Szerettek művészlelkekkel együtt dolgozni?

Attól függ, mondjuk festőt ne tegyünk könyvelőségbe, könyörgöm.

Mondjuk szerintem egy folyóiratnál, nem sokat változatat az a tény, hogy az illető mondjuk ez mellett költő. Sőt a publicisztika szempontjából akár lehet is ez jó hatással, más nézőpontok, más összefüggések, reflexiók.

művészlélek: kicsit különc gondolkodású egyén, aki máshogy látja a dolgokat - általában magányos farkasok.Szeretnek egyedül lenni mivel nem is fogadja be őket a szürke társadalom.Más világban élnek,másképp gondolkodnak,más szemmel látják a világot meglátják a csodát... (ezt egy másik dolgoról, de szintén gyakoriról ollóztam össze)

Tehát nem az a lényege a művlész léleknek, hogy ő a lelkét a művészethez adja :)

Nagyon sokág viselkedtem hasonlómód, de valahogy elhagytam ezt a fajta viselkedésemet. Nem tudom hogyan... amíg volt, nem igazán szerettek velem eltölteni dőt, mert néha a megnyilvánulásaimmal nem tudtak mit kezdeni. :D

Nekem is voltak ilyen ismerősök; a munkát elvégezni rendben volt - közös megosztással elvoltunk, de az idő többi részét nem szívesen múlattam velük - ők voltak nekem a görbe tükreim :D Például amit nem szerettem hogy minden mondatomat el kellett magyaráznom, vagy mondtak valamit és nem tudtam hova tenni.

Én a másik oldalról írok.

Velem szeretnek dolgozni, legalábbis inkább ezt érzem, mint az ellenkezőjét. Szeretek dolgozni, ha egyszer elmondják jól, meg is jegyzem és önállóan tudom csinálni.

Viszont amikor épp nem kell 100%ban a munkára koncentrálni (ami nekem igazából alapból nem megy, mert közben mindig mason jár az eszem /festés, történetek, álmok.../), akkor kerül sor a beszélgetésre.

Majdnem mindig megkérdeznek engem is, hogy mit gondolok. Általában kinevetnek, de nem gúnyosan, csak szerintük egy alomvilagban, egy buborékban élek, csak azért, mert nem látom olyan negatívan a dolgokat, mint ők :)

De örülök legalább annak, hogy a monoton stresszes munkában legalább fel tudom őket vidítani :)