásul önellentmondásosak is, hiszen a #2-es azt írja, hogy legyen partner, ugyanakkor fektesse le a szabályokat. Ha a tanár fekteti le a szabályokat, akkor máris nem partner... Persze, értem, hogy mit akarsz írni, azt is értem, hogy ne a tekintélyével akarjon pusztán mindent elérni a tanár, mert az a mai világban tényleg nem működik, kell ennél több is. Viszont az a baj ezzel, hogy a valóságban ez már átcsapott az ellenkező végletekbe, hogy a diák mindent megenged magának, mondván, hogy a tanár hibája, hogy nem vívta ki a tekintélyt... Az alapvető tiszteletet a felnőtt felé ígyis-úgyis meg kell adni, azért abba a végletbe sem kéne elmenni, hogy a tanár kuncsorogjon a gyerekek kegyeiért, hogy tiszteljék valami miatt...