Ti hogy éltétek meg mikor nem volt állásotok? Többit alább.
Nekem október végén szűnt meg az állásom, azóta itthon vagyok. Persze állást keresek, küldöm is a CV-ket, néha behívnak interjúra. Mondjuk majd csak jövőre lesz belőle valami. Eddig mindig felvettek valahova.
Na mindegy a lényeg hogy ezt úgy kell felfogni hogy jelenleg nincs az országban annyi munka, most hogy valaki meg bejárjon valahova újságot olvasni meg dumcsizni, na azért nem fog egy cég fizetni senkinek.
Vagy rosszul gondolom?
8 hónapig voltam munka nèlkül. Én nagyon rosszul éltem meg. Nyáron volt a mélypont nálam, főleg, hogy a rokonoktól azt hallgattam állandóan, nem igaz hogy nincs munkám, és hetente megkérdezték hogy dolgozok-e már. Rengeteg helyre küldtem önéletrajzot, semmi eredménye nem volt. Szerencsére december elejétől van munkám végre, és olyan amit szeretek is.
Neked is sikerülni fog, szurkolok!
24N
Elmentem a munkaügyi központba, ott vártam néhány órát, mire végre sorra kerültem. Majd ezután elvoltam otthon, tanultam, olvastam, hobbiztam, sportoltam, meg végre ki tudtam pucolni a lakást. A párom eltartott + a segély, nem költöttem semmire, ami nem létszükséglet, aztán néhány hónap múlva lett másik munkám.
Azért küldtek el, mert a főnököm bénázott, és kellett egy bűnbak, akit felmutathat a vezetőség előtt, hogy miért nem mennek a dolgok, úgy, ahogy kéne.
Elég sok munkalehetőség van most az országban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!