Ti hogyan gondolkodtok a munkahelyről?

Alapvető emberi igény, hogy nem akarjuk magunkat rosszul érezni sehol.

A munkahelyről azonban úgy gondolkodom, hogy az csak egy a több lehetséges eszköz közül arra, hogy az ember megkeresse az életéhez szükséges anyagiakat.

Sokan a munkába járást életformaként és alapvetésként kezelik. Holott az csak egy "célszerszám".

A másik meg az, hogy ha neked ez jó így, kielégítőnek találod a befektetett idő és energia tükrében a kivehető eredményt, akkor senkinek semmi köze hozzá.

3-4 óra, amit hétfőtől-csütörtökig nem a munkahelyen, nem alvással és nem a mindennapi dolgokkal töltöm.

9 óra, amit bent a melóban, a péntek rövidebb.

Igen, nem mindegy, szenvedek-e.

Nálam a fő szempont, hogy a munkámat ne utáljam, második a pénz.

Így választottam tanfolyamot is most.

lehet hogy offolok, de csak mert másképp interpretálom a kérdést :)

Nekem nagyon sok gondom volt abból hogy a munkahely az életemmé vált. Pedig sosem voltam vezetői pozicióban.

Annyira messzire mentem már benne, hogy a legutóbbi helyemen a SZABADNAPOMON is a munkahelyi emailjeimet és munkát nézegettem és nem egyszer írtak a főnökök, hogy inkább pihenjek. De nem tudtam elszakadni, folyton csak a benti dolgok jártak a fejemben és hopp - máris néztem újra a céges maileket, a céges rendszert, stb.

Eljtöttem egy új helyre és eldöntöttem, hogy felhagyok vele. És tényleg nem is rossz érzés, hogy minden nap a munkaidőm végén kilépek az ajtón és már a munkán kivüli embereké és dolgoké a tudatom és a személyem.

Azt hizzá teszem, hogy a munkamániámról nem a hely tehetett, csak én voltam magányos és unatkoztam és az űrt a munkahellyel töltöttem ki. :)

Szerintem tök mindegy, ki mit gondol, mert a te életedről van szó, így azt kell tenned, ami szerinted és neked jó.

Azt látom én is, hogy a legtöbb ember csak azért dolgozik, mert muszáj pénzt keresnie, és sokan nem is törekednek arra, hogy esetleg olyan munkát találjanak, amit élveznek, aminél azt érzik, hogy értéket teremtenek – vagyis a pénzen kívül is kapnak tőle valamit. Így lesz az, hogy azátn sokan pénzben mérik a boldogságot, végigkínlódják a napjaik nagy részét a munkahelyen (ahol csak arra ügyelnek, hogy minél kevesebbet fárasszák magukat), és sosem adatik meg számukra, a „jól végzett munka öröme”, az elégedettség, hogy csináltak valami értelmeset.

Persze ez is érthető, mert igen sok embertársunkat konkrétan semmi nem érdekli. Ahogy sok olyan munka is van, amelyben nehéz szépséget, értelmet találni… hogy „elavult”-e ez a gondolkodás, nem tudom, szerintem éppen a mai túlzsúfolt, fogyasztáscentrikus világunknak a következménye.

"sokan nem is törekednek arra, hogy esetleg olyan munkát találjanak, amit élveznek, aminél azt érzik, hogy értéket teremtenek"

Bp-en kívül -főleg ha helyhez vagy kötve- rohadtul nem lehet ám válogatni munkahelyek között! Pl. ha én azt szeretném csinálni amihez kedvem lenne, olyan csak Bp-en van alamizsnáért vagy mehettem volna külföldre, de erről már lekéstem....

Utolsó, nem tudom, te milyen munkakörökben gondolkodsz, de szerintem a „jól végzett munka öröme” és az „értékteremtés” ugyanúgy átélhető villanyszerelőként vagy falfestőként, mint építészként. A vicc az, hogy talán leginkább az irodai munkákban nehéz ezt megtalálni, mert vagy nem látod az eredményt, amiért dolgozol (kis csavar vagy a gépezetben), vagy mondjuk pénzzel foglalkozol, vagyis olyasmivel, ami egy totál fiktív valami, és önmagában semmi értelme sincs.

Szerintem a lényeg az volna, hogy mindenki megtalálja azt a tevékenységet, amelyben jó, így lehetne elérni a pozitív visszacsatolást. Kár, hogy ma majdnem minden Béla gazdasági szakember akar lenni, aztán csodálkozik, hogy belefásul a munkájába, ami totál nem testhezálló – míg lehet, hogy remek asztalos lehetett volna belőle, és élvezné a munkáját. Ja, és még többet is keresne, mert egy jó szakember elég nagy kincs.