Egyetértetek, hogy Magyarországon komoly probléma, hogy kevés a normális munkahely?
A normálisnak azt tartom, ahol én is dolgozok és általában ehhez mérek mindent.
Alapjában véve, projekt alapú a munka, a munkaidő nagyon rugalmas.Nem liheg semmiféle vezető a nyakunkba, sőt akár munkaidőben is leugorhatunk a postára, fagyizni vagy a közeli kávézóba inni egy jó kávét.A főnököt csak az érdekli,hogy legyen meg minden határidőre, minden más mellékes.
Nem hivatalosan, sört is szoktunk inni munka közben.
Ez alapjába véve egy multicég,csak 5-6 éve van Magyarországon.
Az állomány közel 100 százaléka diplomás, aki nem annak a cég fizeti a diplomáját,ha kell, persze szerződésért cserébe.
A vállalati kultúra, környezet éppen olyan, mint a nyugat-európai anyacégnél.Pár apróság, ami különbözik, pl:cafeteria, fizetés.
Sokak szerint ritkaság az ilyen munkahely, Magyarországon ez valami extrának számít.
Kiküldetésen is voltam Németországban, arra fele az ilyen munkahely teljesen átlagos, nem számít extrának.
Én ezt tartom normális munkahelynek.
Az ilyenből sajnos tényleg nincs sok Magyarországon.
Nekem felsőoktatási pályaválasztásnál is első volt, hogy olyan diploma legyen, amivel normális pozíciókat tölthessek be.
Sőt, úgy gondolom, a diploma arra való,hogy jó állása legyen az embernek és ne kelljen a gyártósor mellett a tedd-ide tedd-oda robotmunkát végezni.
jól van, azért hanyatt ne essél már mert ihatsz egy sört munkaidőben, sok olyan tróger van, aki félrészegen dolgozik nap mint nap.
Egyébként meg nyald ki a németek seggét! Ha ennyire odavagy értük
11#
Itt senki nem részeg munka közben.
Másrészt, ha tudsz magyar alapítású céget, ami hasonló vállalati kultúrával, hasonló bérekkel kínál, akkor nyugodtan küldd el privátban az elérhetőségeiket.
Ja, hogy ilyen nem létezik.
Egy cég nem attól lesz jó meg hatékony, ha minden munkavállalója sztahanovista.
1-es nek igaza van. Lenne itt is munka, de az emberek egy része nem megfelelően képzett (ez leginkább pénz-, de a nem feltétlen jó képzés eredménye is), így kimegy az országból ahol olyan munkakört lát el, amit itthon is csinálhatna.
A nem megfelelő munkakultúra okozza részben a másik problémát az országban: ad ennyit a cég, de páran annyit kérnek (itt nem csak jövedelemre gondolok), és elindul a feszkó, bomlik a csapat, amit sok főnök nem kezel.
Nem tudom mi ez a titkos üzletág, ahol ilyen lazaság van. Mert mondjuk ha szalvétamintákon megy a diszkurzus akkor nyilván mindenki azt csinál amit akar, majd lesz valami.
Én autóiparban dolgozom, járok külföldre is, Németroszágba elég sokat. Teljesen normális a vállalati kultúra, de rend, fegyelem van, nem sörözgetnek, meg lófrálnak az emberek munkaidőben a városban. Nyugodt körülmények között végzik a munkájukat elkötelezetten.
egyetértek, kérdező
nemcsak a normális munkahely a kevés, hanem akármilyen munkahely...csomó helyen még közmunkát se vállalhatsz, mert 1 álláshelyre vannak ötvenen
ezek után képzelheted, mennyi normális munkahely van...a semminél is kevesebb
a Vicctor persze beígérte nagy pofával hogy teremt 1 millió munkahelyet, aztán mint a többi hazugságából, ebből se lett semmi
ennek ellenére a sok fideszbirka újra és újra megszavazza őt a hatalomba, aztán meg álmélkodik nagyokat, hogy szar a gazdaságunk, és tragikomikusak a fizetések
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!