Én reagálom túl, vagy tényleg nem stimmel vele valami?
Nem tudhatjuk, mivel te a saját szemszögedből adtad elő a sztorit, és nem is tényszerűen.
“alkalmatlan vezetőnek, direkt kihagy, beszólogat, hülyeségeket hord össze, hátuk mögött szervezkedett”
Ezek mind-mind a te elfogult véleményed, semmi konkrét sztori, ami alapján dönteni lehetne. Mi volt órákig a “felesleges” meetingen, mi volt a két “összeugrasztott” kollégával stb. Ennyi erővel kiírhattad volna azt is, hogy “Nem írok semmit, csak adjatok nekem igazat és szidjuk a felettesemet”
Tippelgetős játék, szeretem. Lássuk.
Van egy férfi kollégám, aki idősebb nálam, és rettenetesen idegesít.
Hát ez nem az ő hibája, ezzel az indítással eddig te állsz vesztésre.
Elvileg fölöttem áll, de gyakorlatilag az én munkámba, csak az igazgató szól bele
Attól még feletted áll gyakorlatilag is, hogy a te feladatod őt nem érinti. Még mindig te állsz vesztésre.
Erre azt válaszolta, hogy ő engem nem kritizál, és nem érti, hogy mit nem lehet azon érte, hogy ő össze hív egy fontos meetinget, akkor nekem ezzel miért van bajom.
Hát aki ezt válaszolja, az holtbiztos nem olyan szövegű mailt kapott, hogy “Sajnos a munkám miatt a mai megbeszélésen nem tudok részt venni: XY” Még mindig rád szavazok.
szintén úgy jött ki mindenki, hogy ennek semmi értelme.
vs
Azóta, direkt kihagy még a fontosabb dolgokból,
vs
Terhes vagyok
Nos talán ez a három dolog szorosan összefügg? Meghallotta, ahogy lázadsz a többiekkel, hogy ennek semmi értelme, ezért azóta nem hív. Logikus, nem? Illetve talán pont a várandósságodra való tekintettel nem ugráltat feleslegesen.
Hát, én rád szavazok, szerintem te pörögsz túl, lázadsz, a többieket is uszítod, aztán meg dühöngsz, ha a szakmaiatlan viselkedésed miatt ki akarnak hagyni.
A két kollégának együtt kell dolgoznia, és az aki már jó ideje itt dolgozik nyitott a kommunikációra, viszont ez a "vezető" kolléga, az új kollégától folyamatosan elvágja a másikat aki kint lévőként dolgozik a cégnek. Azt bizonygatja, hogy rajta keresztül kell kommunikálni, de cserébe nem mondja meg a bent dolgozó kollégának, hogy mit beszéltek, és a kolléga jó párszor beégett emiatt, és folyamatosan ki lesz dobva a munkája a kukába a kommunikáció miatt. És szerintem nem normális egy vezetőtöl, hogy uszítja a többieket egymásra. Alám is több ember tartozik, de sose szítom őket, vagy nehezítem meg a munkájukat, ha pedig két kolléga között probléma van, azt mindig megpróbálom diszkréten, sérülések nélkül rendezni. A felesleges meeting pedig azt jelenti, hogy másfél, vagy akár két órákat beszélünk a semmiről, vagy olyan dolgokról, ami a bent tartózkodó emberek munkakörébe bele sem tartózik. Nem tudom, hogy ismeritek e a kanbanflowt, vagy a sprintet, de rengeteg meetingre azt mondja, hogy ezeket fogjuk megtervezni, de aztán ez sosem történik meg, de miatta senki nem tud egy-két óráig dolgozni, csak ül, és várja hogy vége legyen.
Nekem nem büdös a munka 16 évesen kezdtem dolgozni, és érettségi mellett már 40 órába csináltam, ami nem volt a legjobb megoldás, de szükségem volt pénzre. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy ki hogy akar sértegetni, hanem hogy ki mit vesz észre a szituációba. Normális véleményekre, esetleg tanácsokra vagy tapasztalatokra vagyok kíváncsi, és nem arra, hogy menj haza te hisztis p...csa. És akár milyen hihetetlen elképzelni ezt a felépítési rendszert, a főnököm is, meg nem is. Nem tud kirúgatni, de azért van, hogy amit előtte az igazgatónak kellett bemutatnom, azzal őt keresem meg, mert az igazgatónak rengeteg dolga van. ÉS elnézést, ha kuszára sikerült a konfliktusok leírása, de több hónapnyi történést, nehéz röviden, de még is kellően részletesen leírni.
3.
Onnan tudom, hogy nem alkalmas vezetői posztra, hogy látom a felettem lévő vezetőket, akikkel mind egytől-egyig kijövök, hogy nem csinálnak ilyesmit. Nem akarom szidni, és inkább kerülőm mert nem akarok konfliktust, plusz szeretek gördülékenyen dolgozni. Viszont az érdekesnek találom, hogy engem keresnek meg a kollégák, és várják tőlem a választ olyan kérdésekben, amire neki kéne válaszolni, és amikor tovább irányítom őket,valahogy senki nem örül neki.
És tévedés ne essék, én az összes kollégával jóba vagyok. Valakivel meg van a kétlépes távolság, valakivel pedig nagyon jól kijövünk, és minden reggel azzal kezdődik, hogy megkeressük egymást, és legalább egy "Szia! Hogy vagy?" szerű rövid beszélgetést lezavarunk. Ami miatt pedig alkalmatlannak találom, hogy sosem dicsér, vagy ismer el senkinek a munkáját. (Tudom rengeteg helyen nem teszik...stb) De szerintem akkor jó egy vezető, ha ismeri az alatt dolgozókat, legalább minimálisan, és elismeri a jó munkát. Nem pedig gátolja a kollégák között folyó kommunikációt.
4. Miből jött le az, hogy uszítom a többieket? Meg az hogy szakmaiatlan vagyok? Az emailt másnak is megmutattam, és kérdeztem, hogy csak én nem értem, de csak azt a választ kaptam, hogy ő sem, érti, mert ez nem válasz semmire. Mondanám, hogy átküldöm az emailt, de céges emailt, nem lehet, és nem is szokásom szétküldözgetni.
Az email beszélgetést, pedig nagyjából így kell elképzelni:
(Áthelyezve más kontextusba)
- Szia! Ma nem tudom levinni a kutyát sétálni, remélem nem probléma?!
- Kit érdekel, hogy április van.
Nagyjából így. Nem volt értelme a válaszának, és szerintem ahogy írtam is, az igazgató is szólt neki, hogy fontosabb dolgom van, és szerintem részéről durva, hogy egy meeting miatt, ekkora hisztit csinál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!