Igaz lehet az, ahogyan szerepel a gyermek az iskolában, úgy szerepel majd a munkahelyen is?

Vannak olyan pontok, amik árolkodóak lehetnek, bár nem feltétlenül pusztán csak az érdemjegy.... illetve nem feltétlenül lehet ezt így egy az egyben kijelenteni és teljesen ráhúzni.

Más az, hogy olyat tanul/doogozik-e az ember, ami érdekli is, vagy hogy munkába járásnál egyfelől pénzt kap érte, másfelől felelősséggel tartozik a munkaadójának és kollégáinak az ember. Iskolában kinek tartozik az ember felelősséggel? A tanárnak? A tanmenetnek? Lfszt... csak saját magának.

Én suliban pl. rengeteget lógtam, sokszor nem láttam annyira értelmét se bemennem, ha annak az időnek a tört része alatt meg is tudtam tanulni, amiről ott volt szó. Melóból sosem lógtam.

Stb...

Vannak végletek, amelyben talán igaz (pl. egy teljesen rossz hozzáállású, tanulásra képtelen, lusta diákról gondolhatom, hogy a munkájában sem lesz valami elkötelezett), de másképp nem lehet ennyibõl pontosan megítélni, fõleg azért mert sokaknak teljesen megváltozik a hozzáállása akkor, amikor megtalálja a hozzáillõ szakmát és abban kell elmélyülnie.

Attól is függ, hogy milyen munkahelyet találok épp, mert ha nem abban a szakmában helyezkedem el, amit korábban megálmodtam magamnak, akkor elképzelhetõ, hogy rossz lesz a hozzáállásom addig, amíg nem találok megfelelõ állást.

1. válaszoló vagyok...

És volt olyan is, hogy ki se vettem a szabadságomat.

És iskolába 2 fő dolog miatt jártam (leszámítva a légkört és egy csomó ilyesmit...)

- hogy több ismeretre tegyek szert

- hogy papírt kapjak erről

Tehát nem a tanárnak megfelelni, meg anyucinak-apucinak, meg nem élveztem, hogyha szpatnak engem azért, hogy majd ha olyan munkahelyre kerülök, akkor már gyakorlottan ne fogazzak... mert ez egy bromság.

De tény, hogy sokan ilyenek, meg akiknek nincs belső kialakult motivációjuk és okaik és céljaik arra, hogy mit miért és hogy tesznek, hanem másoktól várják ezeket, külső nyomás kell nekik ehhez, és egyebek, azoknál bizony hatványozottan igaz is lehet, hogy úgy fog szerepelni valaki az iskolában, mint a munkahelyen is. Sokan ilyenek.

Szerintem nem.

saját példám:

Középiskola eleje gyengébben ment (vidéki általánosból, országosan TOP10 gimnázium 6 osztályosan), vége felé már kiemelkedően jó voltam. Aztán TOP egyetem, közepes kezdés után visszaesés, majd diploma már ötössel, munkában pedig nem volt mélypont folyamatosan megyek előre (eddig)

Éppen a napokban volt az eszembe: világéletemben jó tanuló voltam, még 4-est is ritkán szereztem, nemhogy annál rosszabbat, soha egy intőt nem vittem haza.

Mióta felnőtt vagyok, egyszerűen nem találom a helyemet a munka világában. Állandó rapportra kell járnom a vezetőséghez, hol a viselkedésemben találnak kivetnivalót, hol pedig a munkámban. Valószínű, hogy már lepergett rólam a gyermeki elnyomás, ez is okozhatja a problémákat, most élem ki magam. A teljesítményem sem az igazi, ettől függetlenül, ha felnőtt fejjel beültem az iskolapadba, ott jól teljesítettem. A munkában sűrűn kapkodok, mert le vagyok terhelve és időben szeretnék végezni.

Nincs köze a kettőnek egymáshoz! Az iskolában végig jó tanuló voltam, kitűnőre érettségiztem, 100%-os lett a nyelvvizsgám, az egyetemen 5 feletti lett az átlagom, stb.

Végül egy olyan munkahelyen kötöttem ki, ahol a melót is utálom, a munkatársaim sem szimpatikusak, szóval éppen csak annyira teljesítek jól, hogy ne lehessen engem kirúgni a rossz munkára való tekintettel. De ettől függetlenül sokszor látom, hogy hibázok, de őszintén teszek rá, mert a többiek is ellinkeskedik az egészet. Senkit nem érdekel, hogy jól és precízen, legfőképp jogszerűen (!) kéne dolgozni. Szóval mivel mindenkinek ilyen a hozzáállása a dolgokhoz, nagyon gyorsan hasonultam hozzájuk és én is rosszul dolgozok. Nem látom értelmét kiemelkedően jó munkát végezni, mivel előrelépési lehetőség nincs a cégnél. A jobb munkát nem becsülik meg több fizetéssel sem. Akkor meg minek törjem magam?

Nem. Az iskolát utáltam, gyökér szabályok voltak (kamaszos hisztinek tűnhet, hogy az öltözködési szabályok korlátozzák az egyéniségemet, de tényleg korlátozták az egyéniségemet :D Egyszerűen nem éreztem jól magam farmerban. Ráadásul ha a munkahelyen is lenne öltözködési szabályzat, ahogy ígérték, akkor esetleg nyugdíjas koromban (ami nem lesz) húzhatnék térdzoknit a visszeres lábamra, meg minit a narancsbőrös hátsómra?), aztán ott volt az, hogy ülj csendben 45 percig, és hallgasd a monoton hangon magyarázó borostás fickót, miközben te már tegnap elolvastad az anyagrészt és annyira megtetszett hogy utána néztél interneten (mai gyerek vagyok), szóval semmi új információ nem hangzik el. Ez egyébként végigkísért érettségiig, a matekpéldákon, a fogalmazásokon és a tesiórai feladatokon kívül semmi kihívás nem volt és halálra untam magam.

Ehhez képest egyetemen újdonság volt, hogy egyáltalán meg kell magamat erőltetni ahhoz, hogy a fejembe menjen valahogy az anyag, nem szerettem tanulni, az elején azt se tudtam, hogy kell, de még mindig jobb volt, mint unatkozni. De mind közül a munka a legjobb, itt tényleg mindig új feladatokat kapok, nincs két egyforma szóval nem lehet rutinból megoldani (idősebb kollégák szerint se), úgyhogy nem azzal telik el nyolc-tizenkét óra az életemből, hogy egyesével színezgetek kockákat egy füzetben. Ezen kívül a főnököm meg van velem elégedve, míg a tanáraim sosem voltak, mert sokszor kaptak cigizésen vagy értem vissza úgy a koliba, hogy pityókás voltam - meg is mondták, hogy így nem lesz belőlem semmi -, a főnököm meg pont leszarja, hogy mennyit járok ki cigizni, vagy megiszok-e valamit a haverokkal munkaidő után.