Szerintetek így állt bosszút?
évekkel ezelőtt nyertem egy szakmai fődíjat.
az a kollégám, aki a 2. díjat nyerte, tavaly felvette velem a kapcsolatot, és a cégénél állást ajánlott.
tudni kell, hogy bár egy szakmában dolgozunk, de soha nem voltunk korábban közvetlen munkatársak, a díjátadón találkoztunk először, majd egészen tavalyig szintén nem volt kapcsolat köztünk.
szóval állást ajánlott, jó szakmai feltételekkel.
én ennek nagyon örültem, és elfogadtam.
eltelt pár hét, mert külföldön voltam, és megbeszéltük, hogy mikor kezdek.
ám amikor mailben/telefonon kerestem, egyszeráűen nem reagált az üzeneteimre.
még amikor külföldön voltam, akkor is váltottunk mailt, amiben megerősítette, amit korábban telefonon mondott, hogy alig várja, hogy együtt dolgozzunk, és örülnek nekem.
majd pedig a találkozót már nem tudtam egyeztetni vele, mert semmire nem válaszolt.
a cég megvan, a telefon hol kinyomva, hol kicsöng, számomat ismeri, hiszen azon hívott, mégsem veszi fel, nem hív vissza.
mailekre nem válaszol, de a mail címe él.
facebookos üzenetemet nem nyitotta meg, de amúgy aktív face-en.
nagyon elkeseredtem, hiszen számítottam erre a munkára, ehhez igazítottam, ennek rendeltem alá mindent, amióta csak felhívott, amíg közben még pár hétig külföldön voltam,már akkor elkeudtem dolgozni a projekten, amit egyeztettem vele, és amihez nagy reményeket fűztünk.
de a projektet nem tudtam leadni, hiszen eltűnt, mint a kámfor.
barátaim szerint ez egy átverés, szívatás, bosszú volt (nevezzétek, ahogy tetszik), magyarán ők azt gondolják, hogy valamilyen szakmai féltékenység állhat a háttérbe.
ha én nem vagyok, ő nyeri a fődíjat annak idején, és tudta, hogy most is izgalmas projekten dolgozom, ami végső soeon az ő cégüknek hozott volna dicsőséget, ha elkezdek nekik melózni.
utalt is rá, hogy ösztöndíjra akarnak jelölni.
mi lehet az ok?
szerintetek is tudatos kicseszés?
nem térek magamhoz azóta sem.
teljesen irreális, ami történik.
Hivd fel egy, a szamara ismeretlen szamrol (pl. a baratod/baratnod is felhivhatna), hogy Xy-nal szeretne beszelni, es ha azt mondja, hogy o az, akkor atadja neked a telefont. Te meg elkuldheted melegebb eghajlatra.
De, mondjuk az is lehet, hogy most o van kulfoldon, esetleg beteg es korhazban, vagy akarmi. De, ha a szamara ismeretlen telefonszamot felveszi es beleszol hogy o az, akkor eleg egyertelmu a helyzet.
nincs kórházban, nincs külföldön, nem beteg.
de ha külföldön lenne is, bakker egy ku rva mailre meg facebook-üzire nem lehetne onnan november óta válaszolni?
de itthon van, ez tuti.
én is próbáltam magyarázatot találni, de ez a legdurvább, hogy nem beteg, nem halt meg, nincs külföldön, megy a cég, dolgozik, de engem emberszámba sem vesz.
nincs kórházban, nincs külföldön, nem beteg.
de ha külföldön lenne is, bakker egy rohadt mailre meg facebook-üzire nem lehetne onnan november óta válaszolni?
de itthon van, ez tuti.
én is próbáltam magyarázatot találni, de ez a legdurvább, hogy nem beteg, nem halt meg, nincs külföldön, megy a cég, dolgozik, de engem emberszámba sem vesz.
mindenképp tenni akarok lépéseket, a szakszervezet vezetőjének jelentem.
mert megalázó, mert nem fair, mert nem kollegiális, mert aljas, mert nem humánus.
te nagyon el vagy tévedve, és amiről te beszélsz, az lenne a gyűlölet, hogy megveretem.
erről szó nincs!
a szakszervezet azért van, hogy ezeket az eseteket jelenteni lehessen neki.
és nem én gyűlölködöm, ő cseszett ki velem, tudatosan.
én csak, szerintem teljesen jogosan, megteszem a törvény adta lépéseket.
És milyen szakszervezet fog téged védeni, ha soha nem is álltál náluk munkába? Kinek adod elő, hogy egy ottani dolgozó aki ott nem is főnök, csak valami huszadrangú beosztott munkát ígért neked a cégnél, ahol tulajdonképpen szava sincs? Akkor keresd őt továbbra is, hadd tudja hogy szenvedsz mint egy kutya... Várd a válaszokat a miértjeidre.
Igazi puhapets vagy.
"és a cégénél állást ajánlott."
ő ott vezető beosztásban van.
van erről több mail, azok bizonyító erejűek, mert írásban van foglalva, hogy munkát kínált.
ami a szakmám annak van egy szakmai szervezete, és annál lehet jelenteni.
a lényeg itt az, hogy az ember az önbecsüléséért tegyen valamit.
és hogy te itt személyeskedsz, és alázol egy névtelen fórumon, abból én nem kérek, és pont, mikor ilyen helyzetben vagyok, nem hiányzik.
de hát sok állat van, és meglehet, hogy te is közéjük tartozol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!