Párom jelentette a felettesének, hogy az egyik beosztottja bűzlik az alkoholtól és nem megfelelően végzi a munkáját, akadályozva a többiek és az ő munkáját - ráadásul gépekkel dolgoznak, tehát balesetveszélyt is jelentett.
"Szúrópróbaszerűen" körbementek a szondával és a hölgyemény természetesen fennakadt, így elbocsájtották.
2018. ápr. 24. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 anonim válasza:
Még nem, és én se senkit. Viszont voltak olyan általam utált munkatársaim, akiket, ha piáláson kapok, beköpöm őket a főnöknek, persze a nevem elhallgatását kérve.
2018. ápr. 24. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Engem 1 hete rúgtak ki. :D azért, mert a főnök azt akarta, hogy a 8 óra helyett 12 órában dolgozzak és menjek be hétvégén is. Beintettem. Kirúgott. Én azonnal találtam munkahelyet, ő meg naponta frissíti az állásajánlatát minden felületen, mert nem talál embert "8 órára". :D
2018. ápr. 24. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Volt egy munkatársunk, mindenkire veszekedett és aztán a főnöknek hazudozott rólunk, pl. mindent ő csinál, lusták vagyunk stb., közben ő volt az, aki nem csinált semmit csak parancsolgatott. Aztán egyszer meghallotta a főnök hogyan beszél velünk és akkor azonnal kirúgta.
2018. ápr. 24. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
1. Igen, de nem tudom bizonyítani. Csak a dolgokból sejtem.
2. Úgy tudom nem tettem senkinek keresztbe. hogy miattam rúgták volna ki.
Sőt, 14 éve talán, hogy mivel mellette ültem, éreztem e alkohol szagot??
Nem éreztem. Azért mert azt " bűzmentes wodkát ", vagy mit ivott.
szondáztatták, kimutatta.
2018. ápr. 25. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Igen, engem már rúgattak ki. Folyamatosan téves infót kaptam, az igazi viszont hallgatásra került. Persze, hogy a főnöknek "hülyeséget" prezentáltam. Van állásom, nem gond, de azért mégiscsak megmaradt bennem. Abban bízom, hogy az atyaúristen elrendezi a dolgokat; én nem utálok senkit, rosszat nem kívánok neki, majd az élet.
2018. ápr. 25. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
volt egy exem, akivel 15 eves koromban jartam, le sem fekudtem vele, csak csokoloztunk (szerencsere volt ennyi eszem) csak egy honapig tartott a dolog. kesobb palya kezdokent egy gyarba kerultem, ahol o hegeszto volt... merhetetlenul undorito stilusban beszelt velem, nem tudta 6-7 ev utan sem elfogadni, hogy szakitottam vele. persze az egesz gyarnak elhiresztelte, hogy a volt csaja vagyok. 😂egyiknap nekem dobott egy sorjazo gepet (nem tudom mi a neve, de eleg eles eszkoz) a szerencsen es a vastag oltozetemen mult, hogy nem lett bajom. szoltam a fonokomnek, aki szolt az o fonokenek, visszaneztek a kamera felveteleket, aztan legkozelebb akkor lattam mikor a HR irodabol jott a kilepos papirjaival az idiota...
2018. ápr. 25. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
Új kolléga volt, nagyon jól előadta magát, de valójában rém ostoba volt. Nagyon komoly károkat okozott, és folyton ki kellett javítani mások előtt, ami miatt nevetségesnek tűnt a részlegünk.
Ezt tárgyilagosan, konkrét bizonyítékokkal elmondtuk a vezetőnek, ő egyszer figyelmeztette, nem változott, így elküldték.
2018. ápr. 26. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
Engem a kollegák kirúgattak. Eleve van egy egyedi stílusom, meg ilyen surmó paraszt mélyen hörtyögős takonyfelszívásokat csinálok, majd azt mondom "na ez finom volt". Minden apróságra bepanaszoltak, a főnök kitett.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!