Rossz döntéseket hoztam?

Még elég fiatal vagyok, nemrég suliba jártam még, de bizonyos, általam abszolút kezelhetetlen és megoldhatatlan okokból kimaradtam a gimiből. Erre akkoriban nem fektettem akkora hangsúlyt, mert nem voltak terveim, nem volt jövőképem, tehát nem éreztem, hogy az érettségi hiánya okoz majd gondot. A helyzet most is ugyanez. Halvány fogalmam sincs arról, hogy mit szeretnék csinálni, hogy miben tudnék eredményes lenni és közben szívesen is tölteném azért vele az időm. Egyszerűbb dolgokon szoktam gondolkodni, de egyelőre tanácstalan vagyok. Apámmal éltem majd a páromhoz költöztem. Úgy terveztem kipróbálok néhány egyszerűbb munkát, leginkább konyhára szerettem volna menni (abból kiindulva, hogy főzni szeretek). Először eladó lettem egy pékségben. Mindenki kedves volt a főnököt kivéve, forgalmas hely volt és már az elején kezdtem észrevenni, hogy mikor tényleg nagy a forgalom és egyszerre sok embert kell kiszolgálni, akkor elönt a félelem és legszívesebben menekülnék. Minimálbéres állás volt két műszakkal, az egyik műszak kényelmes, a másik viszont ráment volna arra, hogy azon a héten hiába élek egy fedél alatt a párommal, nem találkozunk, nem alszunk együtt. Nagyon megijedtem és a beosztás miatt még úgysem akartam, szóval felmondtam. Bekerültem egy pizzériába. A főnök rendes volt, mindenki más egy gyökér. Fizetés korrekt, beosztás viszonylag rugalmas, lakhelytől két percre, úgy éreztem ennél jobb sosem lesz. Konyhán lenni eleve stresszes, ami itt is megviselt, de a többiek erre rápakolták a piszkálást, kinéztek, azt hitték lopok, sértegettek, nem voltak kedvesek. Az ez okozta stressz fizikailag kezdett tönkretenni és mikor annyira rosszul lettem, hogy nem tudtam bemenni ki is rúgtak. A harmadik helyem egy látványkonyha volt, nem akartam menni, de egy ismerősöm dolgozott ott, és kikönyörögte, mert emberhiány volt, azt ígérte jó lesz. Ott tapasztaltam a legnagyobb stresszt, amit az ilyen munkák okozni tudnak és az esti legnagyobb forgalomban szó szerint sírva mentem ki az üzletből második nap. Jelentkeztem takarítani, de ott átvertek gyakorlatilag. Most nincs munkám és nagyon félek, egyrészt mert nem tudom mihez kezdjek, hogy tanuljak-e ki egy szakmát és ha igen, akkor mit, másrészt teljesen életképtelennek érzem magam, aki nem képes ezekkel a dolgokkal megbirkózni, és most még eltartott is vagyok így munka hiányában. Sokat kattogok azon, hogy rossz döntés volt nem lenyelni a félelmem ezeken a helyeken és hogy rossz döntéseket hoztam. Nem vagyunk annyira megszorulva, hogy rajtam múljon a vacsora, de mégis ez így megalázó és nem tudom mennyi időt szabad beleölnöm ebbe az állapotba, hogy rájöjjek, mit is akarok. Mit gondoltok?