Hogyan álljak ki magamért? (Mérgező kolléganő)
Szép napot mindenkinek! Pályakezdő vagyok, idén végeztem a sulival. Most helyezkedtem el egy intézetben, ahol gyermekekkel foglalkozok. Van egy kolléganőm, aki tőlem legalább 25 évvel idősebb, tehát jóval tapasztaltabb. Én még csak most kezdek belejönni a munkába.
Mindenkivel jó a kapcsolatom, kedvesek velem és segitőkészek, kivéve ezt a nőt. Már a bemutatkozásnál is éreztem, hogy ellenséges velem. Elkezdett faggatni, hogy én, hogy kerültem erre a pozicióra?
Aztán..BÁRMIT csinálok, talál benne hibát, és megállás nélkül kritizál. Volt egy helyzet amikor egy nagy hibát követett el, ami miatt mindannyiunkat bajba sodorhatott volna, de ott is engem próbált bűnbaknak beállitani. Folyamatosan piszkál és érzem, hogy mindig figyeli, hogy éppen mit csinálok.
Ebből az egészből az jön le, hogy nem tudok kiállni magamért, nem vagyok talpraesett stb. Nos..Van szám és ki is tudom nyitni, de most kissé szorult helyzetben vagyok. Mégis, hogy álljak ki magamért és, hogy szóljak vissza olyannak, aki már ezer éve ott dolgozik?? Nem szeretnék igy inditani, hiszen csak most kezdtem..Biztosan én jönnék ki rosszabbul az egészből. Nem szeretnék árulkodni sem (van egy nagyfőnök is), mert azt nem szeretik, illetve én sem. Úgy érzem, hogy ő viszont annál inkább képes lenne egyből menni és panaszt tenni rám. Szerintem eddig csak azért nem ment, mert ő is tudja, hogy alaptalanul piszkál. Egy tipikus mérgező nőről van szó, akit a gyerekek sem szeretnek! Ők is mondták, hogy neki semmi sem jó! A többiekkel (kollégák) viszont mézes-mázas.
Nem tudom, hogy kellene leállitani úgy, hogy hatásos legyen, de ne kerüljek kellemetlen helyzetbe már most az elején. Rajta kivül mindenkit kedvelek és tényleg tetszik ez a munkahely, de ez a kolléganőm tényleg tesz érte, hogy rosszul érezzem magam. Tudom, ha már az elején engedek, akkor soha nem vakarom le, viszont nem akarok indulatból cselekedni!
Köztetek biztos van jó pár "munkahelyi ninja" akik tudják, hogy mi a hatásos módszer az ilyen emberek leépitésére.Tanácsot kérek. Köszönöm.
UI: kerülni annyira nem tudom, mert sajnos sokat kell együtt/ egy helységben tartózkodnunk :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!