Fiúk! Hogy reagáltok, ha egy ismerős lány csak úgy rátok ír és kihív?
Idén végeztem a 12. osztályt, 10-ben sulit váltottam (lényegtelen miért), és az első gimis osztályomban volt egy fiú, akinek a kihívása már többször is megfordult a fejemben. Bár 2 évet egy osztályba jártunk, viszonylag keveset beszélgettünk, más társaságban voltunk, de aztán később voltunk közösen egy másik társasággal buliban, fesztiválon, keveset, de beszélgettünk. 12-ben egyáltalán nem találkoztunk. Én annó elég gátlásos voltam, nehezen ismerkedtem új emberekkel, pláne ha nagy társaságban voltunk. A srác mindig is szimpatikus volt, az elmúlt éjjel is vele álmodtam (innen is jött újból az ötlet). Igazából az aggaszt, hogy nagyon sok a közös ismerősünk, így furán venné ki magát, hogy PONT CSAK vele találkozom... Kisvárosban élünk, kb ha két ellenkező neműt meglátnak az utcán, már mennek is a pletykálkodások... Én főleg 12-ben nagyon elhatárolódtam a legtöbb szociális eseménytől, nagyon nem is járok ki sehova.
Lenne annyi bátorságom, hogy kihívjam, csak attól félek ha visszautasít, és a barátainak is elmeséli a szitut, akkor az nagyon égő lesz nekem...
Fiúk, ti hogy reagálnátok le egy hasonló esetet? Milyen esetben mennétek ki a lánnyal?
Hogy a kerdesre is valaszoljak, en orulnek neki. Egy probat meger, ha nemet mind, akkor legalabb tudod, hogy megprobaltad es nem kinzod magadat a "mi lett volna, ha ..." tipusu gondolatokkal.
Benne van az is a pakliban, hogy elmeseli a kozos ismerosoknek, de ettol azert nem kell tartanod. Csak azert, mert van X kozos ismerosotok, attól meg o sem tartja minddel a kapcsolatot.
Az meg termeszetes, hogy vannak vagyaid, nem kene felned attól, hogy megeld ezeket, csak azert, mert pletykalhatnak rolad. Semmi kozuk nincs az eletedhez, ha mindig azon gondolkodasz, hogy mit fognak gondolni masok, akkor egy nagyon boldogtalan elet fog rad varni. Azt tartsd inkabb szem elott, hogy te mitol lehetnel boldog es aszerint hozd meg a donteseidet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!