Mit tegyek, ha utálom az iskolát?
Figyelt kérdés
Eddig csak elviseltem valahogy, de most már ott tartok, hogy minden reggel meghalni van kedvem amikor felkelek. Bemenni a tűrhetetlen osztálytársaim közé, hogy majd amikor hazamegyek, fáradtan és feszített idegekkel zuhanjak be az ágyamba hogy aztán meg itthon leszídjanak azért, mert pihenni merészelek. És kb ez ment az előző félév minden napján. A szakórákon úgy bánnak velünk mint az állatokkal. És még a tanárok se tudnak tanítani, mert kb a fél osztályt meghúzták úgy 4 tantárgyból!! Rongálják az épületet meg a berendezést és ezen röhögnek. Ezek a tipikus motorbvzik, akikkel a tiktok mémeken és a fszságon kívül szinte semmiről sem lehet beszélgetni. Ha valami hülyeséget kérdeznek, akkor az arra érkező választ szándékosan félreértik. Ami a kezük ügyébe akad, azzal elkezdenek dobálózni, és ezt a bőrömön szoktam tapasztalni. Ha hiányzok, akkor elviszik a székem egy másik osztályba, és úgy kell visszaszerezni. Most is két hétig beteg voltam, mert már teljesen megviselt fizikailag-szellemileg ez a zárt pszichiátriára emlékeztető pokol. Hánytam, és nagyon magas lázam is volt. Egyszerűen gyűlölöm ezt!! Ha ez így fog folytatódni, nem lesz jó vége, mert ez már nem tűrhető ideggel!!! És abba belegondolni, hogy 3 és fél év még hátra van..... Én ezt nem tudom kibírni!2020. febr. 2. 16:01
1/13 anonim válasza:
Már réges rég el kellett volna menni másik iskolába! Milyen iskolatípus ez, mennyire nagy településen (vagyis mekkora a választék) és hanyadikos vagy? Te akartál idejárni vagy a szüleid küldtek?
2/13 anonim válasza:
Szakiskolákba nem a nagyeszűek járnak, máshol sem lesznek finomabb lelkűek.
3/13 anonim válasza:
Összekapod magad, kibírod azt a pár évet amíg szerzel egy piacképes végzettséget és a saját urad leszel.
4/13 anonim válasza:
Sziaa. Szögezzük le. A 3-as valaszolóra ne halgass, full ostobaságot ír. Ha téged bántanak/terrorizálnak vagy ilyesmi akkor vissza kell támadni. Muszáj. Ezt a saját káromon sikerült megtanulni. Senkinek se add meg az az örömet, hogy látják, hogy miattuk vagy rosszul.
Ha meg maga az egész dolog gáz akkor nincs mese. Iskolát kell váltani. Akár kollégium, közeli város, akármi. Nem éri meg, hogy tönkretedd magad.
5/13 anonim válasza:
#4: Mi volt a full ostobaság? hol írtam, hogy játssza a mártírt vagy hagyja magát terrorizálni?
6/13 A kérdező kommentje:
Ha eszembe jut az iskola, akkor dühkitöréseim szoktak lenni. Valahova odaképzelem az egyik osztálytársam fejét és elkezdem azt a pontot ütni. Ezért sebes egy kicsit a kezem.
2020. febr. 2. 19:59
7/13 anonim válasza:
Ez már elég komoly. De válaszoljál már a kérdéseimre, hogy van-e hova átmenekülnöd.
8/13 A kérdező kommentje:
Sajnos nincs. A környéken csak rosszabb hírű iskolák vannak ennél. Még gimnázium jöhetne szóba, de ott pedig olyan magas a ponthatár, hogy oda a jegyeimmel sajnos nem tudnék bekerülni.
2020. febr. 2. 20:46
9/13 anonim válasza:
Nos kedves 3 as pont azt írtad ezzel a "kibírod azt a pár évet" szöveggel. Konkrétan azt tanácsoltad neki, hogy tűrje el a terrorizálást.
Kedves kérdező. Aki cseszeget azt verd laposra. Nem számít ha utána elvernek. Tapasztalatból mondom, hogy utána másképpen állnak majd hozzád.
10/13 anonim válasza:
Tanulj. Jelenleg nem érzékeled az értékét, majd később fogod csak. Jelenleg az a munkahelyed, így tanulj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!