Multinál dolgozni milyen mostanában?
Piacképes végzettségem van, és 15 év szakmai gyakorlatom is.
Egyszer dolgoztam multinál. (Számviteli osztály)
Amit megfigyeltem, hogy a munka szét van terítve eléggé, a felelősség is kisebb (mint pl. itthon volt, saját könyvelőirodámban, mert itt mindenért én feleltem).
Közben történt ez-az az életemben, most választhatnék: Családias kis cégnél dolgozhatnék, vagy pedig multinál.
Bevallom, a multinak a cégkultúráját nehéz volt megszoknom.
Most multinál dolgozni milyen? (Pénzügy-számvitel).
Köszönöm, ha ír valaki.
Próbálj beszélni olyanokkal, akik ilyen helyen dolgoznak. Sok nagy cég szervez nyílt napot / karriernapot / stb-t ki hogy nevezi. Állasbörzéken is kint szoktak lenni.
Alapvetően az jellemző, amit te is írtál. Nagyobb csapatok, így a munka jobban el van osztva, kisebb a felelősség. Ennek előnye, hogy van kitől kérdezni, tudnak segíteni egymásnak, ha kell. Nem áll meg a munka, ha egy ember beteg lesz. Ugyanakkor a multiknál az anyacég által megadott célokat kell teljesíteni, tehát a jobban szétosztott feladatok mellett a stressz nagyobb lehet.
Én tök más területen vagyok (szakfordítás), de dolgoztam kis magyar cégnél és nagy amerikai multinál az elmúlt 4 évben, és nagyon nagy volt a különbség.
Fordítási projektkoordinátorként dolgoztam mindkét helyen, ennek lényege, hogy a bejövő megrendeléseket (fordítási kérelmeket) közvetíteni, kiosztani fordítóknak, stb.
Na most, a multinál ez úgy nézett ki, hogy én konkrétan egy online rendszerből töltögettem le a beérkezett fájlokat, majd továbbküldtem őket egy másik embernek - majd mikor elkészült a fordítás, ugyanebben a rendszerben visszatöltögettem a fájlokat. Szakirányú diplomám van, de úgy éreztem, ezt a munkát bárki meg tudja csinálni, aki tud írni, olvasni és kattintani az egérrel... Baromi unalmas volt rövid idő után, csak azért maradtam egy évig, mert jól fizetett.
Aztán nem bírtam tovább, és átmentem a kis magyar fordítóirodához. Ott is ugyanúgy koordinátor lettem, de a feladatköröm rengeteg újdonságot tartalmazott. Itt lényegében a koordinátor végigkíséri az egész folyamatot, kommunikál mindenkivel (megrendelő, fordító, lektor), határidőket állapít meg, árat állapít meg, számláz, előkészíti a fájlokat a megfelelő formátumra, problémás eseteket simít el, stb.... Sokkal több és nehezebbb a feladat, mint a multinál, sokkal nagyobb a felelősség is, és mindezt nettó 60 ezerrel kevesebb pénzért. És mégis, már harmadik éve itt vagyok, míg a multinál felmondtam 1 év után, és most nem is szándékozom váltani. Mert ez sokkal érdekesebb, izgalmasabb, van sikerélmány, rálátok az egész folyamatra, és nem csak ugyanazt a pár gombot nyomogatom egész nap, mint egy robot...
Szóval én (legalábbis a fordítás területén) biztos nem mennék újra multihoz. De lehet, hogy a te szakmádban nem ilyen durva a különbség, és multinál is lehet érdekes munkát.
Szia!
Köszönöm, hogy válaszoltál.
Én pedig arra csodálkozom most ár, hogy más szakmában IS ekkor a a különbség a multi és a kis cég között.
Bevallom, én multinál szintén 1 évig bírtam, és szintén azért, amit Te is írtál. Lényegében a tudásom mondhatni 5%-át használtam a munkámhoz, annyira le voltak osztva a feladatkörök.
Adószakértői végzettséggel lényegében adatot rögzítettem (ha behívják az utcáról a Mancikát, ő is megcsinálta volna pár nap múlva).
És én is a jó fizuért maradtam egy évig.
Akkor ez a multi/nem multi lényegében erről is szól.
Még átgondolom, és köszi Neked is.
Én is pénzügyes vagyok, dolgoztam mindkét helyen. Nekem meg a kis "családias" vállalkozás nem jött be. A munkatársak jobb fejek voltak, de a főnök egy borzalom volt, mondjuk nem biztos, hogy mind ilyen, de az enyém ilyen volt, egy sz.rrágó. a pénz sokkal kevesebb volt, de az is tény, hogy a felelősséget szerettem. Most multinál vagyok, a kollégák sokkal szörnyűbbek, de a pénz és a biztonság nagyobb. Nem fenyegeti a veszély, hogy bezárják, plusz nekem kell is ez a hely, mert ki szeretnék menni Amerikába egy másik leányvállalatához a cégemnek, ha átvesznek, de ha nem vágynék ki sem válatanék vissza, csakis a pénz miatt.
Te tudod, mi a fontosabb neked.
6-osnak: Köszi szépen, hogy megírtad a tapasztalataidat.
Az, hogy a "kollegák szörnyűek", miben nyilvánul meg? Úgy kb kérdezem. Segítőkészség hiánya, utálatos modor, vagy ennél durvább dolgok is? (Bevallom, nekem ez is szerepet játszott, amikor eljöttem a multitól. Lehet, hogy túl sokat dolgoztam itthon saját vállalkozásban előtte, de ilyen utálatos emberekkel egyik előző helyemen sem voltam kénytelen dolgozni, mint a multinál).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!