Szégyen 19 évesen nem dolgozni?
19 éves lány vagyok, elsős egyetemista. Még egy napot nem dolgoztam életemben, középiskola mellett nem éreztem ennek szükségét, a szüleim sem erőltették. A nyaraim nagy része nyelvtanulással ment el. Úgy voltam vele, hogy majd ráérek egyetem mellett dolgozni. Most kaptam észbe, hogy hoppá, el kéne kezdeni keresni. Pici városban élek, ahol nyílt titok, hogy az a néhány diákmunkás hely is előre le van osztva a csókosoknak, ami pedig mégsem, azt elkapkodják már márciusban. Tehát alaposan lecsúsztam róla. Most viszont már semmit nem találok, a legközelebbi megyeszékhely is egy órányi utazásra van, csak oda. Anyagilag egyáltalán nem szorulunk rá, csak én érzem magam rosszul, hogy itthon "lógatom a lábam" egy hónapig (a többi elmegy családi nyaralással és egyetemi kötelezettségekkel). Tehát szeretnék én dolgozni, csak egyelőre nem sok esélyt látok rá. Persze nem hagyom abba a keresést. Ha mégse sikerül semmi, arra gondoltam, hogy nem csak "segítek" itthon, hanem teljesen leveszem édesanyám válláról a háztartást, mosok, főzök, takarítok. Ez talán még nagyobb segítség is lenne a családnak, mint az a pár tízezer, amit keresnék.
Amúgy melós szakra járok, évközben nem tudnék dolgozni, csak augusztusban egy hónapig.
Mit gondoltok? Szégyen ez 19 évesen?
Nem szégyen, főleg ha tanulsz, hiszen -jobb esetben- az is felér egy munkával. Én éveket hagytam ki egyetem előtt, és melóztam, hogy tudjak tanulni.
Szóval nem szégyen vagy ciki, de mindenesetre nem árt, ha valaki tudja, milyen megdolgozni egy ötezresért, pláne itthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!