Így mi értelme az életnek?
Gondolok itt arra, hogy ugye el kell járnunk dolgozni. Ha heti 5 munkanapot veszünk, akkor munka után már nem sok mindenhez van kedve az embernek. (Persze munkahelyfüggő). Marad a hétvége, ami két nap. - Abban az esetben, ha nem kell bejárnunk túlórázni. Szerintem az élet lényege, hogy azt csináld, amit szeretsz. De hiába vannak olyan hobbijaim/szabadidős tevékenységeim, amelyeket szeretek csinálni, ha egyszerűen nem jut rájuk elég idő. Azt a két napot nem tudom eléggé kiélvezni.
Nektek erről mi a véleményetek, meglátásotok?
Létezik bármiféle megoldás arra, hogy több szabadidője legyen az embernek?
Köszönöm a válaszokat!
1:
Ez nem ilyen egyszerű. Én azt csinálom munkaként, ami korábban hobbim volt, meg ma is előfordul, hogy hobbiból is csinálom, de a kettő nem ugyanaz, mert teljesen más, amikor valami kötelező, teljesen más ha van felelősség, raadásul az én munkámnak is vannak nem szeretem részei, amit munkában meg kell csinálni, hobbiban kikerülhető.
Hazaér az ember 6-ra és 9-kor már aludni kellene, na jó, legeslegkésőbb 10-kor.
Hétvégén én suliban vagyok, de egyébként is házimunka.
A munkahelyen 8,5-9 órát eltölteni rettentő sok.
Kevés embernek adatik meg, hogy aszt csinálják, amit szeretnek.
Nálam ott kezdődik a probléma, hogy heti 40 órában sok ugyanazt csinálni, utasítára.
Hát...és mi a másik választás? mámint ha arra jutsz hogy nincs értelme, akkor kikapcs gomb, és inkább ez se legyen?
Egyébként ha csinálsz egy céget akkor a munkád az lesz hogy a saját dolgod építed...akkor minden területnek lesz értelme. Amúgy körülnézek és látom, hogy mennyi ember van aki sír hogy melózni kell, és ez rossz, de aztán nyugdíj, vagy valami pénzügyi dolog pont bejön, nincs munka, és pont hogy elveszik az életük értelme, és ilyen teljes magukba roskadás igénytelenedés jön, persze amíg ninc sidőd a hobbidra csak kevés vágyakozol utána, amint az összes idő a tied, kimeríted minden elfoglaltságod pár hét vagy hónap alatt, és jöhet a leépülés. A munka ad valamit sokaknak,e gyfajta rendszer, konfliktus helyzeteket, kommunikációs kihívásokat, új embereket, jó esetben nem arról szól, hogy bedobod a kukába azt a napi 9 órát.
Csinálhatod azt amit szeretsz, csak miből kerítenél pénzt? Mert kétlem hogy droggal kereskednél mint sok huszonéves, aki valóban azt csinál mellette amit akar, mert 24 órában résen kell lenni.
Ez van, aki nem lottó nyertes, ismert ember, gengszter annak a fél élete a munka, ehhez kell igazítani az életet, mert fordítva már nem működik.
Az lenne a jo ha ugyan azt a penzt hete 4 nap munkaval es napi 5 ora munkaval meg lehene keresni.
En 7:30ra megyek dolgozni es dolgozok 8 orat, van 1 ora kajaido es 4:30kor vegzek, leghamarabb 5re erek haza.
Ha napi 5 oraval is ugyan annyit keresnek akkor mar 2kor otthon lennek, sot akar 1kor mar mert kaja szunet nem is kellene, ennek mikor hazaerek.
Viszont ha mindenki ilyen keveset dolgoznak akkor korhazban meg tobbet kellene varni, a bolt hamarabb bezarna, stb
Olyan munkát kell nézni, amit szeretsz is csinálni. Akkor nem nyűgként éled meg minden percét.
Amúgy egyet értek 15:04-essel. Sok embernek a kötelező munka ad egy minimális ritmust az életének, munka után úgyis kitalál valamit, hogy miért nincs ereje semmihez, hétvégén meg úgyis kitalálja, hogy a munkát piheni ki. Aztán amikor már nincs munka, nem tud magával mit kezdeni, sokakon ezt látom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!